Ridira-Bócsi Rita Coach

Ridira-Bócsi Rita Coach "Minden, ami Veled történik, érted történik!" 2014-ben egy elágazáshoz értem. Erre sem volt szebb, vagy könnyebb.

Mehettem balra, hol az útjelző táblán ez állt: Az ismerős -> megszokás
Vagy jobbra, ahol ezt olvastam: A bizonytalan -> változás
A döntés nehéz volt, de választanom kellett, ezt mondta odabent a lélek. Jobbra mentem hát, tele kétséggel és kérdéssel,
nem titkolom, félelemmel, de mégis oly sok reménnyel. Vitt az út lefelé (befelé) az ismeretlenbe, majd felfelé az égnek,
jártam rajta tapogatózva a s

ötétben, majd úszva boldosgságban, fényben. Inkább kanyargós és néha rögös,
Az utamat magam jártam egyedül, de mikor kellett, mindig volt segítség, s már nem is volt oly ködös. Régóta kerestem hivatásom, s végül rám talált egy coach- majd egy kvantumpszichológia képzés =>
megpecsételődött a sorsom:
Döntésemnek jutalma, hogy az út, mit választottam, mondhatom, hogy a sajátom. Látni mások sikereit és eredményeit, amely részben az én munkámnak is köszönhető,
számomra a legnagyobb éltető erő. Munkám nem mind végzem egyedül, s weboldalam is folyamatosan frissül,
De a fontos információkat itt is megosztom, vidd tovább hírül.

Kedves Követőim, Ügyfeleim, Barátaim! 📣Izgalmas hírem van a számotoka:🎉a Plannitude tervezőnaplóm bekerült az Év Coachin...
02/05/2025

Kedves Követőim, Ügyfeleim, Barátaim! 📣

Izgalmas hírem van a számotoka:
🎉a Plannitude tervezőnaplóm bekerült az Év Coaching Eszköze 2024 díj jelöltjei közé! 🎉

Ez egy hatalmas elismerés és egyben megtiszteltetés, különösen ilyen inspiráló és értékes eszközök között – mindegyik jelölt megérdemelné az elismerést. 🙌

👉 Miért fontos ez?
Ez a díj nemcsak a Plannitude szakmai értékét ismeri el, hanem abban is segít, hogy még több emberhez eljuthasson egy olyan eszköz, amely támogatást nyújt mind üzleti, mind magánéleti céljaik elérésében és a tudatos, önazonos élet kialakításában.

👉 A segítséged kérném:
A díj sorsáról közönségszavazás dönt: az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Így most a Te szavazatodat kérném :)

👉 Hogy tudsz szavazni?
Az alábbi oldalon tudod a szavazatod leadni:
https://forms.gle/J56ByfA6iGHVYFet8
Az Év Coaching Eszköze 2024 kategóriában válaszd a Plannitude naplót!

A jelöltek bemutatása után tudod kiválasztani, kire szeretnél szavazni. Egy kategóriában csak 1 szavazat adható le.

Miután leadtad a szavazatad az Év Coaching Eszköze 2024 díj kategóriában, további díjak is következnek. Ha érdekelt vagy a szakmában, azokat is nézd meg mindenképp!

👉 Mi történik, ha nyerek?
Ha elnyerem a díjat, az hatalmas ugrás lenne a Plannitude jövője szempontjából – lehetőséget adna arra, hogy még szélesebb körben támogasson másokat abban, hogy rendszert, fókuszt és egyensúlyt vigyenek a mindennapjaikba.

💫 Ha hiszel az önfejlesztés, a tudatos tervezés erejében és a coaching szemléletben, kérlek, szavazz rám!

Ha pedig még nem ismered a naplóm, itt tudod megtekinteni és megvásárolni: www.plannitude.hu

A szavazás ideje alatt (2025.05.30-ig) minden vásárló ajándék fókusz coachingot kap a megrendelés mellé!!!!

Köszönöm, hogy itt vagy velem ezen az úton és támogatod a munkám, céljaim! 💌

Köszönjük, hogy szavazatával hozzájárul az Év Coaching Eszköz & Könyv és könyv adaptáció, valamint Az Év Coaching rendezvény és helyszín 2024 díj kezdeményezésünk sikerességéhez! Szavazni az e-mail címe megadásával tud. Egy e-mail címmel egy-egy szavazatot lehet leadni kü...

