Mediáció

04/09/2026

https://youtu.be/tsAdRpn_0vY?is=tpwLMshI4glBh6TV házasság napi 1x1

A Q&A legfrissebb adásában Szokalopulosz Georgisszal és Patríciával...

09/08/2026

Amikor a mediáció már csak díszlet

A mediáció alapja az egyenrangú párbeszéd. Az a tér, ahol minden érintett megszólalhat, ahol a véleménynek valódi súlya van, és ahol a megállapodás nem kényszer, hanem közös belátás eredménye.

De mi történik akkor, amikor egy szervezetben vagy közösségi folyamatban olyan vezetői működés jelenik meg, amely ezt a teret fokozatosan felszámolja?

Az elmúlt időszakban egyre inkább az foglalkoztat, hogy a nárcisztikus működésmód milyen konkrét veszélyeket jelenthet a közösségi és szervezeti folyamatokban – és mit tehet ilyenkor a mediátor.

Nem diagnózisról beszélek, és nem is arról, hogy egy adott ember „nárcisztikus-e”.

Hanem egy működésmódról, amelynek felismerhető következményei lehetnek: a hatalmi egyensúly felborulása, a visszajelzések elutasítása, a kritika büntetése, a konfliktus fenntartása és végül maga a párbeszéd kiüresedése.

Amit mediátorként látok: a folyamat kiüresedése

Egy ilyen helyzetben a rombolás nem feltétlenül látványos. Nem feltétlenül tudatos. Mégis gyorsan kialakulhat az a tapasztalat, hogy a valódi vélemény kockázatos, a kritika nem kívánatos, a döntések pedig valójában már megszülettek.

A folyamat ettől formálissá válik.

A megállapodás helyét pedig könnyen átveszi a látszatmegállapodás.

Mediátorként ezt talán könnyebb felismerni, mint kezelni.

Hol válik ez igazán veszélyessé?

Bezárul az érintetti tér

Közösségi tervezési vagy szervezeti egyeztetéseken az érintettek gyorsan megtanulják, hogy kinek a véleménye számít, és ki az, akinek a jelenléte csupán legitimációs díszlet.

Ha azt tapasztalják, hogy a visszajelzés nem épül be, a kritika következményekkel jár, és az eredmény valójában előre eldöntött, két dolog történhet:

Kivonulnak – vagy bólogatni kezdenek.

Mindkettő a részvételi folyamat végét jelenti.

A mediátor is eszközzé válhat

A mediátor szerepe a semleges harmadik fél szerepe.

Egy erősen egyoldalú hatalmi helyzetben azonban könnyen megjelenhet az igény, hogy a mediátor ne a folyamatot védje, hanem annak legitimációját biztosítsa.

Legyen ő az, aki „levezényli”, „becsomagolja”, elfogadhatóvá teszi a már megszületett döntést.

Ha ennek ellenáll, könnyen megkapja, hogy „nem együttműködő”, „elfogult”, „akadályozza a haladást”.

Ha viszont elfogadja ezt a szerepet, maga is részévé válik a folyamat kiüresítésének.

Tartósan sérül a bizalom

A mediáció egyik legfontosabb eredménye nem feltétlenül maga a megállapodás, hanem annak megtapasztalása, hogy lehet egymással beszélni.

Lehet konfliktust vállalni anélkül, hogy abból büntetés következne.

Lehet más véleményt képviselni anélkül, hogy valaki elveszítené a biztonságérzetét.

Ha ez a tapasztalat elmarad, a folyamat éppen az ellenkező hatást váltja ki.

A felek megtanulják, hogy a párbeszéd nem biztonságos, a megállapodás nem feltétlenül tartható, és a másik fél nem megbízható partner.

A konfliktus maga válhat hatalmi erőforrássá

Talán ez a legnehezebben felismerhető jelenség.

Egy bizonyos működésmód számára a konfliktus nem feltétlenül megoldandó probléma. Bizonyos helyzetekben éppen a konfliktus fenntartása biztosíthat kontrollt.

A megosztottság függőséget teremthet.

A bizonytalanság lojalitást kényszeríthet ki.

A „külső ellenség” narratívája pedig megerősítheti a saját pozíciót.

Ilyenkor előfordulhat, hogy annak a félnek, akinek látszólag érdeke lenne a megállapodás, valójában többet ér a konfliktus fenntartása, mint annak rendezése.

