16/04/2024
Követhetek el súlyos bűncselekményt, a felszámolási eljárás során? Akár tudtomon kívül?
Érdekes kérdés. Ugyanakkor összetett is.
Súlyos bűncselekményt nem valószínű, hogy el tud a cégvezető követni. Azonban figyelmetlenség, hanyagság következtében előfordulhat, hogy bűntetőjogi irányt vesz az eljárás.
Fontos tudni, hogy a felszámoló speciális szaktudással rendelkezik és komoly felelősséggel tartozik a cég iránt onnantól kezdve, hogy az ügy hozzá került. Amennyiben az adós elérhetetlen, nem működik megfelelően együtt a felszámolóval, vagy esetleg megpróbálja kijátszani és a felszámoló ezt tétlenül hagyja, akkor bármely hitelező támadhatja és büntetőjogilag is felléphet a felszámoló biztossal szemben. Igen ez annyira meglepő, hogy még egyszer szeretném kihangsúlyozni: a felszámolónak büntetőjogi felelőssége áll fenn abban az esetben, ha nem tesz meg mindent az adós társaság képviselőjének elszámoltatását illetően! Ezt a felszámoló természetesen nem fogja megvárni. Amennyiben azt látja, hogy az együttműködés nem jön létre, nem kap meg minden iratanyagot vagy a könyvelés nincsen rendben, előbb tesz feljelentést az adós ellen, mintsem neki ebből hátránya származzon.
Fontos tudni, hogy a felszámoló az adós társaság által készített zárómérlegből dolgozik és annak eszköz oldalán szereplő tételeket fogja kérni az ügyvezetőtől. Ezzel az adósnak el kell tudni számolni. Sajnos számos esetet tudnék felsorolni, amikor a cégvezető túl későn, csak akkor fordult hozzánk, amikor a tevékenység záró beszámoló már átadásra került a felszámolónak. A könyvelést átnézve számos olyan korrekciót lehetett volna elvégezni korábban, ami felszámolási szempontból nem lett volna aggályos, viszont az átadott beszámoló tartalmához a felszámoló is kötve van. Ha olyan vagyon szerepel a beszámolóban, ami a valóságban már ilyen vagy olyan okból nincs meg, ennek feltalálása, a hiány bizonyítása embert próbáló feladat abban az esetben is, ha egyébként a felszámoló minden jóindulatát latba véve próbál az adósnak segíteni.
Veszélyes tud lenni, amennyiben a mérleg nem a valós helyzetet mutatja. A számviteli fegyelem megsértésén túl felmerülhet a hűtlen kezelés, sikkasztás gyanúja, ami végeredményben csődbűntetthez vezethet. Ebből pedig már lehet komoly probléma.