06/09/2026
Vajon több a “tehetséges” fiatal❓
Sok szülő t***e már fel a kérdést, hogy:
“miért?”.
Azzal kapcsolatban, hogy a horvát futball miért jár előttünk, miért tudnak évről évre több fiatal játékost külföldre eladni, és hogyan képes egy Magyarországnál kisebb ország ennyi nemzetközi szintű futballistát kinevelni.
Személyesen már sokakkal beszéltem erről, és többször elmondtam a véleményemet is, bejegyzés formájában azonban eddig még nem foglalkoztam vele.
A pályafutásomból adódóan rengeteg külföldi kapcsolatom van. Több korábbi játékostársam mára menedzserként dolgozik, emellett rendszeresen beszélek külföldön élő, illetve nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező menedzserekkel is. Ha nem is napi szinten, de gyakran előkerül közöttünk a magyar fiatalok helyzete, a nemzetközi elvárások és az, hogy egy külföldi klub valójában mit keres egy játékosban.
Az alábbiak tehát a saját tapasztalataimon, a szakmai beszélgetéseimen, valamint az utánpótlásban végzett mindennapi munkánkon alapuló gondolatok.
Először is, nem arról van szó, hogy Horvátországban sokkal tehetségesebb gyerekek születnek.
A legnagyobb különbség az, hogy ők nemcsak megtalálják a tehetséget, hanem tudatosabban végig is vezetik azon az úton, amelynek a végén piacképes felnőtt játékos válhat belőle.
A horvát fiatalokat korábban teszik be a felnőttfutballba. Játékperceket, felelősséget és bizalmat kapnak. Természetesen hibáznak is, de nem feltétlenül veszik ki őket azonnal a csapatból egy rossz döntés után.
Mert pontosan tudják, hogy egy fiatal játékost nem lehet úgy felépíteni, hogy közben nem engedjük hibázni.
Egy szerb játékosügynök mesélte nekem, hogy egy jelenleg topligában játszó horvát futballista 17–19 éves kora között, amikor rendszeresen szerepelt a horvát bajnokságban, sorra „dobta” a nagy hibákat. Meccsek mentek el rajta, mégsem vették ki a csapatból.
Hagyták hibázni.
Egy külföldi klub nem azért fizet komoly összeget, mert valaki 13-15 évesen kiemelkedett a saját korosztályából. Azért fizet, mert 18–20 éves korára már bizonyította, hogy:
⚽️ megállja a helyét a felnőttek között,
⚽️ képes nyomás alatt megfelelő döntéseket hozni,
⚽️ felveszi a nemzetközi játék sebességét,
⚽️ mentálisan is elbírja a felelősséget,
⚽️ és közben még jelentős fejlődési lehetőség van benne.
Horvátországban a klubok számára a játékosnevelés és az értékesítés nem mellékes lehetőség, hanem a működésük egyik alapja. Ezért nem elég nekik megnyerni az U15-ös vagy az U17-es bajnokságot.
Olyan játékost kell képezniük, aki néhány év múlva külföldön is értéket képvisel.
Ha őszintén értékeljük az elmúlt 15–20 évet, ki kell mondanunk, hogy a magyar utánpótlásrendszer összességében nem működött jól. Infrastrukturálisan valóban hatalmasat léptünk előre.
Kiváló pályák, stadionok és edzőközpontok épültek. A gyermekek egyéni fejlesztésének minősége, az edzések, edzők szakmai színvonala azonban nem emelkedett ugyanolyan mértékben, mint az infrastruktúránk színvonala.
(Persze tisztelet a kivétel edzőnek, vezetőnek ezt mindig elmondom, mert igenis vannak nagyon jó magyar szakemberek)!
A magyar utánpótlás-nevelést akkor nevezhetnénk igazán sikeresnek, ha (értsd jól) “rendszeresen” kerülnének ki belőle olyan futballisták, mint Szoboszlai Dominik, akik nemzetközi szinten is kiemelkedő játékosnak számítanak. Ez jelentené a magyar utánpótlásképzés valódi eredményét.
Sokan azt mondják, hogy az elmúlt 10–15, vagy akár 20–25 évben mi is neveltünk ki jó magyar játékosokat.
Ez természetesen igaz.