És itt válik igazán fontossá a mediátor szakmai felelőssége.

Mi lehet az ellenszer?

A folyamat integritásának védelme.

A mediátor elsődleges felelőssége nem az, hogy mindenáron megállapodást hozzon létre.

Hanem hogy megőrizze azt a folyamatot, amelyben egyáltalán létrejöhet egy valódi megállapodás.

Ha az érintetti tér bezárult, a visszajelzés nem épül be, a felek nem egyenrangúak, vagy a mediátort a folyamat legitimálására akarják használni, akkor ezt ki kell mondani.

Nem vádként.

Hanem szakmai tényként:

„A jelenlegi feltételek mellett ez a folyamat nem tudja elérni a célját.”

Talán ez az egyik legfontosabb – és legritkábban kimondott – mediátori mondat.

A határok megtartása

A nárcisztikus működés egyik jellemzője lehet a határok folyamatos tesztelése.

Ezért a mediátor szerepének, semlegességének és a folyamat szabályainak következetes megtartása nem merevség.

A határ nem akadályozza a mediációt. A határ teszi lehetővé.

A halkabb hangok védelme

Közösségi mediátorként különösen fontos azoknak a hangoknak a láthatóvá tétele, amelyek egy erős hatalmi jelenlét mellett elhalkulnak.

Nem az a feladat, hogy a mediátor beszéljen helyettük.

Hanem hogy olyan eljárási teret hozzon létre, amelyben ők maguk tudnak megszólalni.

Ennek sokféle eszköze lehet: kiscsoportos egyeztetés, strukturált részvétel, anonim visszajelzés, külön meghallgatások vagy más, az adott helyzethez illeszkedő módszerek.

És végül: felismerni, amikor a mediáció nem alkalmazható

Talán ez a legnehezebb szakmai felismerés.

A mediáció nem mindenható eszköz.

Ha az egyik fél nem a megállapodást keresi, hanem a konfliktus fenntartásában érdekelt, ha a hatalmi különbség miatt nincs valódi önkéntesség, vagy ha a folyamat integritása helyrehozhatatlanul sérült, akkor a mediátor felelőssége lehet kimondani:

Más eszközre, más keretre vagy más szintű beavatkozásra van szükség.

Ez nem a mediáció kudarca.

Ez a mediátor szakmai integritása.

Mert végső soron a közösségi és szervezeti folyamatok minősége nem pusztán módszertani kérdés.

A folyamat csak annyira erős, amennyire erős az a tér, amelyben zajlik.

És ez a tér csak annyira biztonságos, amennyire a benne lévő hatalmi dinamikák lehetővé teszik.

A mediátor egyik legfontosabb feladata nem az, hogy mindenáron létrehozza a megállapodást.

Hanem hogy megvédje azt a teret, amelyben a megállapodás valóban megszülethet.

02/08/2026

Az empátia a mediáció egyik legfontosabb eszköze. De vajon mindig valódi együttérzés áll mögötte?

Mediátorként gyakran találkozom olyan helyzetekkel, amikor a meghallgatás, a bevonás vagy az együttműködés nyelve csak látszólag szolgálja a közös megoldást. A konfliktusokban – legyen szó családról, szervezetekről vagy akár a közéletről – az empátia olykor kapcsolatot épít, máskor viszont eszközzé válik a befolyásolásra.

Hol húzódik a határ a valódi bevonás és a látszat-bevonás között? Milyen jelekből ismerhető fel, amikor az empátia már nem a másik ember megértését, hanem a saját pozíció megerősítését szolgálja?

Erről szól legújabb LinkedIn-cikkem, amelyben a compassionate narcissist („empatikus nárcisztikus”) jelenségén keresztül vizsgálom a hatalom, a kommunikáció és a közösségi döntéshozatal kapcsolatát. Nem politikai szereplőkről írok, hanem egy olyan mintázatról, amely bármely közösségben, szervezetben vagy vezetői helyzetben megjelenhet.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre is: ti találkoztatok már olyan helyzettel, amikor a bevonás inkább legitimáció volt, mint valódi párbeszéd? link:

Gondolkodtunk már azon, hogyan lehetséges, hogy a leginkább együttérzőnek tűnő vezetők hagyják maguk után a legmélyebb intézményi krátereket? A kortárs pszichológiai és közéleti diskurzus egyik legizgalmasabb új fogalma a compassionate narcissist, azaz az "empatikus nárcisztiku...