Izgalmas nap lesz a mai🤩Kis csapatunkkal kiköltöztünk a Női vállalkozók Napjára.A Plannitude team vár már a standnál 🤩 G...
20/03/2025

Izgalmas nap lesz a mai🤩

Kis csapatunkkal kiköltöztünk a Női vállalkozók Napjára.

A Plannitude team vár már a standnál 🤩 Gyere erre, ha kint vagy!

Hétfőn elstartolt a 30 napos INGYENES Szokásváltoztató Program.Bevallom, mérhetetlen öröm van bennem, hogy ilyen sokan v...
04/03/2025

Hétfőn elstartolt a 30 napos INGYENES Szokásváltoztató Program.

Bevallom, mérhetetlen öröm van bennem, hogy ilyen sokan választották az én programom azért, hogy

👉váloztassanak egy szokásukon,
👉rendszert vezessenek be az életükbe, vagy
👉belevágjanak végre abba a projektbe, amit időtlen idők óta halogatnak. Legyen az a bizniszükben, vagy akár a magánéletükben.

-------------------------------------------------

A héten az alapokat tesszük le.
A start óta már két élő tréning alkalom valósult meg.

Az első alkalmon
✅beszéltem magáról a programról, hogyan fog felépülni,
✅valamint bemutattam a változás 3 fázisát.

A második tréningen pedig arról beszéltem, hogy
❓mi az a 2️⃣ tényező,
amelyek definiálásának és tudatosításának hiánya okozza azt (az esetek nagy százalékában), ha nem sikerül végigvinned egy szokásváltoztatást, befejezned, vagy egyáltalán elkezdened egy projektet.

-------------------------------------------------

Ha te is úgy érzed,
🎯 ideje változtatnod egy bevett rutinodon,
🎯 félretenni a halogatást és elindítani végre azt a bizonyos projektet,
🎯 beleállni a megvalósításba,

akkor csütörtök éjfélig még érdemes beregisztrálnod! 🚀
https://rbrita.hu/szokasvaltoztato-program/

https://rbrita.hu/szokasvaltoztato-program/

Ui: Amíg én készültem, a férjem is készített egy werk fotót... 😁

Neked könnyen megy egy-egy új dolog bevezetése a mindennapjaidba?Bevallom, nekem nem mindig egyszerű a szokásaim formálá...
25/02/2025

Neked könnyen megy egy-egy új dolog bevezetése a mindennapjaidba?

Bevallom, nekem nem mindig egyszerű a szokásaim formálása.
Vannak olyanok (a céljaimat támogatóak), amiket szinte észrevétlenül iktattam be a napjaimba.

Ilyen például, hogy miután a gyerekeket kitettem az iskolánál, megyünk a kutyával egy 20 perces sétára. Évek óta része a mindnnapjaimnak. Részben értelemszerűen miatta. De rájöttem, hogy nekem ugyanolyan szükségem van rá: feltölt, energetizál, vagy ha épp neccesen indult a reggel, akkor lenyugtat.

És vannak olyan szokásaim, amiken nehezen megy a változtatás. ilyenek pl. a reggeli vagy esti (családi) rutinok.

---------------------------------------------------------

Azonban saját tapasztalatból tudom, s ezt látom az ügyfeleimnél is: ha van egy mentor, egy támogató közeg körülöttünk, akkor sokkal könnyebb az úton maradni, folytatni, kitartani! Hiszen nem vagyunk egyedül!

---------------------------------------------------------

👉Ezért hoztam létre a 30 napos Szokásváltoztató Programot.👈

Egy közösségben mindig könnyebb véghezvinni egy célt!
Konkrét eszközöket, tippeket, stratégiát, kutatási eredményeket hozok, hogy megértsétek, miért nehéz és hogyan lehet egy új szokás melett kitartni.

Azt mondják, hogy egy szokás megváltoztatásához 21 napra van szükség.
Ezt azonban a kutatások cáfolják, erről is fogok beszélni majd.

De mégis, akkor miért 30 napos a program?

Mert ennyi idő elég ahhoz, hogy ráláss, vajon miért könyebb vagy nehezebb bevezetni, megváltoztatni valamit NEKED személy szerint és milyen eszközök tudnak segíteni, hogy meg is tarts valamit, ami támogat téged.

💪🏻És ennyi idő elegendő ahhoz, hogy bebizonyítsd magadnak: Te is meg tudod csinálni!💪🏻
---------------------------------------------------------

Ez nem csak egy szimpla program lesz– egy lehetőség és eszköz arra, hogy végre tartósan változtass az életeden. Hiszen a szokásaink határozzák meg a mindennapjaink, azok pedig az életünk!

