21/12/2022
Karácsony szomorúság nélkül… avagy miért lettem idén Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista
Életünk során sokféle veszteség ér minket: egy szeretett személy halála, egy párkapcsolat vége, egy barát elvesztése, költözés, vagy egy számunkra fontos időszak lezárása. Állandóan változó világunkban a hétköznapjainkban is megélünk kisebb-nagyobb veszteségeket, amelyek hiánnyal, szomorúsággal, csalódással töltenek el, ám többnyire fel sem figyelünk ezekre, így el sem gyászoljuk őket.
A Karácsony közeledte például mindig felerősíti bennem az elveszített szeretteim hiánya miatt érzett szomorúságot, az év vége pedig elhozza egy újabb, „jó” (vagy „rossz”) év lezárásának örömét és bánatát.
A gyász érzése normális és természetes, ugyanakkor az egyik legelhanyagoltabb és legfélreértettebb élményünk. Nemcsak az iskolában, de az „élet iskolájában” sem tanuljuk meg, hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket jól, vagy azt, hogyan támogassunk másokat ilyen helyzetben. A fel nem dolgozott gyász ugyanakkor emészti lelkünket és láthatatlan fájdalmat okoz.
Mihez kezdjek a veszteségeimmel? Mit tanultam a szüleimtől a gyászról; milyen (nem hasznos) szokásaim, (téves) hiedelmeim vannak a gyásszal kapcsolatban? Mi történik, ha évekig nem dolgozom fel a veszteségeimet? Hogyan induljak el a feldolgozás folyamatában?
Ezekre a kérdésekre kerestem és kaptam választ, amikor - idei évem egyik legfontosabb döntéseként – elvégeztem egy képzést és Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista lettem.
Sokan meglepődtek, néhányan megborzongtak, amikor megosztottam velük, hogy mire készülök. Volt, aki döbbenten kérdezte hogy „De hát MIÉRT? Te coach vagy, miért akarsz ezzel foglalkozni? Hiszen ez borzasztó.”
Hogyan jutottam mégis erre a döntésre? Az elmúlt 15 évben önismereti utam során elkerülhetetlenül szembe jött velem a felismerés, hogy nem szeretem és nehezen viselem a változásokat.
Addig kutattam magamban, míg rájöttem, hogy a veszteségekhez van köze; nagyon rosszul élem meg és kezelem a veszteséget. Vagy nem kezelem, csak szenvedek tőle és mindenféle mással próbálom elfedni a valódi problémát (pl. túlvállalom magam feladatokkal 😊).
Aztán 4 évvel ezelőtt megtörtént az, amitől egész addigi életemben a legjobban rettegtem: meghalt az édesanyám. Három hónapom volt rá, mégsem tudtam tőle úgy elbúcsúzni, ahogyan szerettem volna. Utána négy évig hordoztam magamban a ki nem mondott szavakat, elhallgatott üzeneteket és sirattam a meg nem történt beszélgetéseket.
Ez alatt az idő alatt úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem dr. Sarungi Emőkével, a Gyászfeldolgozás Módszertan Magyarországi képviselőjével, és részben az ő hiteles és varázslatos személyének köszönhetően úgy döntöttem, hogy szembenézek a félelmeimmel és belemegyek a sűrűjébe. Így hát idén szeptemberben elvégeztem a Gyászfeldolgozás Módszer® Kiképző Tréninget és ezzel elkezdtem feldolgozni életem veszteségeit. Van belőlük bőven, mint gondolom mindenkinek.
Fantasztikus a módszer (https://gyaszfeldolgozasmodszer.hu/), hatásos és hatékony, évek, évtizedek óta cipelt, mázsányi terhet segít lerakni. Egy igazi érzelmi nagytakarítás. Melós, de megéri.
És miközben még mindig dolgozom a saját „cuccomon”, szakemberként most 2 izgalmas kérdés foglalkoztat:
1. Hogyan tudnánk a veszteség kezelését elfogadottabbá tenni a munkahelyi környezetben, ahol a szomorúság és a gyász, – ami a veszteség természetes velejárója - nem „engedélyezett”. Igy általában két lehetőség marad: vagy örülni kell a változásnak, vagy ki kell bírni. Eközben céges / coaching ügyfeleimnél sokszor tapasztalom a feldolgozatlan, kezeletlen veszteségek negatív hatását. Egy pozíció vagy állás elvesztése, bizalomvesztés egy vezetővel vagy kollégával szemben, ami a kapcsolat elmérgesedéséhez is vezethet, a vállalati átalakításokkal járó veszteségek … hogy csak párat említsek. És mivel mindig minden változik, veszteségből van bőven.
2. A másik kérdés, ami foglalkoztat, hogy mi segítő szakemberek, coachok hogyan tudjuk jól támogatni az ügyfeleinket – akár veszteségeik feldolgozásában – amikor a sajátunkkal sem birkóztunk még meg jól. Hogyan befolyásolja a munkánkat feldolgozatlan veszteségünk vagy a veszteségtől való félelmünk? Milyen mechanizmusokat indít el bennünk, ami nem feltétlenül segíti ügyfelünket a saját munkájában?
Elcsépelt, de ettől még nem kevésbé fontos tény, hogy aki a segítő szakmában dolgozik, annak „rendben kell lennie magával”. Ez egy élethosszig tartó folyamat, amelynek – most már meggyőződésem – elengedhetetlen része kell hogy legyen veszteségeink egészséges feldolgozása.
Na de elég a munkából, küszöbön a Karácsony, és ilyenkor jó, ha fájdalom nélkül, örömmel tudunk emlékezni szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk, és így jobban tudunk örülni azoknak is, akik még velünk vannak.
Aztán jöhet az Új Év… és végül is mivel lehetne jobban kezdeni az új évet, mint egy jó kis Érzelmi Nagytakarítással? 😊
Kellemes Ünnepeket!
UI.: 2023-ban 2 csoport indítását tervezem coach-kollégáknak, segítő foglalkozásúaknak Mindennapi Veszteségeink címmel, ahol a Gyászfeldolgozás Módszertan® segítségével lehetőségük nyílik veszteségeiket feltérképezni és egy új megközelítéssel feldolgozni.
Ha érdekel egy ilyen képzésen való részvétel és / vagy szeretnél több információt kapni róla, írj nekem itt, vagy a [email protected] email címen.