16/07/2026

Lehet minden ügyet jogilag rendezni. De vajon kell is?

Az ingatlanjogi viták többsége nem egyetlen rossz döntéssel kezdődik. Hanem félreértésekkel, eltérő elvárásokkal, hiányos tájékoztatással és azzal, hogy a felek már csak akkor ülnek le egymással, amikor a bizalom végleg elfogyott.

A most megjelent cikk is ezt a problémakört járja körül. Egy olyan helyzetet mutat be, ahol a jogi út szinte elkerülhetetlenné válik.

Mediátorként azonban gyakran felteszem a kérdést: vajon minden ügyet végig kell-e vinni a teljes jogi procedúrán?

A jog eldönti, hogy kinek van igaza. A mediáció viszont azt keresi, hogy van-e olyan megoldás, amely mellett a felek évekig tartó pereskedés nélkül is rendezni tudják a vitájukat.

Ez különösen igaz az ingatlanügyekben. A legtöbb esetben a felek nemcsak pénzügyi, hanem emberi kapcsolatban is állnak egymással: szomszédok, családtagok, közös tulajdonosok, beruházók vagy éppen önkormányzatok. Egy több évig tartó per végén lehet ugyan jogerős ítélet, de sokszor már nincs működő kapcsolat.

A mediáció természetesen nem minden ügyben alkalmazható. Csalás, rosszhiszemű megtévesztés vagy bűncselekmény gyanúja esetén a jogi eljárásnak megvan a maga helye. De nagyon sok ingatlanjogi konfliktusban – még a per megindítása előtt – érdemes lenne megpróbálni egy strukturált, szakmailag vezetett egyeztetést.

Lehet, hogy nem minden vita zárul egyezséggel.

De meggyőződésem, hogy sokkal több zárulhatna úgy, mint ma.

Mert nem mindig a leghosszabb jogi út vezet a legjobb megoldáshoz. Köszi hogy felhívtad cikkre figyelmet: Fülöp Kinga Melinda https://igylakunk.hu/blog/lakaspiac-agglomeracio-telepulesek-ingatlanjog-atveres-lakasosztas/?fbclid=IwY2xjawTFpeJleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEedCnrwe0B_bmdCEY5n_eeT2sFltECraBJUXGfhCs_444ceWpIL48y10HbPPg_aem_OsVxoaf0GE_U-W0pkYxRKA

Egyre több agglomerációs településen és budapesti kertvárosi kerületben jelennek meg olyan ingatlanok, amelyekben a megengedettnél több, jogilag önálló lakásnak nem minősülő lakrészt alakítanak ki és adnak el használati megállapodással. Interjú Dr. Jámbor Attila ügyvéddel ...

16/07/2026

Mediátorként az egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy a párkapcsolati konfliktusok ritkán egyetlen eseménnyel kezdődnek. Sokkal inkább apró elmozdulásokkal: kimondatlan érzésekkel, elmaradó beszélgetésekkel, átlépett vagy elmosódó határokkal.

Ezért tartom fontosnak Mihalec Gábor gondolatait. Nem azért, mert egyszerű választ adnak arra a kérdésre, hogy létezik-e férfi–női barátság a házasság mellett, hanem mert rámutatnak egy lényeges szempontra: a bizalomra és az átláthatóságra.

A mediációban gyakran nem maga a kapcsolat okozza a válságot, hanem az, amikor a felek már nem ugyanabban a valóságban élnek. A titkolózás, az elhallgatás, az érzelmi eltávolodás sokszor hamarabb rombolja a bizalmat, mint egy konkrét esemény.

A kérdés talán nem is az, hogy lehet-e ellenkező nemű barátunk, hanem az, hogy kapcsolataink erősítik vagy gyengítik-e a párkapcsolatunkat, és képesek vagyunk-e ezekről őszintén beszélni egymással.

Ajánlom elolvasásra a bejegyzést, mert olyan témát érint, amelyről érdemes higgadtan, ítélkezés nélkül beszélgetni. A jó kapcsolatok alapja ugyanis nem a kontroll, hanem a bizalom, a nyílt kommunikáció és a kölcsönösen elfogadott határok.

