13/09/2026
Ha kicsit csendesebb vagyok, az általában nem azt jelenti, hogy kevesebb dolog történik. Sokszor éppen ellenkezőleg. ✨
Az elmúlt 1-2 hétben kevesebb aktivitás volt tőlem a social felületeken, mert a háttérben igencsak felpörögtek az események.
👥 Egy tapasztalt, szenior kolléga átigazolásán és elindításán dolgoztam – számomra vezetőként különösen izgalmas, amikor már komoly szakmai múlttal érkező ember választja a csapatunkat és az Alfát.
🤝 Közben természetesen a saját ügyfeleim sem kerültek háttérbe: ügyintézésekben, kárrendezésekben segítettem, mert számomra a munka nem ér véget a szerződés aláírásával.
📞 Új telefonos kampányokat indítottunk és menedzseltünk, majd nagy mennyiségben én is belevetettem magam a beérkező lehetőségek feldolgozásába. Sok beszélgetés, sok új kapcsolat – és már most vannak nagyon izgalmas eredményeink.
💼 Egy kollégámmal és szakmai támogatással közösen végzett munka eredményeként pedig 250 millió forint értékű befektetés született. Olyan eredmény, amelyre jó érzéssel és büszkeséggel tekintek. ❤️
🚀 Mindeközben egy országos Alfa rendezvényen is ott voltunk, ahol egyszerre ünnepelhettük a kiemelkedő teljesítményeket, és gyűjthettünk újabb muníciót ahhoz, ami előttünk áll:
egy lendületes, erős Q4-hez.
🔋 És hogy mennyire sikerült beleállni az elmúlt hetekbe?
A telefonom akkumulátora előbb adta fel, mint én. 😂
Most viszont feltöltve – szó szerint és átvitt értelemben is – megyünk tovább. ✨
Az év utolsó negyedévére nagy terveink vannak.
És van egy olyan érzésem, hogy érdemes lesz figyelni. 😉🔥