BeMyDebrecen

BeMyDebrecen Szeretjük Debrecent. Ezért is választottuk a BeMyCity projekt első állomásának. Ez a város lendületes és innovatív megoldásokban gondolkodik.

A BeMyDebrecen egy közösség és applikáció, mely mindezt technológiai oldalról támogatja. Ez a város lendületesen fejlődik, innovatív megoldásokban gondolkodik, folyamatosan előremutató fejlesztéseket eszközöl. Az sem véletlen, hogy egyre több nemzetközi nagyvállalat hozza ide a gyárait, telepeit vagy éppen a szolgáltatóközpontját. Mindeközben a debreceni emberek kedvesek, lendületesek, jól gondolkodnak. Mi Debrecent választottuk, és reméljük, hogy Debrecen is leteszi a voksát mellettünk.

Kezdődik az iskola?Az augusztus végével rohamosan közeledik a nagyobbak számára az iskola, kisebbek számára az óvoda. Sz...
29/08/2022

Kezdődik az iskola?
Az augusztus végével rohamosan közeledik a nagyobbak számára az iskola, kisebbek számára az óvoda. Szerintünk senki se lepődne meg, ha azt mondanánk, hogy ez az időszak mindenki számára különleges, ugyanakkor nehézkes is. Megvenni az új taneszközöket, átállni a nyári szünet kellemes semmittevéséből az iskola mindennapi rendjére nem könnyű a gyerekeknek, de a szülőknek szintén nehéz lehet. Íme néhány tipp, amivel megkönnyíthetitek a kis lurkók életét, s ezáltal valamelyes szinten a sajátotokét is.
1. Vásároljátok meg együtt a szükséges eszközöket. Az eszközök megvásárlása minden gyereknek egy kánaán, noha használni kevésbé szeretik, de kiválasztani a legszebb, legmenőbb füzetet már annál inkább. Ezáltal pedig a kezdeti lelkesedést már fel is tudjátok kelteni.
2. Készítsetek napi-/hetirendet. A mai rohanó világban nekünk felnőtteknek sem könnyű igazodni, ahhoz a rengeteg minket érő ingerhez, feladathoz, programhoz, ami ránk vár. Gondoljatok csak bele a kicsiknek milyen nehéz. Éppen ezért segíthetitek őket és az életüket, ha közösen összeállítotok egy napi- vagy hetirendet. Nem kell, hogy ez feltétlenül órára pontos legyen, de támpontokat nyújtson a gyermeknek például, hogy reggel 7-kor felkeltek és 8-15 óráig iskolában van, majd vagy egyedül vagy felügyelettel haza megy/edzésre, egyéb külön foglalkozásra stb.
3. Közös szoba átalakítás: kezdő kisiskolásoknak nemcsak a napi rendjük, de valamilyen szinten a megszokott életterük is megváltozik. A kis szoba átalakítása, az új íróasztal beszerzés, esetleg egy könyvespolc stb. változást hoz a szobába. Ugyanakkor, ha ezeket közösen választjátok ki, bevonjátok a feladatba őt is szintén segít, hogy a kellemetlenségeket elkerüljétek és kicsit fokozza az iskola iránti érdeklődés felkeltését.
4. És végül, habár a végére hagytuk, de talán a legfontosabb: BESZÉLGESSETEK sokat. Manapság már kevés idő jut az élmények, tapasztalatok meghallgatására, megbeszélésre, habár ezek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a gyerekek életében.
Gondoljuk csak végig nekünk milyen jól esik, ha valaki érdeklődik a napunk felől, ha valakinek kiönthetjük a szívünket a minket ért eseményekről. Nincs máshogy ez náluk sem, sőt a közös beszélgetések, a meghallgatás, a kommunikáció elengedhetetlen része a lelki és szociális fejlődésüknek, hiszen ezekben a szituációkban rengeteg normát, viselkedésmintázatot sajátítanak el.

