Total Tender Team

Total Tender Team "Gondolattól a TeTTekig". Pályázattól a teljes körű projekt megvalósításig.

A 2010-ben megalakult vállalkozásunk szolgáltatásaival a projektmegvalósítás életútjának minden szakaszában komplexen kíván az Ön rendelkezésére állni. Együttműködésünkkel fejlesztési ötletéhez forrást is találhat, hiszen a pályázata kidolgozásában és a terveinek megvalósításában is segítünk. A gondolattól a megvalósításig egyaránt vállaljuk az előkészítési, a pályázatírási, a projektmenedzsmenti,

a közbeszerzési, a rendezvényszervezői, műszaki feladatokat és a nyilvánosság biztosítását. Cégünk alapítói 2004. óta foglalkoznak pályázatírással, projektfejlesztéssel és projektmenedzsmenttel, így kellő szakértelemmel rendelkeznek a hazai, Európai Uniós és nemzetközi pályázati rendszer működésében. Műszaki jellegű tevékenységünk lefedi a tervezést és a lebonyolítást, beleértve az energiakorszerűsítési és a közbeszereztetési feladatokat is. A területfejlesztésben eltöltött évek alatt munkatársaink olyan kapcsolatrendszerre tettek szert a pályáztatói és stratégia alkotói oldalon, amely elengedhetetlen a hatékony forráslehíváshoz.

Az utolsó utáni pillanat! Van egy hétvégéd, hogy átgondold. ZÁRÁS : 04.13. hétfő 18:00 óra
10/04/2026

Az utolsó utáni pillanat! Van egy hétvégéd, hogy átgondold.
ZÁRÁS : 04.13. hétfő 18:00 óra

🚨 KKV-k, figyelem: utolsó lehetőség a digitális szintlépésre!

A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a DIMOP Plusz-1.2.6/B felhívás keretösszege hamarosan kimerül, ezért az Irányító Hatóság a felhívást 2026. április 13. 18:00 órától felfüggeszti.⏳

📌 A felfüggesztéssel kapcsolatos közlemény itt tekinthető meg:
https://www.palyazat.gov.hu/közlemények/tajekoztatas-a-kkv-k-novekedesi-lehetosegeinek-tamogatasa-a-digitalis-infrastruktura-es-transzformacio-elosegitesere-ii-kor-cimu-dimop-plusz-1-2-6-b-26-kodszamu-felhivas-felfuggeszteserol

👀 Tudom, hogy sokan lesik a híreket…Van még pénz a konstrukcióban?📊 A mai nap beadott utolsó pályázatunk sorszáma: 1060....
01/04/2026

👀 Tudom, hogy sokan lesik a híreket…
Van még pénz a konstrukcióban?
📊 A mai nap beadott utolsó pályázatunk sorszáma: 1060.
💰 Arra számítunk, hogy már az első nap kb. a projektekre szánt források 50%-a elfogyhat.
⏳ Ha eddig csak gondolkodtál,
szerintem pont ideje lépni. Keress bátran: +36303951045

Kedvezőbb feltételeket kínálat mától a GINOP Nemzeti Bajnokok programja———Amiket a legjobban vártatok:👉Akár 45% támogatá...
27/03/2026

Kedvezőbb feltételeket kínálat mától a GINOP Nemzeti Bajnokok programja
———
Amiket a legjobban vártatok:
👉Akár 45% támogatás
👉80-rá emelt építési keret
Hajrá! Ezek után nagyobb bátorsággal lehet belecsapni!

📢 A vállalkozók kérték!

Mától módosul a Nemzeti Bajnokok pályázat (GINOP Plusz-1.4.5-24), amely az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel segíti az exportáló és beszállító kis- és középvállalkozásokat.

🎯 A program célja, hogy a magyar vállalkozások technológiai, digitális és környezeti megújulással erősítsék versenyképességüket. A konstrukció különlegessége, hogy egy helyen, az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül igényelhető 0%-os beruházási hitel, amelyhez legalább 30% vissza nem térítendő támogatás társul.

A vállalkozói visszajelzések alapján több fontos könnyítés is életbe lép:

💰 Magasabb finanszírozás:
➡️ Az igényelhető hitelösszeg immár akár 1 milliárd forint.

🏗️ Rugalmasabb beruházás:
➡️ a kötelező eszközbeszerzés minimuma 10%-ra csökken
➡️ az építési költségek aránya akár 80% lehet.

🌱 Nagyobb támogatási arány:
➡️ amennyiben a projekt legalább 30%-ban digitális vagy megújuló energia fejlesztést tartalmaz, akár a hitel 45%-a vissza nem térítendő támogatássá alakulhat.

📈 Bővülő jogosulti kör:
➡️ már a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások is pályázhatnak

A 155 milliárd forintos keretből eddig 38 milliárd forintra érkezett igény, így a forrás továbbra is jelentős lehetőséget kínál a fejlődni kívánó cégek számára.

📍 Érdemes időben lépni és kihasználni a kedvezőbb feltételeket!

💻 Gyorsan megnéznéd, mennyi támogatást kaphat a céged?A DIMOP Plusz 1.2.6/B pályázathoz készítettünk egy egyszerű segédt...
27/03/2026

💻 Gyorsan megnéznéd, mennyi támogatást kaphat a céged?
A DIMOP Plusz 1.2.6/B pályázathoz készítettünk egy egyszerű segédtáblát, amivel néhány adat megadásával nagyon gyorsan kiszámolható, hogy egy vállalkozás körülbelül mekkora támogatásra lehet jogosult.
Nem kell hozzá szakértőnek lenni – pár szám és már látod is a nagyságrendet.
📊 Ha szeretnéd kipróbálni a gyors kalkulációt, írj kommentet vagy küldj üzenetet ([email protected]), és elküldjük a táblát.
Néha már egy 2 perces számolás is segít eldönteni, hogy érdemes-e elindulni egy pályázaton.