Létezik férfi-női barátság a házasság mellett? 🤔

Nagyon szeretem, amikor kommenteltek a posztjaim alatt. Nemcsak azért, mert az algoritmus ilyenkor pezsgőt bont 🍾, és több emberhez juttatja el az üzenetet, hanem azért is, mert a megjegyzéseitekből látom, mi foglalkoztat benneteket igazán.

A veszélyes „semmi” kapcsán többen is behoztátok a férfi-női barátság kérdését.
Akkor nézzünk rá őszintén, kendőzetlenül. 👀

Létezik férfi-női barátság házasság mellett?

Igen, létezhet.

De ha valaki azt mondja, hogy ennek semmilyen kockázata nincs, akkor vagy nagyon naiv, vagy nagyon nem akar szembenézni az emberi természet működésével. ⚠️

Mert a férfi-női barátság nem ugyanaz a kategória, mint amikor két férfi együtt szerel autót, túrázik, sportról beszélget, vagy két nő együtt kávézik, vásárol, gyereknevelésről, munkáról, életről beszélget. Egy ellenkező nemű barátságban mindig jelen lehet egy olyan többletfeszültség, amelyet nem kell dramatizálni, de felelőtlenség letagadni.

Sok pár ült már velem szemben a terápiás szobában úgy, hogy a történet elején még csak ennyi hangzott el:

„Ő csak egy barát.”
„Vele könnyebb beszélgetni.”
„Ő legalább megért.”
„Nincs köztünk semmi.”
„Ne legyél már féltékeny.”

Aztán kiderült, hogy ez a „semmi” már régóta nagyon is valami. 💥

Nem feltétlenül testi kapcsolat. Nem feltétlenül megcsalás a klasszikus értelemben. Sokszor először csak egy belső átrendeződés. Egy titkos szövetség. Egy érzelmi különszoba. Egy olyan kapcsolat, amelyben a házastársam helyett már valaki másnak mondom el először, ami fáj, ami izgat, ami örömet okoz, ami hiányzik.

És itt kezd veszélyessé válni a történet. 🚧

Mielőtt valaki félreérti: nem azt mondom, hogy mostantól minden ellenkező nemű emberrel legyünk bunkók. Nem kell lehajtott fejjel közlekedni a világban, nem kell minden beszélgetést megszakítani, és nem kell azt hinni, hogy a házastársunkon kívül senki mással nem lehet emberi kapcsolatunk.

Ez is szélsőség lenne.

A házasság fontos, szent és elsődleges szövetség, de nem arra való, hogy egyetlen ember elégítsen ki minden emberi szükségletet. Egy férfinak szüksége van férfi barátokra. Egy nőnek szüksége van női barátokra. Kellenek azok a biztonságos terek, ahol az ember azonos nemű barátokkal beszélgethet, feltöltődhet, kapcsolódhat, nevethet, gondolkodhat. 🤝

A kérdés nem az, hogy lehet-e ellenkező nemű ismerősöm, kollégám, barátom.

A kérdés az, hogy ez a kapcsolat a házasságom szövetségese, vagy lassan a házasságom riválisa lesz? 💍

Ez a döntő pont.

Egy ellenkező nemű barátság akkor marad biztonságos, ha átlátható. Ha nem külön titkos szálon fut. Ha a házastársam tud róla. Ha nem kell magyarázkodnom miatta. Ha nem érzem úgy, hogy védenem kell ezt a kapcsolatot a párommal szemben.

Mert itt van a lakmuszpapír: Amit titkolnom kell, az már nem ártalmatlan. 🔍

Lehet, hogy még nem történt semmi. Lehet, hogy még nincs kimondott vonzalom. Lehet, hogy még mindenki tudja szépen magyarázni, miért teljesen rendben van ez az egész.

De ha törlöm az üzeneteket, ha elhallgatom a találkozásokat, ha kisebbítem a kapcsolat jelentőségét, ha ideges leszek, amikor a házastársam rákérdez, ha azt érzem, hogy ezt a barátot meg kell védenem a párommal szemben, akkor a határátlépés fejben már megtörtént.

