29/11/2025
az élet padlóra küld #
Régóta nem írtam bejegyzést, régóta nem fogadok klienseket.
Hallgatásomnak oka, hogy jelenleg magamat gyógyítom...
Gyászolok...
Egy éven belül halt meg két olyan ember, akiket nagyon szerettem. Azelőtt nem kerültem még ilyen közeli kapcsolatba a halállal, annak fájdalmával, a veszteség megélésével. Na, most az élet ráduplázott. Aki járt nálam, tudja, hogy hiteles dolgokat közvetítek, és azt is tudják sokan, hogy egy párkapcsolat megjavítását nem csak "papolom", hanem a megélt valóság a tankönyvem. Évekkel ezelőtt én is eltévedtem, bolyongtam a párkapcsolat útvesztőjében, elváltam, új társsal új életet építettem, aztán mikor így sem találtam a helyemet, egy csodálatos visszatalálás várt rám, ahol hat év után az elvesztett szerelmet és férfit is visszakaptam. Teltek az évek és amikor az ember azt hiszi, hogy végre megérkezett és minden a helyére került és már mindent tud, amikor a boldogság megveti tartósan a lábát a mindennapjaidban, na akkor az élet újra padlóra tesz. Egy motorbalesetben halt meg - az a számomra örökre kedves és szeretett - ember, aki a pár éves útkeresésem során társamul szegődött, és aki élete utolsó percéig jó barátom maradt. Még ki sem hevertem ezt a sokkot, nyolc hónap múlva elvették tőlem gyermekeim apukáját is, a visszatalált szerelmemet, társamat, életem értelmét, akivel negyven évet töltöttünk el egymás mellett. Szó szerint elvették, ugyanis szakmaiatlan, hanyag orvosi beavatkozás és nem megfelelő ellátás miatt három hét után egy halotti bizonyítvánnyal és több tucat hazugságokkal, ellentmondásokkal teli, valós okot nem találó kórházi jelentéssel térhettem haza, nem pedig a szeretett társammal, akinek nem lett volna szabad meghalnia.
A halál feldolgozása mindig nehéz, de amikor mások hibájából lesz vége mindennek, azt egyszerűen nem lehet elfogadni. Öt hónap alatt, eddig soha nem ismert énem kerített hatalmába, aki az életet feladni vágyik, aki még egy ölelésért képes lenne bármire is, aki egy közös motorozásért, nevetésért eladná a lelkét. Amit másoknak tanítanék, amivel másokat húznék ki a gödör mélyéből, az most teljesen hatástalanná vált saját magamra vetítve. Újra bolyongó lettem, aki keres valamit, egy apró értelmet az életben maradásért, hiszen mindent elvesztettem ami szép és jó volt és boldoggá tett: felszabadító motorostúrákat, új helyek felkutatásának és bejárásának élményeit, óriási nevetéseket, a szeretet erejét, a biztonságot, a terveinket, úgy az egész felépített jelenemet és jövőmet.
Ami megmaradt nekem és óriási kincs az életemben, az a két felnőtt gyermekem. Miattuk kell összeszedni magam. Ők nagyon példaértékűen, hősiesen, bölcsen kezelik édesapjuk elvesztését. Büszke vagyok rájuk!
Így ma - és persze már sokadszor, de sikertelenül - elhatároztam, hogy a gyógyulás útjára lépek, miattuk és azok miatt, akik szeretnek és akiknek szükségük van rám. Hálás lehetek, mert sok ilyen ember van, csak egy ilyen depresszív időszakban hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. A szomorúság, az el nem apadó könnyek mellett plusz nyolc kg is társam lett. Így elhatároztam, hogy megrázom magam és újra segítő is leszek. Annak, aki hasonló cipőben jár, annak, akinek most nagyon nehéz időszakot kell átvészelnie. Ha nagyon mélyről akarsz felmászni, én tudom, min mész keresztül. Gyere, fogd a kezem és tarts velem, ha a célod:
- újra mosolyogni
- motiválttá válni
- élni vágyni
- ledobni pár kilogrammot
- visszanyerni a régi energiádat.
Be fogok számolni arról, hol tartok és őszintén arról is, ha éppen visszaesek vagy megtorpanok. Szükségünk van egymásra és a szeretet erejére. Talán sikerülhet újra boldog pillanatokat megélni és hinni abban, hogy az élet tartogat még jó dolgokat is.
Én ma elmentem futni és sétálni, körülbelül 6,5 km alatt jól esett a friss levegő, tudtam hálás lenni azért, hogy még tudok futni, bár a félmaraton után a jelenlegi kocogás olyan, mint egy rehabról visszatérő próbálkozásai, de minden út egyetlen lépéssel kezdődik. Te megtetted ma ezt a lépést? Örömmel olvasom, ha megosztod velem.
