21/07/2026
Hogy viseled a konfliktust?
Mi az első reakciód?
Egy hete, hogy vége lett az 59. hazai Érzelmi- és Társas Intelligencia, Csoportdinamikai tréningnek. Ezzel együtt negyedszerre vettem részt ezen a tréningen, már-már hagyományosan...és tényleg, mostanra úgy gondolok ezekre, mint a nyár (ha nem az év) fénypontja a számomra.
Érdemes hozzátenni, hogy ez egy olyan tréning, amire a résztvevők (egy része) gyakran olyan jelzőket használ, mint hogy "traumatikus", "éhezők viadala", "ketrecharc" és hasonlók.
Akkor mégis hogyan lehet, hogy többen visszajárunk, az 5 nap vége után egy órával is még búcsúzkodunk, beszélgetünk a résztvevőkkel és gyakran barátokként folytatjuk tovább?..most akkor mindnyájan mazochisták vagyunk? Esetleg agyalágyultak?
Nem.
Hanem? Hogy ér össze a ketrecharc, meg a sírva vígadós búcsúölelés?
Kurt Lewin mezőelméletét, szociálpszichológiai kísérleteit és eredményeit továbbgondolva írta le Oliver König és Karl Schattenhofer (2006, megjelent magyarul az In Dynamics Consulting Kft. kiadásában 2014-ben) a csoportok integrációjának és differenciálódásának modelljét (i.m. 2023-as kiadás, 70. oldal) - hogy hogyan és miért váltakozik az intimitás és a távolságtartás az emberek (csoportjai) között. A lényeg ez: Egyikből következik a másik és fordítva.
Vagyunk egy páran, akiknek alapból görcsbe rádul a gyomrunk a konfliktusoktól: elég csak gondolni rá és máris harckészültségben vagyunk, feszül az állkapocs, a váll (nálam, legalábbis) másnál hányinger, megint más lefagy, vagy teljesen kicsekkol a helyzetből.
Jó hír: ez teljesen normális, hozzuk az evolúcióval, csakhogy!
Ha már ilyen hatással van a konfliktus említése is, érthető, hogy (legtöbben) szeretnénk elkerülni.....és mit csinálsz, ha valamit szeretnél elkerülni?
Keresed az arra utaló jeleket, próbálod bejósolni mi lesz, hogy lesz? Állandó készültségben vagy.
Kérlek, ez a stressz definíciója.
Erre mondják, hogy az árnyékától is megijed.
Mert azt tanultad meg, egészen pici korodtól hogy a konfliktus csak bajjal jár - hiszen akkoriban így is volt. Akkor még nem tudtad megvédeni magad, függtél másoktól (főként a szüleidtől, később tanáraidtól, nevelőidtől) és attól függően, hogy nálad otthon hogy kezelték ezeket a dolgokat, ha anyád/apád megbüntetett az minimum az érzelmi szükségleteid korlátozását jelentette - "Ne sírjál már, hagyd abba, elég volt!" - másoknak meg még akár a fizikaiakét is.
Nem kell azért hatalmas dologra gondolni, sokan ilyenkor csak szimplán magunkra maradtunk egy-egy nehéz érzéssel - félelemmel, haraggal, szomorúsággal, ilyesmik.
Tehát nem a konfliktustól félünk, hanem a konfliktus következményeitől!
Na igen ám, de ha folyton elkerüljük a konfliktusokat, ha minden árnyéktól távol tartjuk magunkat, igencsak melegünk lesz a nyári napon egy idő után.
Arról nem is beszélve, hogy ami árnyékot ad, védelmet is jelent más helyzetben - eső ellen csak beállsz a fa alá, vagy egy kapualjba, nem?..meg aztán ezek az árnyékok olyanok, hogy van, hogy maguktól elmúlnak egy időre, de ha újra előbújik a nap, azok is újra ott lesznek.
Tehát nem a konfliktus a gond. Az a gond, hogy nem tanultuk meg hogyan kell rendezni őket: Elviselni ezeknek a helyzeteknek a feszültségét, konstruktívnak maradni és megadni a másiknak a szükséges és elégséges információt magamról, hogy meggyőzzem, hogy kéremszépen, velem máshogy járjon el, miközben ugyanerre én is nyitott maradok.
A sok rossz tapasztalatunk hatására ma már talán nem is feltételezzük, hogy a másik akarná rendezni a konfluktust, sőt, ebben a szétpolarizált világban sokszor egyenesen azt feltételezzük a másikról, hogy ő nekünk bizonyosan, szándékosan rosszat akar!
Aztán (jobb esetben) egyszercsak kiderül, hogy nem... - szerintem sokunknak (ha nem mindnyájunknak) van ilyen sztorija.
Nos, a jó hír - amit az eddigi összes csoportdinamikai tréningemen megéltem - hogy a konfliktusokat KI LEHET TISZTÁZNI (ha van rá szándék és alázat) és ami mégjobb, hogy ezek a tisztázások hozzák KÖZEL az embereket egymáshoz. Távolság után közelség, differenciálódás után integrálódás jön, ketrecharc után ölelés.
Ez pedig számomra felszabadító és reményteli, itt a saját kis digitalizált izolációs buborékomban. Ki tudja? Lehet egy napon leszek még (újra) közel olyan szeretteimhez, akikkel összerúgtuk a port.
Legalábbis én szeretnék és erre gyúrok. Tapasztalataim szerint csak szándék kell hozzá, meg alázat meghallgatni és megérteni a másik nézőpontjából a világot.
Bátorítalak, hogy tanuld meg kifejezni a megéléseid, légy bátor konfrontálódni és elég alázatos, hogy szembenézz azzal, te mivel járultál hozzá a konfliktushoz!
Hajrá nekünk! ;)
https://www.hallgattamas.hu