Hazánk egyik nemzeti ünnepe az augusztus 20-ai ünnepünk, mellyel az államalapítást és az államalapító I. István király e...
20/08/2022

Hazánk egyik nemzeti ünnepe az augusztus 20-ai ünnepünk, mellyel az államalapítást és az államalapító I. István király emléke előtt tisztelgünk. Koronként eltérő módon emlékeztek és ünnepelték e napot, majd Mária Terézia volt, aki országos ünneppé minősítette Szent István napját. Ugyanakkor ezen a napon ünnepeljük az aratás végét is, habár erről kevesebben tudnak. Ebből fakadóan ennek a napnak egy kihagyhatatlan része a kenyéráldás is. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik és végül szétosztják a darabjait. A régi hagyomány szerint az új búzából készült első kenyeret Szent István napra sütötték, mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik.
Ti hogyan ünneplitek ezt a nemzeti ünnepet? Várjuk a tippeket kommentben!😉

Debreceni Virágkarnevál!!! 😍😍🎉🎀🌷Ha már itt a napokban virágokról posztoltunk, akkor úgy gondoljuk nem hunyhatunk szemet ...
09/08/2022

Debreceni Virágkarnevál!!! 😍😍🎉🎀🌷
Ha már itt a napokban virágokról posztoltunk, akkor úgy gondoljuk nem hunyhatunk szemet egy nagyon fontos eseményről, a DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁLRÓL! 2022.08.15-22. között egy olyan karnevál kerül megrendezésre, mely immár 56 éves tradícióval rendelkezik, csodálatos virágkompozíciókat, látványos felvonulást és tehetséges emberek elkápráztató produkcióit láthatjuk, de talán, ami az egyik legfontosabb része, hogy kimozdulhatunk. Kiléphetünk a mókuskerékből, találkozhatunk a barátainkkal, ismerőseinkkel, egymással bűntudat, tiltás nélkül. Úgy gondoljuk, hogy már mindenki nagyon megérdemli a kikapcsolódást, úgyhogy ne hagyjátok ki TI sem! Ha tehetitek legalább egy kicsit menjetek, csináljatok egy klassz közös programot és élvezzétek kicsit az életet! Megérdemli mindenki!😉

Hello Debreceniek!✋👋Újabb jó hírrel érkeztünk, ugyanis a Knowlandben újra megnyílt a sokak által kedvelt Csernobil pálya...
08/08/2022

Hello Debreceniek!✋👋
Újabb jó hírrel érkeztünk, ugyanis a Knowlandben újra megnyílt a sokak által kedvelt Csernobil pálya. Az izgalmasabbnál izgalmasabb töri órákon, vagy esetleg a mára már híres Csernobil sorozat után ti is elgondolkoztatok már azon, hogy miképp tudtátok volna másképp kezelni, másképp irányítani a helyzetet? Akkor itt az alkalom!😍
A Knowlandben egy alternatív valóságba csöppenhettek, amiben lehetőségetek nyílik megakadályozni a tragédiát. Minderre egy óra áll rendelkezésre (nem jó, de nem is tragikus😛), tehát húzzatok bele, az idő ketyeg. ⏱Fogjátok a barátokat, kicsiket és nagyokat és változtassátok meg a történelmet!

Borítsd virágba lelked kertjét!💐🌷🌹Egy virág egy embernek megannyi dolgot jelenthet. Jelentheti a tavaszt, az új élet kez...
05/08/2022

