14/10/2019
Az úgy volt, hogy álmodtam egy nagyot. Nem nagyravágyásból, de ki akartam törni a hétköznapok szürkeségéből.
Egyszer csak létrejött ez az oldal, aztán mivel nem tudtam pontosan, hogy mivel fogok foglalkozni, ezért nem lett konkrét iránya, vonala. Csak egy „vázlat”. Pár hete rájöttem, hogy aki igazán kíváncsi arra, hogy ki Barna Márta e.v., az semmit nem tud leszűrni ebből az oldalból.
Tehát, most szeretnék egy kis rövid összefoglalót adni eddigi pályafutásomból. Lassan úgyis jubilálok (20 év)
11 éves voltam, amikor édesapám megnyitotta családi vállalkozásunkat egy kávézót (fagyizót) a Balatonon. Akkor ennek én is részesévé váltam, ahogy mindannyian a családból így vagy úgy. Jövőre lenne 30 éve, de 2 éve adtuk el a szülői házzal együtt. Amit ennyi idő alatt megtanultam, hogy milyen a kiváló édesség, hogyan kell tökéletesen felszolgálni a kávét és hogy már nem szeretnék vendéglátásban dolgozni, főleg nem tulajdonosként.
Nem lettem cukrász sem, így az élet meg a lehetőségek más felé tereltek. Azt sem állíthatom, hogy az elmúlt 20 évben 1 helyen dolgoztam, mert nagyon sok helyen megfordultam… de voltak közöttük kedvencek.
Az ipari park- és település fejlesztéssel nagyon közeli kapcsolatba kerültem. Állati sokat kellett melózni, de érdekes és változatos munka volt. A pályáztatás, és tendereztetés nekem nagyon bejött. Rengeteg adat és szám. Egy tucatnyi cég könyvelése és a legtöbb szerződés átment a kezeim között. Én mindent elolvastam, hogy nincs –e benne elírás, így mindig mindet tudtam és a nyelvezet is egészen jól belém ivódott. Jól megvoltunk egymással… Nos, ahogy egy párkapcsolatban is szokták mondani „másként alakult”.
2010-ben jött a színház. Évadkezdéskor egy rövid meghallgatás után, azonnal felvettek. A Centrál Színház gazdasági igazgatója mellé kerültem. Az irodai munkám nem sokkal később kiegészült a fodrásztárban töltött estékkel, mint kisegítő. Így lettem a Cabaret című előadás nélkülözhetetlen kelléke én is. Meg volt bennem a kellő alázat, hogy megfelelő háttérkellék legyek. Következő évadban már a színpadon álltam, mint statiszta az Illatszertár című előadásban és havi 5 -6 estét a Nagyok között tölthettem. Ezt követte a Sok hűhó semmiért egészen fergeteges előadása, ahol, mint szolgálólány léphettem színpadra sok-sok estén keresztül. Végül aztán rengeteg változás-, közös erővel véghez vitt újítás, valamint a 4. igazgató váltást követően, 6 év után döntöttem úgy, hogy saját lábamra állok és igazából színész leszek!! ….Ja, neeeem! :)))) Ekkor lettem E.V. (egyéni vállalkozó).
Annó, International Administration and Management – Specialising in Business Management-ként végeztem (azóta sem tudom jól elmondani magyarul) egy nemzetközi titkárképző akadémián. Van két nyelvvizsgám, egy csomó papírom számítógép használatról, vezetői tréningekről, szakmai nyelvtanfolyamokról… ami soha senkit nem érdekelt. Vannak, akik azt gondolják, hogy könyvelő vagyok, vagy még jobb: jogász. Nem, egyik sem vagyok. Csak szeretek dolgozni és azt is jól csinálni.
Egy időre a Manna Egyesülettel kötöttem szorosabb egyességet, akivel karöltve lehetőségem nyílt az Artus csapatmunkájában részt venni. Többek között létrehoztuk a Cseppkánon előadást, ami azóta is nagy kedvencem.
A színházba azért még visszajártam, felcsaptam zenekari managernek, független színházi előadások mellett önkénteskedtem… Közben megkeresett az akkor újonnan létrehozott Mozsár Műhely tulajdonosa, hogy asszisztens keres. A beszélgetésünk során kiderült, hogy amit ők keresnek az nagyjából megtalálható a repertoáromban, így elkezdtük a közös munkát. Remek év volt. Részt venni egy új dologban, létrehozni valami olyasmit, ami előtte még nem volt. Ez minden szempontból kihívás volt. Sok mindent megtanultam ez időszak alatt is. Szerettem, de sok volt már ez így egyszerre.
A magánéletemben is változás történt, ezért úgy döntöttem, hogy „szabadságra megyek”.
A Nagy Újrakezdés ezek után annyiban sikerült, hogy egy remek cégnél töltöm a hétköznapjaim java részét és továbbra is számlákkal és szerződésekkel foglalkozom. A közelemben nincs színház, de mégis velük tartom a kapcsolatot nap, mint nap. Ez egy ideális kompromisszumnak tűnik.
Az életem annyiban lett unalmas, hogy a napi munka mellet a magánéletemmel töltöm a fennmaradó időt. :)
Hobbiként maradt a fotózás, a sütés- főzés, és az útkeresés.
Foto: Me.Mo.Foto