Mert a házasságban nemcsak a testemmel lehetek hűtlen. A szövetségesi viszonyom is elmozdulhat. 🧭

Amikor egy harmadik ember fontosabb bizalmasommá válik, mint a házastársam, akkor már nem csupán barátságról beszélünk. Amikor valaki mással beszélem meg azt, amit otthon kellene kimondanom, akkor a házasságom elkezd kívülről kapni egy pótlékot. Amikor egy másik ember jelenléte adja meg azt az érzelmi oxigént, amit a házasságomban nem keresek, akkor nem barátot találtam, hanem menekülőutat.

És ez nagyon veszélyes. ⚠️

A biztonságos férfi-női barátság egyik fontos ismérve, hogy nemcsak az én barátom, hanem a házasságunk barátja is.

A házastársam ismeri. Nem kell rejtegetnem. Nem kell külön világot építenem vele. Ha neki is van házastársa, akkor az ő kapcsolatát is tiszteletben tartom. Nem az a cél, hogy két ember egy titkos érzelmi folyosón találkozzon, hanem hogy mindenki tudja: itt nincsenek rejtett ajtók. 🚪

Lehetnek ellenkező nemű barátaink. De nem lehetnek ellenkező nemű titkos szövetségeseink a házastársunkkal szemben.

Ez a különbség.

A barát támogatja a házasságomat.
A veszélyes kapcsolat elszívja belőle az energiát.

A barát segít tisztábban látni.
A veszélyes kapcsolat igazolja a sértettségemet.

A barát nem akarja elfoglalni a házastársam helyét.
A veszélyes kapcsolat lassan odaül mellé — aztán egyszer csak a helyére.

Ezért a legfőbb kérdés ez: A te ellenkező nemű barátságod erősíti a házasságodat, vagy titokban gyengíti? 💬

Ha az első, akkor vigyázz rá bölcsen.

Ha a második, akkor ne hazudj magadnak tovább azzal, hogy „nincs köztünk semmi”.

Mert a „semmi” néha már nagyon is valami.

Köszönöm, ha kommentben megírjátok a gondolataitokat, és külön köszönöm a megosztásokat is. 🙏

Tegyük együtt jobb hellyé ezt az országot — egy őszintébb, biztonságosabb, hűségesebb kapcsolati kultúrával. 🇭🇺❤️

Dr. Mihalec Gábor

30/06/2026

Néhány évvel ezelőtt ebben a közösségben két részben írtam a nárcisztikus személyiség szervezeti megjelenéséről – a Preston Ni-féle tipológia hét arcán keresztül. Az érzékenyítés megvolt: felismertük a jelenséget, megneveztük, és megértettük, hogy mi mozgatja. Most egy lépéssel tovább kell mennünk.

Mert a felismerés önmagában nem elég. A kérdés az: egy felelős munkahelyi vezető, közszereplő vagy közösségi tag mit tehet, hogyan reagáljon?

Amikor a jelenség nagyobb léptékű

A szervezeti szintű nárcisztikus dinamika és a társadalmi szintű között nem elvben, hanem léptékben és tétben van különbség. Egy nagy befolyású, megosztó közszereplő ugyanazokat az eszközöket használja, amelyeket a munkahelyi "Nehéz Ember" vagy a "Jóságos Megmentő": ellenségképeket gyárt, a kritikát árulásként éli meg és megtorolja, a bizonytalanságban élőket függőségben tartja, az intézményeket fokozatosan a saját szolgálatába állítja.

A következmény is ismerős – csak nagyobb: a bizalom erodálódik, a párbeszéd ellehetetlenül, a félelem lassan beépül a mindennapokba, és akik látják a mechanizmust, azok is egyre inkább elhallgatnak. (Aki szeretné megérteni a jelenség pszichológiai hátterét, annak ajánlom ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=1cwKDlJB-MU )

Mit tehet egy felelős szereplő?

Ez az a pont, ahol a mediátori tapasztalat a legtöbbet tudja adni – és ahol a legtöbb jó szándékú ember hibázik.

Az első és leggyakoribb hiba a frontális szembesítés. A nárcisztikus személyiség a közvetlen kihívásra nem önreflexióval, hanem pusztító ellentámadással reagál. Munkahelyen ezt már láttuk: aki nyíltan szembemegy, az lesz a következő célpont. Társadalmi szinten ez lejárató kampányokat, jogi fenyegetéseket, a "repülő majmok" mozgósítását jelenti. A szándék jó, az eredmény kontraproduktív.