De szerintem külön kell választanunk azt, hogy időnként megjelenik egy-egy jó játékos, illetve azt, hogy maga az utánpótlásrendszer működik-e kiemelkedően és következetesen.
Egy utánpótlásrendszer valódi sikerét nem az bizonyítja, hogy időnként bemutatkozik az NB I-ben egy 17–21 éves fiatal. Jó magyar játékosaink és az élvonalban szereplő fiataljaink korábban is voltak.
Az sem jelent önmagában teljes bizonyítékot a képzés színvonalára, ha valamelyik utánpótlás-válogatottunk kijut egy Európa-bajnokságra vagy világbajnokságra. Ez természetesen értékes eredmény, amelyet meg kell becsülni, de egy sikeres korosztály, egy jól működő válogatott csapat vagy néhány kiemelkedő eredmény még nem feltétlenül mutatja meg a teljes magyar utánpótlásképzés állapotát.
Egy utánpótlásrendszer valódi eredménye végül a felnőttfutballban válik láthatóvá.
Akkor mondhatnánk, hogy a magyar utánpótlás valóban magas színvonalon és eredményesen működik, ha rendszeresen nevelnénk ki olyan nemzetközileg jegyzett játékosokat, akik:
⚽️ topligákban szerepelnek,
⚽️ magas szinten is meghatározó, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak,
⚽️ komoly átigazolási értéket képviselnek,
⚽️ és a magyar válogatottban is vezéregyéniséggé válnak.
Olyan futballistákat, amilyeneket a horvát rendszer képes kinevelni.
Magyar példaként természetesen ott van Szoboszlai Dominik, aki megmutatja, hogy magyar játékos is eljuthat a világ legmagasabb szintjére.
De egy képzési rendszer sikerét nem egyetlen kivételes futballista bizonyítja.
A valódi áttörés az lenne, ha nem 10-20 évente jelenne meg egy Szoboszlai szintű játékos, hanem minden korosztályban lenne több olyan fiatalunk, akinek reális esélye van eljutni a nemzetközi elitbe.
Nem az a kérdés tehát, hogy fel tudunk-e sorolni néhány jó magyar játékost az elmúlt húsz évből. Természetesen fel tudunk.
A kérdés az, hogy a rendszerünk képes-e őket nagyobb számban, következetesen és megismételhető módon kinevelni.
Mert egy rendszer színvonalát nem a kivételek, hanem a rendszeresen megjelenő eredmények mutatják meg.
Ma már egyre több olyan magyar szakember, utánpótlásedző és vezető dolgozik a futballban, aki valóban hisz a fiatalokban, tudatosan szeretné felépíteni őket, és hosszú távú szakmai munkában gondolkodik.
Ezt látni és értékelni kell.
Ugyanakkor ennek a szemléletváltásnak egyelőre még nincs olyan mennyiségű, nemzetközi szinten is látható eredménye, amely alapján kijelenthetnénk, hogy az egész magyar utánpótlásrendszer megfelelően működik.
Ehhez idő kell.
Reméljük, tíz év múlva már elmondhatjuk, hogy több olyan nemzetközileg jegyzett magyar futballistánk van, mint Szoboszlai Dominik.
Az ő példájánál azonban nem szabad elfelejteni, hogy fejlődésének alapjait itthon kapta meg, vagyis “otthon kapta meg” jelentős részben az édesapja által felépített, rendkívül tudatos és következetes egyéni munkának köszönhetően. Erre az alapra tudott később a külföldi képzés tovább építeni, egy minőségi, jól gondolkodó ügynökséggel karöltve.
A tehetség önmagában nem elegendő.
Kell mellé hosszú távú terv, személyre szabott fejlesztés, megfelelő családi háttér, rengeteg pluszmunka, jó szakemberek, magas színvonalú versenyeztetés és a megfelelő időben meghozott jó döntések.
A magyar utánpótlás valódi sikere az lesz, amikor az ilyen játékosok már nem ritka kivételként, hanem a rendszeresen elvégzett minőségi munka eredményeként jelennek meg.
