14/08/2026
„Aki siet, maga mögött hagyja a lelkét.”
Mostanában sokszor eszembe jut ez a mondat.
A Szeged Up eseményei miatt most különösen felgyorsult körülöttem minden. Telefonok, egyeztetések, találkozók, megoldandó helyzetek és közben brutálisan gyorsan telnek a napok.
Szeretem, amikor történnek a dolgok. Szeretek építeni, haladni, létrehozni valamit, aminek értelme van. De van, amikor éppen az visz előre, ha egy pillanatra meg-megállok.
Felteszek magamban pár kérdést:
Még mindig arra tartok, amerre szeretnék?
Mi az, ami valóban fontos?
Kik vannak mellettem, akiket a nagy rohanásban talán nem veszek észre?
És tudom-e élvezni azt, amiben éppen vagyok?
Szerintem többek között ez a megállás, vagy a lassítás célja, hogy időnként hátralépjünk egyet, és átgondoljuk, miben vagyunk most.🙂
Nagyon könnyű úgy rohanni a mindennapokban, hogy közben már csak a következő feladatot látjuk magunk előtt, és szinte észrevétlenül egyik tételt pipáljuk ki a másik után egy soha véget nem érő listán.
És egyszer csak azt vesszük észre, hogy rengeteget haladtunk, csak közben alig voltunk jelen.
Ezért néha én is lassítok.
Leülök tíz percre telefon nélkül, az már jó sok idő telefon nélkül ugye?😂
Végiggondolom, mi történik most velem.
Átgondolom, mi/ki az, ami tényleg számít.
És néha egyszerűen nemet mondok még egy feladatra azért, hogy legyen helye annak is, ami fontosabb.
A Szeged Uppal is ezt a kérdést keresem folyton:
Mit tehetünk azért, hogy a vállalkozásunk ne felemésszen, hanem felszabadítson?
Talán az egyik válasz éppen az, hogy megtanulunk nemcsak gyorsabban menni,
hanem időnként tudatosan lassítani is.
Hogy ne csak azt lássuk, mi van még előttünk, hanem azt is, honnan indultunk,
hol vagyunk most, kik vannak mellettünk, és miért indultunk el egyáltalán.
Haladjunk. Építsünk. Álmodjunk nagyot.
Csak közben a lelkünket se hagyjuk hátra.🕊️