A felelős szereplő ehelyett határokat húz – és tartja azokat. Ez nem passzivitás. A határ azt jelenti: nem veszek részt a játszmában, nem reagálok a provokációra a provokáció logikájában, nem erősítem meg az ellenségkép-narratívát azzal, hogy beleállok. Munkahelyen a vezető feladata, hogy a csapat számára biztonságos teret teremtsen – ez pontosan ugyanígy igaz közösségi és közéleti szerepben is.

A második feladat a leválás lehetővé tétele azok számára, akik a függőségben vannak. Ez türelmet és következetességet igényel: nem ítélkezni azon, aki még hisz a maszknak, hanem alternatívát mutatni. Közösségi szinten ez azt jelenti, hogy van más hang, van más keret, van más narratíva – és az látható, elérhető, hiteles.

A harmadik feladat – és ez a legnehezebb – az eltávolítás vagy a szerepkör korlátozása, amikor a helyzet már nem kezelhető a közösség berkein belül. Ezt a döntést sem indulatból, sem félelmből nem lehet meghozni. Pontosan azért kell hozzá felkészültség, folyamat és közösségi konszenzus, mert a nárcisztikus személyiség minden ilyen lépést saját áldozatszerepének igazolására fog felhasználni – ha nem vagyunk erre felkészülve.

Egyéni online konzultáció velem: www.bennfentes.orgLegyél csatorn...

28/06/2026

Ajánlom ezt az írást minden mediátor, jogász és a helyreállító igazságszolgáltatás iránt érdeklődő figyelmébe.

A mediáció sikere szerintem nem abban mérhető, hogy hány egyezség születik, hanem abban, hogy sikerült-e valódi változást elérni a résztvevők gondolkodásában, felelősségvállalásában és jövőbeni kapcsolataiban.

Éppen ezért fontos szakmai kérdés, hogy milyen ügyekben alkalmazzuk ezt az eszközt. Ha a mediáció pusztán egy már előre kialkudott megállapodás formai lezárásává válik, akkor elveszíthetjük azt a hozzáadott értéket, amely a módszer legnagyobb erőssége: a konfliktus megértését, a sérelmek feldolgozását, a felelősség tudatos vállalását és – ahol lehetséges – a kapcsolatok helyreállítását.

A mediáció nem egyszerű tárgyalástechnika, és nem csupán egy eljárásjogi lehetőség. Egy következetes szemlélet, amely abból indul ki, hogy minden konfliktus mögött emberek, közösségek és sérült bizalmi kapcsolatok állnak. Ezért nem minden ügy igényel mediációt – de ahol valódi kapcsolat sérült, ott gyakran nincs nála hatékonyabb eszköz.

Talán a következő évek egyik legfontosabb szakmai feladata éppen az lesz, hogy még tudatosabban tudjuk meghatározni, mely ügyekben teremthet valódi társadalmi értéket a helyreállító igazságszolgáltatás. Nem minden mediálható ügy alkalmas mediációra, ugyanakkor sok olyan konfliktus létezik – családokban, munkahelyeken, iskolákban vagy helyi közösségekben –, ahol a jelenleginél sokkal nagyobb szükség lenne a mediáció és a resztoratív eszköztár alkalmazására.

A mediáció ereje nem az univerzális alkalmazhatóságában rejlik, hanem abban, hogy megfelelő szakmai szelekcióval, felkészült mediátorok közreműködésével ott avatkozik be, ahol valóban képes csökkenteni a társadalmi károkat, megelőzni az újabb konfliktusokat és helyreállítani a bizalmat.

Ezért a jövő kérdése talán nem az, hogy több mediációra van-e szükség, hanem az, hogy jobb szakmai orientációval, a megfelelő ügyekben és a megfelelő célok érdekében alkalmazzuk ezt a rendkívül értékes eszközt.

