ZALAERDŐ Zrt.

ZALAERDŐ Zrt. Erdészek az erdőért! A ZALAERDŐ Zrt. Két turistaszállónkban nagyobb csoportokat, az erdei lakokban családokat, néhány fős társaságot tudunk fogadni.

Zala megye területén, állami tulajdonú erdőkben gazdálkodik, főbb tevékenységei közé tartozik a mag- és csemetetermelés, erdősítés, a fakitermelés, a fafeldolgozás, a vasút-üzemeltetés és a vadgazdálkodás. Néhány éve a szakmai tevékenységek mellett az állami erdőgazdaságok közjóléti (turisztikai) szerepe is megnőtt, így társaságunké is. A közjóléti erdők, az erdei vasút, az erdei kiránduló- és pih

enőhelyek, erdészeti erdei iskolák, tanösvények és horgásztavak létrehozásával és működtetésével teremtjük meg a lehetőséget a kulturált erdei kikapcsolódásra és ismeretszerzésre. Erdei vasúthálózatunk 110 kilométeres hosszúságban szeli át a göcseji dombokat, 33 kilométeren – Lenti és Kistolmács között – kirándulókat is szállít. Szállásaink a megye különböző területein találhatók, nagyrészt csendes, erdei környezetben, távol a város és a falvak zajától. Szálláshelyeink rendezvények (ballagás, esküvő stb.) céljára is bérelhetők. Az obornaki Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskolában és a csömödéri Zakatoló Erdészeti Erdei Iskolában erdei környezetben, játszva tanulhatnak a gyerekek a szakértő erdészek által vezetett foglalkozásokon. Erdei iskoláink működtetésének egyik kiemelt célja, hogy az erdők, a környezet fontosságát tudatosítsa a gyermekekben, s ezáltal erősítse a felnövekvő generációkban a természet iránti szeretetet és tiszteletet. További célunk, hogy a fiatalok közelről megismerkedjenek az erdészek munkájával, mely az erdő minden életszakaszát felöleli: a csemetetermeléstől a fakitermelésig.

🐦🌿 Madaras reggel a természetben – ismét várunk Szentpéterföldén!Ha szívesen kezdenéd a vasárnapot a szabadban, a reggel...
18/06/2026

🐦🌿 Madaras reggel a természetben – ismét várunk Szentpéterföldén!

Ha szívesen kezdenéd a vasárnapot a szabadban, a reggeli friss levegőn, és kíváncsi vagy a környék madarainak titkaira, csatlakozz hozzánk a következő madárgyűrűzésen!

📅 Időpont: 2026. június 21. (vasárnap)
📍 Helyszín: Szentpéterfölde, a tó északi partja
🕕 Érkezés: 6 és 12 óra között bármikor, de minél korábban érdemes!

👨‍🔬 Nagy Gábor vezetésével testközelből figyelheted meg a madárgyűrűzés folyamatát, és megtudhatod, milyen információkat árulnak el a kutatóknak ezek az apró jelölőgyűrűk.

📸 Érdemes fényképezőgépet vagy távcsövet is hozni, valamint az időjárásnak megfelelő, kényelmes öltözékkel készülni. Vasárnapra nagyon meleget jósolnak, de a reggeli friss órákban még biztosan nem sülünk meg! 😉

💚 A program ingyenes, minden korosztály számára nyitott, szeretettel várunk minden természetkedvelőt!

Kapcsolat:
Nagy Gábor
📞 +36 30 631 9584
📧 [email protected]

18/06/2026
🚲😁
16/06/2026

🚲😁

Ebben a videóban megtudhatod, milyen a 2026-os ÉV Kerékpárútja, a S...

16/06/2026
🌙🚂 Múzeumok Éjszakája az erdei vasúton! 🚂🌙2026. június 20-án különleges esti utazásra hív a Csömödéri Állami Erdei Vasút...
12/06/2026

🌙🚂 Múzeumok Éjszakája az erdei vasúton! 🚂🌙

2026. június 20-án különleges esti utazásra hív a Csömödéri Állami Erdei Vasút! 🌲✨

Éld át az erdő hangulatát alkonyat után, utazz velünk a nyári csillagos ég alatt!
Fedezd fel a lenti kiállítótermet gyertyafényes tárlatvezetéssel! 🕯️🌌

📅 2026. június 20. (szombat)
⏰ A dízelmozdonyos járat 19.45-kor indul Lentiből, 20.15-kor ér a Zajda-Doboskert megállóhelyhez, ahonnan negyed óra múlva indul vissza Lentibe.
⏰ Kiállítóterem nyitva tartása: 19.00 és 21.30, a látogatás ingyenes!
🏠 Lenti, Táncsics utca 11., GPS: 46.601786, 16.530522

Mindenkit szeretettel várunk egy hangulatos nyáresti kisvasutazásra! 🌙

Menetjegy ára:
📍 Teljes árú jegy: 2000.- Ft
📍 Kedvezményes jegy: 1600.- Ft

További információ:
[email protected] ● +36-30/364-8901 ● +36-30/474-2079

Szívből gratulálunk Tamásnak! 💚😁Büszkék vagyunk rá, megérdemelte, láttuk a házi versenyeken, hogy évről évre micsoda lel...
08/06/2026

Szívből gratulálunk Tamásnak! 💚😁
Büszkék vagyunk rá, megérdemelte, láttuk a házi versenyeken, hogy évről évre micsoda lelkiismerettel készült! ☺️
Gratulálunk a többi résztvevőnek is! ☺️

Vétyemi Ősbükkös 👇
05/06/2026

Vétyemi Ősbükkös 👇

Van egy öreg szentélyerdő a Dél-Dunántúlon, a zalai-dombság lankái ...

05/06/2026

Cím

Múzeum Tér 6
Nagykanizsa
8800

Telefonszám

+3693500200

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ZALAERDŐ Zrt. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése ZALAERDŐ Zrt. számára:

Megosztás