Ha megnézzük az elmúlt 10–15 év magyar futballját, azt láthatjuk, hogy többségében azoknak a fiataloknak volt nagyobb esélyük magasabb szintre (egy erősebb külföldi bajnokságba, ahol játszanak is) kerülni, akik mögött olyan család állt, amely nagyon sok időt áldozott az egyéni képzésekre. Természetesen nem megfeledkezve azoknak az edzőknek és vezetőknek a munkájáról sem, akik szívvel-lélekkel dolgoztak a fiatal fejlődéséért.
Olyan szülők, akik időt, energiát és sok esetben komoly anyagi áldozatot vállaltak azért, hogy gyermekük az egyesületi edzések mellett megfelelő pluszfejlesztéseket is kapjon, vagy éppen az édesapa volt labdarúgó, aki külön dolgozott a fiával.
Természetesen az egyesületi képzés alapvető fontosságú. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy fiatal egyéni hiányosságaira egy nagyobb létszámú csapatedzésen nem mindig jut elegendő idő.
Pedig nem minden gyermeknek ugyanarra van szüksége.
Az egyiknek technikailag kell fejlődnie.
A másik fizikailag van lemaradva.
A harmadik játékhelyzetben nem mer döntést vállalni.
A negyedik mentálisan zuhan össze egy hiba után.
Ezért rendkívül fontos, hogy minden tehetséges fiatal mögött legyen egy tudatos, hosszú távú és valóban személyre szabott fejlesztési terv.
Az én véleményem szerint a játékosfejlesztésnek három fő pillére van:
(Nem beszélve most a család és a klub fontosságáról.)
TECHNIKAI – ERŐNLÉTI – MENTÁLIS FELKÉSZÍTÉS
Technikai képzés nélkül nem lesz megfelelő labdabiztonság, első érintés és gyorsaság a labdával.
Erőnléti felkészítés nélkül a játékos nem fogja elbírni a felnőtt és a nemzetközi futball sebességét, intenzitását és párharcait.
Mentális felkészítés nélkül pedig hiába van meg a technikai és fizikai tudás, ha a játékos nyomás alatt leblokkol, fél hibázni, nem mer vállalkozni, vagy az első komolyabb nehézségnél feladja.
Ehhez kapcsolódik a megfelelő táplálkozás, a regeneráció, a prevenció, a sérülések megfelelő kezelése, valamint a pihenés és a terhelés tudatos összehangolása is.
Ezek együtt alakítják ki azt a környezetet, amelyben egy fiatal hosszú távon is fejlődni tud.
Rendkívül fontos kérdés a versenyeztetés minősége is.
U13–U15-ös kortól egyre nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a fiatalok milyen sebességű és színvonalú mérkőzéseken szerepelnek.
Minél magasabb szintre kerül valaki, annál gyorsabban kell:
⚽️ felmérnie a környezetét,
⚽️ felismernie a játékhelyzetet,
⚽️ kiválasztania a megfelelő megoldást,
⚽️ majd technikailag végrehajtania azt.
A magasabb szintű futballban nemcsak a játékosok futnak gyorsabban.
Maga a játék is gyorsabban történik, ezért a futballistának fejben is fel kell vennie ezt a sebességet.
Érezhető különbség van egy magyar NB I-es mérkőzés és egy magasabb futballkultúrájú, erősebb külföldi bajnokság gondolkodási és döntési sebessége között.
Ezért U14–U15-ös kortól különösen fontossá válik, hogy a csapatok olyan nemzetközi mérkőzéseket, tornákat és megfelelő színvonalú edzőmérkőzéseket játsszanak, amelyek valóban a nemzetközi mezőnyhöz történő felzárkózást szolgálják.
Nem elég egyszerűen külföldi ellenféllel találkozni. Olyan mérkőzésekre van szükség, amelyek sebességben, intenzitásban, párharcokban és gondolkodásban is kikényszerítik a fejlődést.
A megfelelő versenyeztetés azonban csak akkor tud igazán építeni, ha van mire építenie.
Természetesen kisebb korban is fontos a mérkőzések minősége és a nemzetközi tapasztalat. Ha egy gyermek egyszerre kap magas színvonalú egyéni képzést és erős mérkőzéseket, az a lehető legjobb helyzet.
De ha választani kell, akkor 8–12 éves korban számomra fontosabb az egyénre szabott fejlesztés és a stabil alapok lefektetése, mint az, hogy a gyermek folyamatosan kiemelt nemzetközi tornákon szerepeljen.