Borítsd virágba lelked kertjét!💐🌷🌹
Egy virág egy embernek megannyi dolgot jelenthet. Jelentheti a tavaszt, az új élet kezdetét, a szerelmet, a barátságot, hálát, szépséget, a hervadó virág pedig a telet, az elmúlást, szomorúságot, a gyászt. Egy növény, megannyi jelentés.
Az emberek már a régi időkben is használták a természet kis csodáit, hogy kifejezhessék érzéseiket, önmagukat, a másik iránt táplált szeretetüket. Nincs ez máshogy ma sem, az emberek ma is adnak egymásnak virágot a vágy-, a hűség-, a szeretet jelképeként. Mindemellett az egyes virágoknak szimbolikus jelentése is van, például a Burgundi rózsának a belső szépség, az Orchideának a ritka szépség, kifinomultság, a Nyíló rózsának a szerelem, új szerelem és még sorolhatnánk. Továbbá, ha mindez nem lenne elég, a virágok nem csak érzéseink kifejező eszközei, nem csak szimbólumok és ékes díszkövek lehetnek otthonunkban, mindemellett még gyógyító hatással is bírnak. Kozmetikumok, krémek, teák formájában számos jótékony hatásukkal találkozhatunk. Tehát láthatjuk, hogy egy szál virág sokkal többet jelent egy „növénynél”, többet jelent egy szimpla szimbólumnál vagy „csak” egy gyógynövénynél. „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet” - tartja a mondás. A virág egy olyan ajándék, mellyel a lelkéből is egy darabot ad a másiknak, de ha csak önmagát ajándékozza meg az ember virággal, akkor is már boldogabb a lelke. Ha Te is úgy gondolod, hogy a virágok egy kis csodái az életnek, a természetnek, ha szerinted is tökéletes ajándék, hogy kifejezhessük szeretteink iránt érzéseinket, és Te is úgy gondolod, hogy egy számodra fontos személy megérdemli, hogy az arcára kiüljön egy kedves mosoly, akkor jó hírünk van. A Florália Virágüzletben kedvedre válogathatsz a legszebb virágok közül, de emellett még kedvezményesen vásárolhatsz nyári dekorációkat is.
Töltsd le a Bemydebrecen appot és használd ki a kuponokat, lepd meg szeretted vagy önmagad és Borítsd virágba lelked kertjét Te is!

Sziasztok!Még mindig tart a szuper nyereményjátékunk, melynek díja egy Egyéni sminkoktatás a Losonczi Éva Babor Kozmetik...
03/08/2022

Sziasztok!
Még mindig tart a szuper nyereményjátékunk, melynek díja egy Egyéni sminkoktatás a Losonczi Éva Babor Kozmetikába🥳😍💯
Ahhoz, hogy a játékban részt vehess nincs más dolgod, mint:
1️⃣Töltsd le: a BeMyDebrecen Applikációt
Apple App Store link: https://apps.apple.com/hu/app/bemydebrecen/id1616156044
Google Play Store link: https://play.google.com/store/apps/details
2️⃣regisztrálj
3️⃣ Töltsd ki a nyereményjátékunkhoz tartozó kérdőívet
A nyereményjáték 2022. augusztus 8-án zárul.
Sorsolás időpontja: 2022. augusztus 9.
További információk és játkszabályzat: https://bemydebrecen.hu/jatekszabalyzat/

Sziasztok! 🙋‍♀️🙋‍♂️Ahogy korábban már ígértük, hoztunk nektek egy újabb nyereményjátékot.🤩 Ha nem tudod, hogy mi áll jól...
25/07/2022

Sziasztok! 🙋‍♀️🙋‍♂️
Ahogy korábban már ígértük, hoztunk nektek egy újabb nyereményjátékot.🤩
Ha nem tudod, hogy mi áll jól, ha bizonytalan vagy a bőrtípusodat illetően, vagy csak szeretnél egy vérbeli profitól tanulni, akkor nincs más dolgod, mint játszani velünk 😍 és nyerni egy Egyéni sminkoktatást a Losonczi Éva Babor Kozmetikába.
Ahhoz, hogy a játékban részt vehess nincs más dolgod, mint:
1️⃣Töltsd le: a BeMyDebrecen Applikációt
Apple App Store link: https://apps.apple.com/hu/app/bemydebrecen/id1616156044
Google Play Store link: https://play.google.com/store/apps/details
2️⃣regisztrálj
3️⃣ Töltsd ki a nyereményjátékunkhoz tartozó kérdőívet
A nyereményjáték 2022. július 25-én kezdődik és 2022. augusztus 8-án zárul.
Sorsolás időpontja: 2022. augusztus 9.
További információk és játkszabályzat: https://bemydebrecen.hu/jatekszabalyzat/

