Dynix Software Kft.

Dynix Software Kft. Dynamics 365 Business Central: kis- és középvállalatok számára fejlesztett integrált vállalatirányítási megoldás - velünk, az Ön cégére szabva.

A cégünk olyan kifejezetten kis- és középvállalatok számára fejlesztett integrált vállalatirányítási megoldást (ERP) ajánl, amely több mint 150.000 vállalatnál került már bevezetésre világszerte, segítve a felhasználók napi munkáját és biztosítva a vállalatok növekedéséhez szükséges stabil szoftveres hátteret. Amit cégünk kínál, az egy fejlődési lehetőség az Ön vállalatának azon pontján, ahol ügym

enetét egy átlátható, rendezett és követhető környezetbe helyezheti,
hiszen bármely cég növekedésével együtt járhat, hogy az alap könyvelőprogramja illetve egyéb célprogramjai már nem tudják támogatni vállalkozása igényeit,
hiszen ezek részfeladatokat hivatottak ellátni. A Microsoft Dynamics 365 Business Central integrált rendszer könnyen bevezethető és egyszerűen használható megoldást nyújt a növekedési célok támogatása mellett. A Business Central már több telepítési lehetőséget tartalmaz: felhős (SaaS), helyszíni (on-premise) és hibrid (bérlet), ez azt jelenti, hogy akár magával viheti a vállalkozást, illetve bárhonnan üzletelhet. További előny, hogy nem csak egy különálló termék, hanem szorosan együtt tud működni más jól ismert Microsoft termékekkel, például a Microsoft Office irodai szoftverekkel. A Business Central a teljes Microsoft üzleti megoldás részeként segíti a hatékony munkát és cége zavartalan növekedését. Ha kérdése merül fel, kérem keressen elérhetőségeinken!

16/05/2024

Medior/Senior .NET Developer

Dynix Software Kft.
Eger

Hazai és nemzetközi projektekre keresünk .NET fejlesztő kollégát. Fontos kiemelni, hogy a medior/senior szint nem a tapasztalat éveire, hanem a tudás szintjére vonatkozik.
A munka nagyrészt nemzetközi projektekben való részvételt jelent, ahol ERP rendszerek működésének támogatása és egyedi webes megoldások fejlesztése a feladat.

Munkavégzés helye: Rugalmas, részben az egri irodánkban, részben Home Office-ban.

Az állás betöltéséhez a következő technológiai ismeretek szükségesek:
ASP.NET Core
MVC
JavaScript
Verziókezelő ismerete

A pozíció betöltéséhez angol nyelvtudás szükséges és előnyt jelent az Azure Developement ismerete, de ez nem feltétel.

Amennyiben érdekel a lehetőség és megfelelsz az elvárásoknak, várjuk önéletrajzodat a [email protected] email címen!

A Microsoft Dynamics 365 Business Central egy olyan all-in-one vállalatirányítási megoldás, mellyel összekötheti vállala...
31/01/2022

A Microsoft Dynamics 365 Business Central egy olyan all-in-one vállalatirányítási megoldás, mellyel összekötheti vállalata minden területét.
A Business Central nem csupán a Dynamics Navision átnevezése, ugyanis az utóbbi saját szerverre telepített szoftverként működik, míg az előbbi már rendelkezik felhős telepítéssel is.
Így több telepítési lehetőség közül lehet választani: felhős (SaaS), helyszíni (on-premise) és hibrid (bérlet), ez azt jelenti, hogy akár magával viheti a vállalkozást, illetve bárhonnan üzletelhet. 😊

Teljes funkcionalitással elérhető a Microsoft Dynamics NAV 2016-os verziójának magyar lokalizációja. Jó hír az új ERP-t ...
12/10/2016

Teljes funkcionalitással elérhető a Microsoft Dynamics NAV 2016-os verziójának magyar lokalizációja. Jó hír az új ERP-t bevezető vagy upgrade-en gondolkodó cégeknek, hogy a 2016-os verzió mobileszközök, tabletek támogatásával és megújult webklienssel készült. Próbálja ki nálunk a legújabb verzió funkcionalitásait!

Cím

Vadrózsa Utca 1/6
Eger
3300

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dynix Software Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Dynix Software Kft. számára:

Megosztás

Kategória