21/05/2026
Van egy vendégem, aki nem jár minden órára. Nem is tudna. Munka, élet, teendők… mint mindannyiunknak. Nem húszéves már, és valószínűleg ő maga sem mondaná magáról, hogy „született táncos”. Viszont van benne valami, amit nagyon szeretek. Iszonyat felszabadult, önfeledt.
És ez sokkal ritkább, mint a jó ritmusérzék.
Néha nem pontosan azt lépi, mint én, vagy a többiek. Néha teljesen máshogy mozog egy-egy részre. És a legjobb az egészben, hogy ez egyáltalán nem zavarja. Nem kezd el kapkodni, nem feszül be, nem kér bocsánatot azért, mert éppen nem tökéletes. Egyszerűen csak élvezi, amit csinál.
És érdekes látni, hogy ez mennyire átragad másokra is. Először talán furcsa lehet annak, akinek nagyon feszes az élete. Mert annyira hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy jól kell csinálni, ugyanúgy kell csinálni, szépen kell csinálni. Közben meg szerintem titkon mindenki arra vágyik, hogy egyszer végre csak felszabadultan élhessen.
Na, ő pontosan ezt hozza be a terembe.
Amúgy meg oktatóként az egyik legszebb pillanatom, amikor már nem csak engem másolnak. Hanem merik egy kicsit magukra alakítani a mozdulatot. Mert onnantól kezd élővé válni az egész. Onnantól igazán kapcsolódunk, összemosolygunk. Ráadásul ez engem is inspirál. Sokszor pont az ilyen pillanatokból születik valami új mozdulat, új energia, új játékosság.
Talán a nőiességben is ez az egyik legvonzóbb dolog. Nem a tökéletesség. Hanem amikor valaki már nem fél annyira attól, hogy mások előtt is önmaga legyen.
És őszintén?
Szerintem sokkal vonzóbb egy felszabadult nő, mint egy tökéletes. Meg boldogabb is😉
