Lakatosvilág

Lakatosvilág Vállalkozásunk 1997-ben alakult karosszérialakatos fõprofillal. A piac idõszakos beszûkülése miatt 2007-tõl szerkezetlakatosi tevékenységgel is foglalkozunk.

Telephelyünk Gyõr-Moson-Sopron megyében, Bõsárkányban található. Eleinte egy kisebb mûhely állt rendelkezésünkre. 2014-ben megépítettük csarnokunkat, mely lehetõvé t***e gépparkunk, munkaerõ kapacitásunk folyamatos bõvítését, mely azóta is évrõl évre kiegészül. Magánszemélyek és közületek részére egyaránt vállaljuk kerítések, kapuk, lépcsõk, korlátok, kapaszkodók, szalagkorlátok, cégtáblák, zászló

tartók készítését, liftszerkezetek, tetõfelépítmények építését, egyéb lakatos szerkezetek készítését, egyedi acélszerkezetek készítését, helyszíni kivitelezését.

02/01/2025

Ezúton szeretnénk tudatni mindenkivel, aki ismerte, szerette, hogy Horváth Árpád Ferenc, édesapám, a Lakatosvilág dolgozója 2024. december 25-én váratlanul elhunyt.
Temetése 2025. január 4-én 14 órakor lesz a Bősárkányi temetőben.
Engesztelő szentmise a temetés előtt 13 órakor a Bősárkányi templomban lesz.

20/05/2024

A délelőtti program véget ért a felvonulással. Számításaink alapján 314 motor vett részt a motorszentelésünkön. Összesen 1452000 Ft gyűlt össze a két támogatott család részére. Le a kalappal előttetek, kit***etek magatokért. Folytatás a baseball pàlyán. Szóljon a rock….

20/05/2024

Motorostalálkozó jótékonysággal Jánossomorján

20/05/2024
20/05/2024
10/04/2024
09/02/2024

📣Új faul ball árbóc a Rascals ballparkban!
👉 Az összefogás eredménye már látható a pályán!

📣Köszönet a támogatóknak akik segítségével megvalósult a projekt!

✅ Szakács Kft - földmunka
✅ Erdős Beton Kft - az alap
✅ Lakatosvilág Kft - kivitelezés
✅ Zink Power Kft - horganyzás
✅ Metálprodukt Hungária kft - porfestés
✅ Winkler Transport kft - daruzás szállítás

🧡🖤🧡Hálásak vagyunk a segítségekért!



Erdős Beton Lakatos Világ Metálprodukt Hungária Kft.

Megosztásokat nagyon köszönöm! 😍😍😍
30/04/2019

Megosztásokat nagyon köszönöm! 😍😍😍

👌🏼👀👑
16/10/2018

👌🏼👀👑

Cím

Ifjúság Utca 32
Bosarkany
9167

Nyitvatartási idő

Hétfő 07:00 - 17:00
Kedd 07:00 - 17:00
Szerda 07:00 - 17:00
Csütörtök 07:00 - 17:00
Péntek 07:00 - 17:00
Szombat 07:00 - 12:00

Telefonszám

+36-70/372-83-85

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Lakatosvilág új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Lakatosvilág számára:

Megosztás