Mert amikor végigcsinálod ezt a 30 napot:
🎯 Nő az önbizalmad, mert bizonyítod magadnak, hogy képes vagy a változásra.

🎯 Megtanulod, hogyan építhetsz be új szokásokat könnyedén, anélkül, hogy túlterheld magad.

🎯 Nem leszel egyedül – egy támogató közösség és én is ott leszünk, hogy segítsünk.
Ha Te is úgy érzed, jól jönne ez a támogató közeg ahhoz, hogy újabb irányt vegyenek a mindennapjaid - s ezáltad az életed, a bizniszed is, várlak szeretettel a programban!

---------------------------------------------------------
‼️A részvétel TELJESEN INGYENES—csak regisztrálnod kell! ‼️

📆Kattints a részletekért, március 3-án startolunk!
https://rbrita.hu/szokasvaltoztato-program/

Beszéljünk a szokásokról. Talán hallottad már a mondást, amit Arisztotelésztől származtatnak: „Azok vagyunk, amit rendsz...
20/02/2025

Beszéljünk a szokásokról.

Talán hallottad már a mondást, amit Arisztotelésztől származtatnak:

„Azok vagyunk, amit rendszeresen teszünk.”

És ez igaz is — az életünket a szokásaink alakítják, formálják.

Tegyük fel, hogy szeretnél idén egészségesebb lenni. Elhatározod, hogy minden nap edzel, egészségesen eszel, és 8 órát alszol. Az első pár nap, hét lendületes… aztán jön egy stresszes nap. Kimarad az edzés, becsúszik egy „jutalom” nasi—és már megint ugyanott vagy, ahol tavaly ilyenkor.

Miért történik ez?

------------------------------------------

A 3️⃣+1️⃣ leggyakoribb ok, amiért a szokások elbuknak:
A legtöbben rosszul közelítik meg a szokásváltoztatást.

1️⃣ Nem elég konkrét a cél, amit kitűznek, például: „Többet fogok mozogni” vagy „Kevesebb időt töltök a közösségi médián”,
2️⃣ Hiányzik a 'miért'!
3️⃣Nincsenek konrét tervek a megvalósításhoz: „Majd valamikor beillesztem a napomba…”
+1️⃣ És nincs rendszer, ami segít elszámoltathatóvá tenni őket.

Ezek nélkül pedig csak idő kérdése, hogy a régi rutinok visszakússzanak.

------------------------------------------

👉 A tartós változás titka az, hogy kicsiben kezdesz, konkrét stratégiád van, következetes vagy és méred a változást, haladást, kapsz visszacsatolást!

🚀Pontosan ezen fogunk dolgozni az ingyenes, 1 hónapos programban, amit azért hoztam létre, hogy segítsek neked:

👉végre megtörni a régi mintázatokat;
👉kilépni a halogatás 'bűvköréből";
👉valódi, tartós szokásokat kialakítani;
👉Nem csak elindulni, hanem úton is maradni és haladni!

Kíváncsi vagy hogyan?

------------------------------------------
Kattints a részletekért:

🚀INGYENES 30 NAPOS SZOKÁSVÁLTOZTATÓ PROGRAM🚀
https://rbrita.hu/szokasvaltoztato-program/

🗓 Kezdés: 2025. március 03.

14/02/2025

Sziasztok,
régen jelentkeztem személyesen, most is kicsit még náthásan, betegen....

Hamarosan egy új, 30 napos szokásváltoztató ingyenes programmal jelentkezem, amiről már olvashattatok a leveleimben.
Most pár szóban beszélek is róla.

Hétfőn (február 17.) indul a regisztráció! :)

Új Év = Új szokások?------------------------------------------Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem a január két szempi...
12/02/2025

Új Év = Új szokások?
------------------------------------------

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem a január két szempillantással eltelt...

Az év eleje mindig a friss kezdetekről szól, tele tervekkel, fogadalmakkal és friss energiával.

Talán Te is elhatároztad, hogy idén végre tényleg másképp lesz:
✅Többet mozogsz,
✅meditálsz
✅egészségesebben étkezel,
✅jobban odafigyelsz a szakmai / mentális fejlődésedre,
✅kevesebb időt pazarolsz el a közösségi médián,
✅netán belevágsz egy régen halogatott projektbe.…

------------------------------------------

Ismerős?

És ha őszinte vagy magadhoz, lehet, hogy azt is ismered, milyen érzés néhány hét után visszazuhanni a régi rutinokba.