Hello Debrecen! 🤩A tegnapi nappal véget ért a nyereményjátékunk, melynek díja egy családi belépő volt az Aquaticumba.De ...
13/07/2022

Hello Debrecen! 🤩
A tegnapi nappal véget ért a nyereményjátékunk, melynek díja egy családi belépő volt az Aquaticumba.
De ne csüggedjen senki, hiszen más kuponokkal is szeretnék kedveskedni nektek‼️‼️
Például ha szeretnétek ti is lehűteni magatokat ebben a nyári melegben, s meginnátok egy jó limonádét🍹 vagy ennétek egy igazán finom fagyit🍨, akkor nincs más dolgotok csak letölteni a BeMyDebrecen appot és mutassátok be a welcome kupont a Zing Burgerben vagy a Next Bistroban!
Kuponokra fel‼️‼️
Kommentben pedig írjátok meg, hogy milyen kuponokat vagy akár melyik helyre szeretnétek, hogy elérhetőek legyenek a kedvezmények.

Apple App Store link: https://apps.apple.com/hu/app/bemydebrecen/id1616156044
Google Play Store link: https://play.google.com/store/apps/details...

Lehűtenéd magad egy limonádéval, fagyival vagy csak megállnál ebben a nagy melegben egy kellemes kávéra? 🍹🍧☕️ Itt az alk...
04/07/2022

Lehűtenéd magad egy limonádéval, fagyival vagy csak megállnál ebben a nagy melegben egy kellemes kávéra? 🍹🍧☕️
Itt az alkalom! Nincs más dolgod csak letölteni a BeMyDebrecen appot és bemutatni az appban található Welcome kupont a Zing Burgerben vagy a Next Bistroban!
Apple App Store link: https://apps.apple.com/hu/app/bemydebrecen/id1616156044
Google Play Store link: https://play.google.com/store/apps/details...

Kupon felhasználási feltételek:
Egy kupon csak egyszer használható fel, az akció a készlet erejéig tart és más kedvezménnyel össze nem vonható. Beváltható a következő termékekre:
- Zing Burger: bármely burger megvásárlása esetén 1 üveg ingyen hibiszkuszos vagy mentás dobozos Limo termék
- Next Bistro&Cafe: ingyenesen kérhető 2 gombóc kézműves fagylalt vagy egy presszókávé vagy egy cappuccino.

Üdvözlünk az appban!
a BeMyDebrecen csapata

Ha ínycsiklandó ételekre vágytok vagy díjnyertes borokra szomjaztok, látogassatok ki a Debrecziner Gourmet Fesztiválra, ...
02/07/2022

Ha ínycsiklandó ételekre vágytok vagy díjnyertes borokra szomjaztok, látogassatok ki a Debrecziner Gourmet Fesztiválra, ahol a BeMyDebrecen csapata egy kis meglepetéssel vár mindenkit!

Tudtad, hogy agyunk egyfajta győzelemként értelmezi a kuponhasználatot?🏆📱Töltsd le a BeMyDebrecen appot, és győzz velünk...
07/06/2022

Tudtad, hogy agyunk egyfajta győzelemként értelmezi a kuponhasználatot?🏆📱
Töltsd le a BeMyDebrecen appot, és győzz velünk minden nap. Applikációnk számos kupont tartogat Neked, változatos beváltási lehetőségekkel.😍

Cím

Simonffy Utca 4-6
Debrecen
4025

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni BeMyDebrecen új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése BeMyDebrecen számára:

Megosztás