09/06/2026
A pszichoterápia elemei: egy terapeuta, egy páciens, egy rendszeres időpont és egy megbízható hely. Mindezt könnyű megteremteni, de egyáltalán nem könnyű két embernek igazán találkoznia ebben a térben és időben. Laing szerint: „A pszichoterápia más nem lehet, mint két ember makacs, csökönyös próbálkozása, hogy visszanyerjék, megmentsék emberségük sértetlen egészét, a köztük lévő, kialakuló kapcsolaton, viszonyon keresztül.”
Hallatlan egyszerűség; szakmai eretnekség. Csak a páciens számít. Nem számít a protokoll, az előírások, az elméleti tudomány szabályai. A terápia egy primer itt és most élmény, amiben a terapeuta is, a páciens is részt vesz. Az élmény mindig friss, élő. Minden pácienssel más és más. A kezelés, bánásmód pontosan az, ahogy mi, emberek egymást kezeljük, ahogyan mi egymással bánunk. Odamegyek, ahol a páciens, az ember van. Nem kérem őt, hogy jöjjön oda, ahol a többiek (normálisok, egészségesek, sikeresek, gazdagok, szépek, szülők, tanárok, szomszédok, főnökök, férjek, feleségek, idegenek) vannak. Nem hagyom egyedül, ott vagyok vele, ahol ő van. Bátorítom, hogy ne féljen, vagy ha fél is, erőt tudjon venni a félelmén. A páciens a saját útját keresi, és én nem tudhatom, mi az ő útja, ezt csak ő tudja. A terápia az a folyamat, amelynek során a páciens megtalálja a saját útját.
Miért ül itt velem szemben ez az ember, a páciensem? Mert szenved. Bevallottan szenved. Csak az lehet páciens, aki bevallja, hogy szenved. És miért ülök én itt vele szemben? Miért vagyok terapeuta? Az a tapasztalat, hogy senki sem szenved, akit nem bántottak. A terapeuta a pácienssel mély szövetséget köt, és ketten addig dolgoznak együtt, amíg a páciens rá nem jön, milyen körülmények, milyen emberek, milyen környezet szükséges neki ahhoz, hogy élni tudjon, hogy azzá lehessen, aki. A terápia során nem szükségszerűen csökkennek a szenvedések, de a páciens megtanulja elviselni azokat. Megtanul könnyedén és derűvel együtt élni a szenvedéssel. A borzasztó már megtörtént mindannyiunkkal, a terapeuta és a páciens együtt szenvednek. A legjobb terapeuták a karrierjüket páciensként kezdték.
Lainget egyszer megkérdezték, hogyan tudott eljutni oda, hogy már nem szenved. Elkerekedett a szeme, hogy lehet ekkora hülyeséget kérdezni. „A terapeuta nem az, aki nem szenved, hanem az, aki jól szenved” - mondta. Minden gyerek meg akarja gyógyítani a szüleit, hogy azok szeressék őt úgy, ahogy neki jó lenne. De vannak gyerekek, akiknek ez nem sikerül. Talán belőlük lesznek a terapeuták. Szondi Lipót szerint csak az lesz igazi terapeuta, akinek legalább egy őrült volt a családjában. Egy őrült mellett az ember vagy meghal, vagy megőrül, vagy megtanulja, hogyan kell túlélni a dolgokat.
A páciens nem egy megjavítandó tárgy, hanem egy elfogadandó személy. Ha tárgy lenne, le lehetne írni, paraméterei lennének, lehetne tesztet csináltatni vele, ami kimutatja az eltérést az átlagtól, a normálistól. A törött kart a helyére lehet illeszteni a séma szerint, de a terápiának nem lehet sémája. Én nem vizsgálom a pácienseimet, hanem együtt élek velük. A páciensnek vágymentes, szeretettel teli figyelemre van szüksége, hogy rájöhessen, mik is az ő igazi, saját vágyai. Eltévedt, mert szerepeket játszott, mert meg akart felelni, mert mások vágyait kellett teljesítenie. Egy tigrisnek másra van szüksége, mint egy halnak. Időre van szükség ahhoz, hogy megmutatkozzon az, aki terápiába jön. Egy kapcsolat kialakulását nem lehet siettetni. Nem tudlak sürgősen, határidőre szeretni téged. Ferenczi Sándor mondta, hogy az a jó terapeuta, akinek sok ideje van, és semmi ambíciója nincsen.
Nincs „ő” és „én”, nincs elkülönítés, elválasztás, csak „mi” vagyunk mindannyian. Először lehet, hogy be kell vallanunk őszintén, hogy amikor együtt ülünk, az egyetlen valódi élmény a kapcsolatunk hiánya. Az elidegenedés önmagunktól, egymástól és a világtól manapság a leggyakoribb szenvedés, olyannyira, hogy már-már elfogadjuk, normálisnak vesszük. Azokat tartjuk betegnek, abnormálisnak, akik nem tudják, vagy nem akarják elfogadni az adott életet. Kezeljük, megtömjük orvosságokkal őket, nehogy túl hangosan sírjanak, őrjöngjenek. A terápia megkeresi az elidegenedés gyökereit, megvilágítja azokat a játszmákat, amelyekbe a szülők, az iskola, a társadalom belekényszerítettek minket, mielőtt védekezni tudtunk volna. A terápia akkor eredményes, ha a páciens kiszabadul a szerepek kényszerzubbonyából.
Forrás: Feldmár András – Credo, Mese és valóság c. fejezet, 2017
• ◦ • • ◦ • • ◦ • • ◦ • • ◦ • • ◦ •
Ha segítő szakmában dolgozol, és felmerülnek benned kételyek, kérdések, szorongató gondolatok, élmények, amiket jó lenne megosztani, kimondani egy befogadó, bátorító társaságban, gyere!
Ki segít a segítőnek? Csoport pszichológusok, terapeuták számára, Feldmár András személyes részvételével. Részletek és jegyek a FB eseményben!