Elindult a január lendületesen (és egy szempillantás altt el is telt...), de aztán jött a hétköznapok sodrása, a munka, a stressz, és észrevétlenül ugyanott találod magad, ahol tavaly ilyenkor.

Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül!

------------------------------------------

❓De miért olyan nehéz tartósan változtatni❓

A legtöbben azt hiszik, hogy az új szokások kialakítása kizárólag akaraterő kérdése. Pedig nem az!

A legtöbben nem azért buknak el, mert nincs motivációjuk, hanem mert hiányzik a megfelelő struktúra és támogatás, ami segítene kitartani.

❗️❗️❗️ Ha nincs jól kialakított stratégiád a változásra, akkor nagy eséllyel csúszol vissza a régi mintázatokba.❗️❗️❗️

____________________________________________________

Ezért hoztam létre a 30 napos Szokásváltoztató Programot!
____________________________________________________

Az elmúlt időszakban azon dolgoztam, hogy valami igazán értékes dolgot hozzak neked, ami segíthet abban, hogy 2025 ne csak egy újabb év legyen a nagy elhatározások és félbemaradt próbálkozások sorában.

Ez egy olyan INGYENES program, amely segít abban, hogy végre olyan szokásokat építs be az éltedbe, amelyek az egész évedet pozitívan befolyásolják.

------------------------------------------
Hamarosan hozom a részleteket, de addig is szeretnék Rólad hallani:

❓Milyen szokásokat szeretnél folytatni, megváltoztatni, abbahagyni, bevezetni, hogy közelebb kerülj a céljaidhoz?❓

Így december végéhez közeledve érdemes kicsit visszatekinteni az évre és összegezni, mennyi minden is történt...👉Miért v...
27/12/2024

Így december végéhez közeledve érdemes kicsit visszatekinteni az évre és összegezni, mennyi minden is történt...

👉Miért vagy hálás, milyen esemélyek történtek Veled.
👉Kikkel találkoztál, kik segítettek az utadon.
👉Mely szokásaid támogattak, vagy épp gátoltak abban, hogy elérd a céljaid (ha tűztél ki....).

🎁 Készítettem egy Évértékelő füzetet, AJÁNDÉKBA Neked! 🎁
Ebben sok-sok kérdés segít abban, hogy lépésről lépésre visszatekints az évre, s amiben összeírhatod gondolataid, válaszaid.

----------------------------------------------
Ezen a linken tudod letölteni:
https://bit.ly/evertekelo-munkafuzet
----------------------------------------------

Ha teheted, dedikálj a kitöltésére külön időt, gyújts egy gyertyát, tegyél be valami számodra kellemes zenét és vedd elő a naptárad is - hasznos segítség lesz majd!

Esetleg írd meg, mit adott számodra ez a visszatekintés :)

🎄🎅✨Meghitt, szeretetteljes karácsonyt kívánok Neked es szeretteidnek!✨🎅🎄 Legyen ez az ünnep tele nevetéssel, boldogságga...
24/12/2024

🎄🎅✨Meghitt, szeretetteljes karácsonyt kívánok Neked es szeretteidnek!✨🎅🎄

Legyen ez az ünnep tele nevetéssel, boldogsággal és olyan pillanatokkal, amikre még évek múltán is szívesen emlékszel vissza. 🎄✨🎁

Ünnepelj úgy, ahogy az igazán boldoggá tesz téged!

23/12/2024

Vannak álmok, vágyak, amikért mi magunk tehetünk és vannak olyanok, amikre nincs ráhatásunk, de egyszer csak megtörténnek....

Amikor az évzáró posztokat írtam, legbelül reméltem, hogy karácsonykor esni fog a hó ❄️. Legtöbb ember vágya a fehér karácsony 🌲

És bár már olvad, s valószínűleg szentestére nem marad belőle semmi, de a hangulatunk mindenképp megalapozta ez a csodás tegnap esti hóesés.... ❄️🙏

____________________________________

Írtam, kérdeztem, hogyan töltődtök az ünnepek alatt?

Vajon mi a fontosabb... Hogy a belénk égett karácsonyi családi szokások szerint tiszta legyen az ablak, a függöny, annyi sütit süssünk, ami több családnak is elegendő lenne, vagy hogy picit lelassuljunk és a saját/család/társadalmi elvárásoknak megfelelés az idegeskedés helyett megéljük a pillanatot?

Én most az utóbbit választottam....

Te melyiket fogod (engeded meg magadnak) ?

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Ridira-Bócsi Rita Coach új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Ridira-Bócsi Rita Coach számára:

Megosztás

Kategória