Az elmúlt években egyre több iparjogvédelmi jogok megsértése miatti büntetőügyben rendelnek el közvetítő eljárást, mediációt. Ezek tipikusan hamis márkás termékek értékesítése.
Papíron ezek mediálható ügyek. Megfelelnek a tevékeny megbánás feltételeinek, amely egy erős büntethetőséget megszüntető ok.
A felek, akik az árusok és általában a nagy nemzetközi márkák hazai képviselői (ügyvédek) gyakran már az első találkozó előtt megegyeznek egymással. A jogi képviselők kidolgozzák az egyezséget a mediációs ülésen nincs valódi vita, nincs feldolgozandó konfliktus, nincs olyan személyes érintettség, amely miatt szükség lenne egy helyreállító folyamatra. Az elkövetők jelentős része külföldi állampolgár, ezért tolmácsot kell biztosítani, a megbeszélés megszervezés sok munkaórát vesz igénybe, a tolmácsolás jelentős költséggel jár.
Mindezt olyan ügyekben, ahol sok esetben maga a mediáció már nem teremt hozzáadott értéket.

Közben pedig...
Vannak ügyek, ahol családok, szomszédok, iskolai közösségek, fiatalkorúak, munkahelyi közösségek sérülnek.
Olyan bűncselekmények, amelyek után a felek éveken át együtt élnek ugyanabban a közösségben a feldolgozatlan sérelmeikkel, és ahol egy jól előkészített helyreállító folyamat valódi változást hozhatna. Mégsem jutnak el mediációig.

Ennek egyik legnagyobb korlátja, hogy jogalkalmazóként nem ugyanúgy gondolkodunk ezekben az eljárásokban. Nem az a meghatározó szempont, hogy mely esetben sérültek a kapcsolatok, mely esetben lenne hozzáadott érték egy helyreállító folyamat. A szempont az, hogy az állam mikor tud lemondani büntetőhatalmáról és lehetőséget adni a tevékeny megbánás értékelésére, mint büntethetőséget megszüntető eszköz. Nem az érintettek szükségletei, hanem pusztán eljárási szempontok szerint születnek meg a döntések.

A mi szempontunk szerint a helyreállító igazságszolgálatás alkalmazására akkor kerüljön sor, ha van olyan kapcsolat, konfliktus vagy jóváteendő sérelem, amelyhez a mediáció, vagy más helyreállító módszer valóban hozzá tud tenni.
Ez szerintem sokkal jobb szelekciós szempont, azonban ehhez szemléletváltásra és egy közös nyelvre lenne szükségünk. Mind társadalmilag, mind a szakemberek, jogalkotók, jogalkalmazók között.

Jelenleg a helyreállító igazságszolgáltatás identitásáról szólnak a diskurzusaink.
Ha a büntetőügyekben a helyreállító igazságszolgáltatás elsősorban gyors egyezségkötési eszközzé válik, akkor fokozatosan elveszítheti azt a sajátosságát, amiért eredetileg létrejött, azaz a sérelmek feldolgozását, a felelősségvállalás támogatását és a kapcsolatok helyreállítását.

Ez nem azt jelenti, hogy az iparjogvédelmi ügyekben ne lehetne helye mediációnak. Elképzelhető olyan eset, ahol valódi vita van a felek között, vagy ahol a jogsértés következményeinek megértése és a jóvátétel valóban hozzáadott értéket jelent. Például azokban az ügyekben, amelyekben autóalkatrészek, elektromos eszközök hamisításáról lehet szó, amelyek ténylegesen veszélyeztetik az állampolgárokat.

De ha az esetek jelentős részében a mediáció csak egy előre kialkudott megállapodás formális jóváhagyása, akkor az is kérdés, hogy a feladatot valóban a büntetőügyi mediációra kell-e bízni? A büntetőeljárás más lehetőségeket is biztosít.

A tevékeny megbánás célja lenne a bűnismétlés megelőzése is, amely tapasztalataink szerint nem teljesül, hiszen nem lesz ezáltal kevesebb hamis árú a piacon. Olyan elkövetői rétegről beszélünk, amelynek piaci magatartása ezeknek a termékeknek az árusítására épül. És amíg a kereslet adott ezekre a hamis termékekre, addig nem lesz indoka eltérni erről a pályáról. Sőt a magasan megállapított jóvátételi összegek finanszírozását is meg kell oldaniuk valamiből. Azt hiszem ez egy körforgássá válik ezáltal.

