23/12/2024
💯 ÉV 💯 TÖRTÉNET – Forgalomba nem került bankjegyek
Az új fizetőeszköz, a forint 1946-os bevezetése előtt röviddel volt olyan elképzelés a jegybankban, hogy a neve „tallér” lesz. Erről tanúskodik az egyik legkorábban készült tízforintos bankjegy terve, amely eredetileg tíz tallérnak készült. Alkotója Berény Róbert festőművész volt, aki nem a Pénzjegynyomda munkatársaként, hanem az MNB felkérésének eleget téve vett részt a bankjegyter¬vezésben. Az 1947-es tíz- és százforintos bankjegyek portrérajzai (Petőfi és Kossuth) is minden bizonnyal az ő nevéhez fűződnek. Legalább is a BR monogram erre enged következtetni. Tallér elnevezéssel végül nem készült fizetőeszköz.
ℹ Idén ünnepli 100 éves fennállását a Magyar Nemzeti Bank. Ebből az alkalomból az év során 100 posztot osztunk meg a Facebook oldalunkon, amik – a teljesség igénye nélkül - érdekes történeteket villantanak fel a jegybank, valamint a forint múltjából, jelenéből, esetenként pedig jövőjéből.