29/07/2026
Sokáig lehet úgy élni, hogy figyelünk másokra, alkalmazkodunk a helyzetekhez, teljesítjük a ránk bízott feladatokat, és igyekszünk mindennek megfelelni. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy minden rendben van.
Belül mégis megjelenhet egy halk bizonytalanság.
Valóban ezt szeretném?
Ez az én döntésem?
Jól vagyok ebben a kapcsolatban, ebben a helyzetben, ebben az életben?
Vagy csak olyan régen igazodom másokhoz, hogy már nehéz meghallanom a saját válaszaimat?
Számomra a belső iránytű követése nem azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, merre kell menni. Nagyon sok esetben nem ezt mutatja. Sokkal inkább egy olyan képességet takar, amely figyelmeztet arra, hogy ideje megállni, figyelni, észrevenni, hogy mi történik belül és kívül. Rezonálás a belső igazság alapján arra, ami most és itt éppen jelentőséggel bír. Például:
Mikor mondunk igent úgy, hogy belül nemet érzünk?
Mikor vállalunk túl sokat?
Mikor halkítjuk le a saját szükségleteinket?
Mikor jelenik meg bennünk valami, ami már egy másik irány felé hív?
Az elmúlt időszakban sokat dolgoztam azon, hogy mindaz, amit több mint tíz éve képviselek a coachingban, egy új, letisztultabb formában is helyet kapjon.
Így született meg az új weboldalam:
🌿 www.buzamarianna.hu
Az oldalon egy rövid önreflexiós kvízt is találsz, amely a Belső Iránytű nevet kapta. A kérdések nem kész válaszokat adnak, inkább segítenek közelebb kerülni ahhoz, amit talán már most is érzel, csak még nem fogalmaztál meg magadnak.
Az oldal és a kvíz is új, ezért örömmel várom, ha találkoztok vele, milyen gondolatokat indít el bennetek, és mit visztek tovább belőle.
Ha most jól esne egy kis időt adni önmagadnak, szeretettel várlak az oldalon. 🧭