30/09/2026
Belépsz a portára, szép sváb ház áll rajta. Nem olyan, mint régen, kő van már befelé, nincs sár, amikor esik, a hidas sincs ott jobbra, amit láttam régi képen, de fönt még ott áll a régi disznóól, igaz, már új a teteje, és a jószág helyett egy nagy prés áll bent. Áll még a tehénistálló is, ugyan tehén sincs már, de ki tudja, mit hoz még az élet. Egy jó bort innál este, ezért jössz hozzánk, be is lépsz a boltba. Lóistálló igazából, a félfán ott a lyuk, betehetnénk még a rudat, ha a ló ki akarna nézni. A falon ott vannak a képek, rajtuk a család, biztos te is hallottad már tőlünk a történetet. A nagy szekrényben a ruhák helyett most borok, és ott van a sublót is, bár nem sütjük már tele, ha lakodalom van, pedig de jó lenne.
Bent a házban sok a szép, modern dolog, de kell a régi is, annak lelke van. Például az asztal, ami ott állt régen a spájzzal szemben. Nagy is, nehéz is, volt benne szú is talán, de kell az, mert van benne az a nagy kenyeres fiók, ott alul. Na meg a székek. Magas mind, az asztal is, nem olyanok, mint ezek a mai darabok. Faragott minta van mindegyiken, volt vele dolog elég, mire az a sok festék lejött, amit az öregek kentek rá az elmúlt 100 évben. Jó is az a nagy asztal, fér rajta a gyúródeszka, és nem is sejted, mennyi titkot rejtett a lapja alatt. Születési bizonyítványt, rég nem jó pénzt, seteményes könyvet.
Egyre korábban van sötét. Leszedtük már a szilvát, a körte is a pincében van, a napnak van még ereje, de itt az október, diót kell felszedni, lassan mindenszentek, aztán advent, de jó lenne lassabban élni.
Nincs már semmi a nagy asztal lapja alatt, kevés dologra vigyázunk, ami papiroson van. Mégis ott van a konyhaszekrényben az a füzet, amiben ott van a recept, amit a Reisner Katitól kaptam, meg amit a Teritől, és hogy a Marika mama hogyan főzi a savanyú májat, amit a Teri mamától tanult, másoknak Rézi néni, és ez nekem is kell, hiszen a savanyú máj a Reisneréknél olyan, mint máshol az ezüst étkészlet. Ez a mi ezüstünk. Oda is van írva a füzetbe minden recept mellé, hogy kitől van, ezt nem lehet a felhőben tárolni, kell az a papiros.
Előkerült ma a Teri mama seteményese. Nem ér az sokat, hallom mögülem, pedig dehogynem. Nem a recept, az van mindenkinek. Lapozom, olvasom, elmosódott nagy része, itt-ott zsíros, néhol kávés, és ott van, ami fontos. Hogy a diós nudlit az Ilonka mama mondta el, a nászasszonya. A néger kozka, így zével a Lantai Rozié. A Szűcsnétől van a habos almás, a Tafis Katitól a rumos szelet. A farsangi fáng és a töpörgyős pogácsa is megvan, sok a Paxián meg a Lack-féle recept, úgy sejtem, máshol is ilyen lehet az a süteményes könyv. Persze szigorúan csak a hozzávalók vannak leírva, hisz úgyis tudja mindenki, hogy néz ki, meg különben is, meg köll kérdezni, ott van, ki tudja jobban.
Tele lehetne sütni a sublótot. Talán egyszer sorra is veszem a recepteket. Nem tudok mindenkit megkérdezni, akinek ott a neve, “hogy kő ezt”, de mindig van valaki, aki tudja.
Modern világ van, fotót készítek a füzetről, kibogarászom majd az elmosódottakat, meg átmegyek majd a szomszédba, ha valamit nem tudok. És én is odaírom a seteményesbe, az enyémbe, kézzel, hogy kié az a recept. Mert az fontos.
Neked odaadom azt a bort, amiért jöttél, és elmesélem, hogy megvan a cimetkropfer meg a Veti rétese is (pontosan így odaírva), és hogy nem szeretek hájat darálni, pedig a disznósegghez az kell, az Irma meg is tanította sütni pár éve, és bort is tett bele, aztán megígérem magamnak, hogy ledarálom azt a hájat mégis, és lehet, hogy akkor nem érted, pedig így a jó. Meg ha nem szárad ki a nuss stangli. (R.K.)