Lehet rengeteg magas szintű mérkőzést játszani 10–11 évesen, de ha közben technikailag, erőnlétileg és mentálisan nem kapja meg a szükséges alapokat, később nem lesz mire építeni. Ha valakiről 9–12 évesen azt gondoljuk, hogy ügyesebb a többieknél, de nem foglalkozunk megfelelően a képességei további fejlesztésével, akkor azok, akik korábban le voltak maradva hozzá képest, tudatos pluszmunkával később akár meg is előzhetik őt.
Ebben az életkorban elsősorban azt kell elérnünk, hogy a gyermek:
⚽️ minél magasabb szintű technikai alapokat szerezzen,
⚽️ megtanulja megfelelően használni a testét,
⚽️ kialakuljanak az életkorának megfelelő erőnléti alapjai,
⚽️ merjen dönteni és kezdeményezni,
⚽️ megtanulja kezelni a hibákat, a sikert és a kudarcot.
A cél az, hogy 14–15 éves korára technikailag magas szinten álljon, mentálisan és fizikailag pedig rendelkezzen azokkal a biztos alapokkal, amelyekre a következő évek egyre gyorsabb és keményebb futballját fel lehet építeni.
Persze, ha valaki 17–21 évesen jut el ide, annak is örülünk, mert vannak “késői gyerekek” is.
Fontos hangsúlyozni, hogy az egyéni képzés jelentősége a felső szekcióban sem szűnhet meg. Sőt, a futball egyre magasabb szintjén sokszor még fontosabbá válik az egyéni részletek fejlesztése, a pozícióspecifikus képzés és a hiányosságok célzott javítása.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy vannak fiatalok, akik a felső szekcióba kerülve, 14–16 éves korukban kezdenek el csak rendszeresen egyéni képzésekre járni.
Ha gyermekkorukban nem kapták meg a stabil technikai, fizikai és mentális alapokat, akkor ebben az életkorban már sokkal nehezebb dolguk lesz. Nem lehetetlen a felzárkózás, de a lemaradás ledolgozása több időt, tudatosabb munkát és nagyobb egyéni erőfeszítést igényel. Kevesebb az esély odakerülni.
A felső szekcióban már nemcsak tanulni kellene az alapokat, hanem egyre gyorsabb játékhelyzetekben, egyre nagyobb nyomás alatt kellene alkalmazni őket.
Ezért nem mindegy, hogy mikor kezdjük el valóban képezni a gyermeket.
Van azonban egy másik fontos különbség is a két futballközeg között.
A horvát sportkultúrában nagyon erősen jelen van a küzdés, a túlélés és a „soha nem adom fel” mentalitása. Ennek történelmi és kulturális gyökerei is lehetnek.
Nem genetikáról beszélek, és nem arról, hogy minden horvát gyermek erősebb lenne mentálisan minden magyar gyermeknél. Sokkal inkább arról, hogy egy ország történelme, családi mintái és sportkultúrája hosszú idő alatt kialakíthat bizonyos közös viselkedési formákat.
A horvát játékosokon sokszor érezhető az a fajta makacsság, küzdeni akarás és önbizalom, hogy bárkivel szemben képesek felvenni a harcot. Mintha a vérükben lenne a küzdés.
A magyar történelem elmúlt évszázadait viszont sok veszteség, csalódás és megtörés jellemezte. Ezekből könnyen kialakulhatott egy óvatosabb, kish*tűbb gondolkodás:
„Nekünk ez úgysem sikerül.”
„Ő biztosan jobb nálam.”
„Csak ne hibázzak!”
„Biztonságosan oldjam meg!”
Ez nem a magyar gyermekek veleszületett tulajdonsága, végképp nem megváltoztathatatlan, és természetesen nem is jellemző mindenkire.
De mentális téren tudatosan kell dolgoznunk rajta.
A fiatalokat arra kell tanítanunk, hogy merjenek kezdeményezni, merjenek hibázni, akarjanak versenyezni, vállalják fel a saját erősségeiket, és ne érezzék magukat kevesebbnek csak azért, mert egy külföldi ellenfél áll velük szemben.
Magyarországon is rengeteg tehetséges gyermek van. Ezt nap mint nap látjuk mi is.
