Butterfly Styling

Butterfly Styling Styling A színek csodálatos világában élek, de nem mindig volt ez így, korábban a fekete volt meghatározója a gadrób szekrényemnek.

A sötét feketét, misztikusnak, stílusosnak, és szexinek gondoltam, ami kétségtelenül az is volt, de túlzott használatával már elrejtettem igazi személyiségemet, segítségével igyekeztem elbújni a világ elől. Észre kellett, vennem, hogy borús hangulatomat a fekete csak fokozza. Hogyan jelentek meg a színek az életemben? Festőművész barátnőmnek köszönhetem, hogy a színek megjelentek az életemben. Éle

sen emlékszem a pillanatra, amikor a műtermében megpillantottam a készülő művet, elállt a lélegzetem. Nem tudtam levenni a szemem a türkizek, narancsok, vörösek, ibolyák, magenták és zöldek vibráló kavalkádjáról. A színek ihletet adtak, kinyílt a világ, akkora élményt nyújtottak, hogy akkor megértettem, színekkel kell körbevennem magam, azt akartam, hogy részei legyenek a mindennapjaimnak. A színek azért fontosak nekem, mert érzéseket generálnak bennem, megváltoztatják a hangulatomat, megnyugtatnak vagy felpezsdítenek, melegséggel töltenek el vagy lehűtenek. Azóta foglalkozom a színek ránk gyakorolt fizikai, lelki hatásaival, különös tekintettel arra hogyan tudjuk az öltözködésünkön keresztül az önkifejezésünk szolgálatába állítani a színek erejét. A KREA Művészeti Iskola személyi stylist szakán tovább bővítettem tudásomat a stílusos megjelenés, stílusos önkifejezés terén. Mit gondolok a stílustanácsadásról? Művészetnek tartom, amikor abban nyújtok segítséget valakinek, hogy a külső megjelenésével kommunikálva fejezze ki magát. Öröm számomra az a konzultáció, amikor azt látom, hogyan segítik a személyiség ragyogását a helyesen kiválasztott színek, és formák.

17/05/2018
StÍlus tanácsadás stilusosan
23/08/2017

StÍlus tanácsadás stilusosan

23/08/2017

Céges stílustanácsadás során a munkavállalóknak tartok egész napos fogadóórát ruhákkal, színkendőkkel, kiegészítőkkel és elméleti oktatássa!

Stílustanácsadás - de mit is jelent ez szó?? Korábban stylisthoz fordulni amolyan "úri passziónak" számított, ma azonban...
24/01/2013

Stílustanácsadás - de mit is jelent ez szó?? Korábban stylisthoz fordulni amolyan "úri passziónak" számított, ma azonban elég bekapcsolnunk a televíziót, és látjuk, amint hétköznapi emberek, akik megújulni vágynak, divatszakemberek segítségével szinte szó szerint kibújnak a bőrükből. Teljes átalakulásokat figyelhetünk meg így, melyek akár tökéletesen új irányt adnak a szereplők életének. Így elmondhatjuk, hogy a stylist és csapata akár olyan fontos feladatot is betölthet, mint egy jó pszichológus vagy egy life-coach…és mi ezek vagyunk :)

Egy csodálatos napunk volt ma is! Az egész napot azzal töltöttük amitől a egy nő még boldogabb lesz! És nagyon jó dolgok...
24/01/2013

Egy csodálatos napunk volt ma is! Az egész napot azzal töltöttük amitől a egy nő még boldogabb lesz!
És nagyon jó dolgokat fedeztünk fel... És természetesen segítünk Nektek is megtalálni kedvenc darabokat! Hívj, és mi segítünk! :)

Közeledik a farsang! Farsangi hangulatot teremtettek a kifutókon is és örömmel látom, hogy a tervezők is próbálnak valam...
23/01/2013

Közeledik a farsang! Farsangi hangulatot teremtettek a kifutókon is és örömmel látom, hogy a tervezők is próbálnak valami színeset alkotni, és kimászni a téli depresszióból :)
Íme: A. Mcqeen - luxus és aranyszínű csillogás

Okosságok Cocotól! :)Have a fun weekend!
23/11/2012

Okosságok Cocotól! :)
Have a fun weekend!

17/11/2012
Szép napot Mindenkinek! :)
14/11/2012

Szép napot Mindenkinek! :)

Cím

Budapest

Telefonszám

+36303303850

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Butterfly Styling új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás