20/12/2024
Édesapám minden karácsonykor készít töltött káposztát.
Ez már hagyomány nálunk, és ahogy mondani szokás, fejből tudja az egész receptet.
Évtizedek óta ugyanazt a tökéletes ízt hozza össze, amit mindenki vár az ünnepi asztalnál.
De egyszer történt valami, amire senki nem számított.
Egyik karácsonykor már mindenki ott ült az asztalnál, és éppen tálalta a híres töltött káposztát.
Ahogy belekanalaztunk az első falatba, valami furcsa volt.
Az íz mintha rendben lett volna, de az állaga valahogy… nem stimmelt.
KIDERÜLT…
Hogy a töltelékből kimaradt a rizs.
Ez a kis hiba teljesen megváltoztatta az étel egészét.
Hiába volt benne a káposzta, a hús, a fűszerek – az apró, de
alapvető hozzávaló hiánya miatt az étel nem lett az igazi.
Ami még érdekesebb: senki sem vette észre az órákon át tartó készítés közben, hogy valami hiányzik.
A TANULSÁG…
Nem számít, hogy milyen gyakorlott vagy, és mennyire érzed biztosnak a dolgot – ha csak a fejedre hagyatkozol, könnyen előfordulhat, hogy valami kimarad.
Egy apróság, mint a rizs a töltött káposztából, akár az egész végeredményt tönkreteheti.
Pontosan így van ez a hatékonyságoddal is.
Lehet, hogy úgy érzed, haladsz a feladataiddal, és mindent megteszel a sikerért.
De ha a rendszeredből hiányzik egy alapvető elem – például nem tisztázod a prioritásokat, vagy nem rögzíted pontosan a teendőidet –, akkor a végeredmény messze elmaradhat attól, amit vársz.
Ezért fontos, hogy időről időre átnézd a rendszered, és kiderítsd, mi hiányzik.
Éppen ezért készítettünk egy gyors, 3 perces tesztet, amely pontos képet ad arról, hogy:
- Hol teljesítesz már most is jól,
- És mely területeken van szükséged „egy kis rizsre” ahhoz, hogy
tökéletes legyen az eredmény.
Töltsd ki a tesztet itt: https://form.typeform.com/to/yF6Bx6nm
Ne hagyd, hogy egy apró hiányosság elrontsa a munkád végeredményét.
Tegyél egy kis lépést most, hogy biztosan minden a helyén legyen!
Sok sikert a teszthez, és áldott ünnepeket!
Doma