A kérdés nem az, hogy van-e tehetségünk.
A kérdés az, hogy mit kezdünk vele 8 és 18–20 éves kora között.
Milyen edzők foglalkoznak vele az alapozó években?
Megkapja-e az egyénre szabott fejlesztést?
Megfelelő színvonalú mérkőzéseken versenyeztetik-e?
Kap-e valódi lehetőséget a felnőttek között?
Játszik-e rendszeresen?
Megengedjük-e neki, hogy hibázzon?
Fejlesztjük-e a hiányosságait?
Megtanítjuk-e kezelni a nyomást?
Vagy éveken keresztül csak várjuk, hogy egyszer majd magától „készen legyen” vagy csak a klubtól várjuk, hogy “készre csinálja”?
Egy fiatal játékos soha nem lesz teljesen kész addig, amíg nem kerül bele azokba a helyzetekbe, amelyekre fel akarjuk készíteni.
A horvát futball egyik legnagyobb ereje szerintem éppen ez, nemcsak edzi a tehetséget, hanem felépíti, lehetőséget ad neki, megmutatja a nemzetközi piacnak, majd megfelelő helyre továbbadja.
Természetesen ott sem minden fenékig tejfel, de ezen a téren biztosan előttünk járnak.
Nálunk sokszor az utánpótlás és a felnőttfutball közötti utolsó lépcső hiányzik. Pedig ezen a néhány éven múlhat egy teljes pályafutás.
Viszont jó látni, hogy több helyen ezen területtel is már külön foglalkoznak az adott klub szakemberei.
Nem szeretnék ebben a bejegyzésben belemenni az állami vagy nem állami finanszírozás kérdésébe, ahogyan abba a vitába sem, hogy szabályozással kötelezővé kell-e tenni a fiatal játékosok szerepeltetését.
Természetesen én is azt szeretném látni, hogy minél több magyar fiatal kapjon lehetőséget a felnőttfutballban. De ne pusztán azért legyenek a pályán, mert egy szabály vagy előírás alapján szerepeltetni kell őket.
Az lenne az igazi eredmény, ha joggal lennének ott.
Azért, mert technikailag, fizikailag és mentálisan is felkészítettük őket. Azért mert egy “project” részeként évekig építették.
Azért, mert teljesítményükkel kivívták a helyüket, és az edzőjük bátran számíthat rájuk egy komoly tétmérkőzésen is.
A magyar futball teljes rendszerére és a felnőttcsapatok döntéseire nekem nincs közvetlen ráhatásom.
Arra viszont van, hogy a saját kis bázisunkon milyen szemlélet alapján dolgozunk, mit adunk át a hozzánk kerülő fiataloknak, és mennyire következetesen készítjük fel őket arra a szintre, ahová el szeretnének jutni.
Ezért a Lazar Projectben a saját gondolatmenetünk, tapasztalataink és szakmai meggyőződésünk alapján próbálunk mindent megtenni azért, hogy segítsük a magyar fiatalokat, és ezen keresztül a saját lehetőségeinkkel a magyar sportot is.
Nem az a legfontosabb, hogy egy gyermek hétvégén hány gólt rúgott, hány kupát nyert 12 évesen, vagy éppen hol tart a többiekhez képest.
Az a célunk, hogy mire eléri a felnőttfutball kapuját, technikailag, fizikailag, mentálisan és játékintelligenciában is rendelkezzen azokkal az alapokkal, amelyekkel képes lesz belépni rajta.
Ehhez azonban nem elegendő egy jól felszerelt akadémia vagy egy szép edzőközpont.
Vannak kiváló és elhivatott szakemberek itthon, és nekik még jobban utat kell törniük!
Kell személyre szabott fejlesztés.
Kell türelem.
Kell megfelelő versenyeztetés.
Kell egy támogató családi háttér.
És mindenekelőtt kell egy olyan rendszer, amely valóban érdekelt abban, hogy a tehetséges gyermekből felnőtt játékos váljon.
Mert tehetséges magyar gyermekből nincs hiány.
A valódi feladat az, hogy ne veszítsük el őket útközben.
“Nem lehet több elvesztegetett magyar fiatal.”
Lázár Pál
Lázár Project
www.lazarproject.hu