Szóval jelenleg egyik fontos szakmai vitánk ezeknek az ügyeknek a megfelelő helyen történő kezelése. Célunk oda irányítani a mediációs kapacitást, ahol annak valódi társadalmi haszna van: ahol áldozatoknak, elkövetőknek és közösségeknek segíthet a történtek feldolgozásában és a jövőbeni sérelmek megelőzésében.

rajongók

28/06/2026

A bejegyzésben számomra nem a konkrét szervezet vagy a média működése a legfontosabb kérdés, hanem az a gondolat, hogy mit jelent a „közösségi tükörtartás”.

Mediátorként azt látom, hogy egy társadalomban nemcsak anyagi vagy jogi károk keletkezhetnek, hanem kapcsolati és lelki sérülések is. A bizalom elvesztése, a megbélyegzés, a nyilvános megszégyenítés vagy a félelem légköre olyan sebeket okozhat, amelyek évek múlva is meghatározzák emberek döntéseit és egymáshoz való viszonyát.

A következő időszakban valószínűleg sokan élhetik meg úgy, hogy elveszítettek valamit: egy korábbi biztonságérzetet, egy kapaszkodót, egy olyan rendszert vagy közösséget, amelyben addig hittek. Mások pedig azt érezhetik, hogy most kellene félniük a megtorlástól vagy a megbélyegzéstől. Ezek az érzések önmagukban is valós társadalmi feszültségeket teremtenek.

Éppen ezért különösen fontos lenne, hogy ne a gyűlölet és az azonnali retorzió logikája erősödjön tovább. A bosszú ritkán gyógyít. A resztoratív szemlélet viszont azt keresi, hogyan lehet kimondani a sérelmeket, felelősséget vállalni a károkért, meghallgatni egymást, és – ahol ez lehetséges – helyreállítani a megrendült bizalmat.

A valódi „közösségi tükörtartás” szerintem nem a megalázásról szól, hanem arról, hogy egy közösség képes világosan kimondani: mi volt elfogadhatatlan, milyen kárt okozott, és hogyan lehet úgy továbblépni, hogy közben ne újabb sebeket ejtsünk.

A társadalmi gyógyulás nem felejtést jelent. Hanem azt, hogy a konfliktusokból nem újabb konfliktusokat, hanem tanulságokat és új normákat építünk. Talán ez a mediáció egyik legfontosabb üzenete a közélet számára is.

A színész azt is felvetette, hogy ha a Megafon valóban közpénzből működött, ki fogja az összegeket visszafizetni.

28/06/2026

Nemzetközi kitekintés – A mediáció szerepe tovább erősödik Európában és Ázsiában

A mediáció ma már nem csupán egy alternatív vitarendezési eszköz, hanem a korszerű igazságszolgáltatás egyik meghatározó eleme. Ezt jól mutatja, hogy a közelmúltban a vietnámi és a bolgár igazságügyi szervek szakmai egyeztetést folytattak a mediáció fejlesztéséről, a bírósághoz kapcsolódó és a bíróságon kívüli vitarendezési megoldásokról, valamint a digitális igazságügy lehetőségeiről.

A találkozó egyik fontos üzenete, hogy a hatékony mediáció:

csökkenti a bíróságok leterheltségét,
gyorsabb és költséghatékonyabb megoldást kínál a felek számára,
segíti a hosszú távon is fenntartható megállapodások létrejöttét,
és egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció, valamint az online mediáció biztonságos alkalmazása is.

Különösen figyelemre méltó, hogy Bulgária tapasztalatai között kiemelt szerepet kapott a mediátorok nyilvántartása, a képzési rendszer fejlesztése, valamint az online mediáció során alkalmazott szigorú titoktartási garanciák. Ezek olyan jó gyakorlatok, amelyek más országok számára is értékes mintát jelenthetnek.

A mediáció fejlődése ma már nemzetközi ügy. Az országok egyre inkább egymás tapasztalataiból tanulnak, mert közös céljuk, hogy a jogviták ne feltétlenül bírósági ítélettel, hanem a felek együttműködésén alapuló, kölcsönösen elfogadható megállapodással záruljanak.

A mediáció nem a konfliktus elkerüléséről szól, hanem annak kulturált, gyors és emberközpontú kezeléséről. Ez a szemlélet világszerte egyre nagyobb teret nyer. Az eredeti cikk:

22/06/2026

https://player.hu/eletmod/apak-napjan-egy-mediator-uzen-az-elvalt-apa-is-apa

Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az apák napját.