🍰 5 + 5 millió Ft támogatás cukrászdáknakÚj lehetőség nyílik a magyar cukrászdák számára:a KTH START 5 millió Ft-os hite...
26/03/2026

🍰 5 + 5 millió Ft támogatás cukrászdáknak
Új lehetőség nyílik a magyar cukrászdák számára:
a KTH START 5 millió Ft-os hitel mellé további 5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás is igényelhető.
A támogatás 100%-os intenzitású, vagyis megfelelő felhasználás esetén nem kell visszafizetni.
Felhasználható többek között:
✨ üzlet felújítására
✨ új cukrászati eszközök beszerzésére
✨ arculat- és marketing fejlesztésre
✨ működési költségek támogatására
📅 Pályázat benyújtása: 2026. április 8-tól
A részleteket, feltételeket és a pályázat menetét összegyűjtöttük ebben a cikkben: https://www.totaltender.hu/hirek/5-5-millio-ft-kombinalt-tamogatas-cukraszdak-szamara/20332/

👊AZ ILYEN DÖNTÉSEKNEK MÉG NAGYOBB A SÚLYUK👊Azért az nagyon jó érzés, amikor 6 hónap gondolkodás után elismeri egy pályáz...
18/03/2026

👊AZ ILYEN DÖNTÉSEKNEK MÉG NAGYOBB A SÚLYUK👊
Azért az nagyon jó érzés, amikor 6 hónap gondolkodás után elismeri egy pályázatkezelő, hogy egy projektünk tartalmi elutasítása nem volt megalapozott. 20 év rutinnal a hátunk mögött már látjuk, ha van esélye egy jól megalapozott kifogásnak. Bár azért kell a pályázó partnerünk elszántsága is, hogy ne törődjön bele egyszerűen egy "nemleges értékelésbe".
📣 Szia új sikeres projekt. Csapassuk!

Sokaknak vonzó ez a támogatás! De ne felejtsd. A pénz nem előre érkezik, tervezned kell azzal, hogy egy ideig a saját fo...
13/03/2026

Sokaknak vonzó ez a támogatás! De ne felejtsd. A pénz nem előre érkezik, tervezned kell azzal, hogy egy ideig a saját forrásaidat is lekötöd.
▶️▶️▶️
Ha szeretnéd egyszerűen átlátni, hogyan és mikor jutsz hozzá az "AJÁNDÉK PÉNZHEZ", akkor itt elolvashatod. Kattints a kommentben lévő linkre.

🚀 Megjelent a DIMOP Plusz digitális fejlesztési pályázat!Akár 3 – 12 millió Ft🔹 vissza nem térítendő támogatás🔹 90% támo...
02/03/2026

🚀 Megjelent a DIMOP Plusz digitális fejlesztési pályázat!
Akár 3 – 12 millió Ft
🔹 vissza nem térítendő támogatás
🔹 90% támogatási intenzitással
KKV-k digitális működésének fejlesztésére.
⚠️ Fontos:
A pályázat csak azon vállalkozások számára nyújtható be,
akik nagyon alacsony digitális intenzitási szinttel rendelkeznek.
👉 Ezt egy kötelező bemeneti digitális felméréssel kell igazolni!
📍 A bemeneti mérést itt tudod elvégezni:
https://kkvdigital.dkf.hu/
Ha a mérés alapján jogosult lehet a vállalkozásod,
segítünk a teljes pályázati folyamatban a koncepciótól a beadásig.
📩 Írj nekünk üzenetet egy gyors előzetes egyeztetéshez!
[email protected]

Különösen aktuális, ha most éppen DIGITÁLIS FEJLESZTÉSEKBEN gondolkodsz----------------------------------------------Kés...
25/02/2026

Különösen aktuális, ha most éppen DIGITÁLIS FEJLESZTÉSEKBEN gondolkodsz
----------------------------------------------
Készülj fel a 90%-os támogatásra.
Ha tanácsra van szükséged, akkor keress minket bátran.
Cserti Csilla - senior projektszakértő - 06 30 395-10-45

Egy jó fejlesztési ötlet nemcsak kreatív, hanem megvalósítható és finanszírozható is. Mutatjuk a feltételeket!

90% TÁMOGATÁS - ez ebben a régióban 🪽 ritka, mint a fehér holló!🪽-------------------------------------------------------...
24/02/2026

90% TÁMOGATÁS - ez ebben a régióban 🪽 ritka, mint a fehér holló!🪽
-----------------------------------------------------------------------
Érdemes meghallgatni a Kamara jövő heti tájékoztatóját HA EZT TERVEZED 2026-ban:
👉 vállalatirányítási rendszer bevezetése
👉 ügyfélkezelő rendszer bevezetése
👉 a céged digitális folyamatainak tökéletesítése (számlázás, értékesítés, dokumentumkezelés, termelés irányítás, stb.)
⏰ A kiírás még nem jelent meg, de március elejére ígérik!
Amit addig is tehetsz, HA MÁRIS LÉPNÉL:
▶️ Mérd fel a cég digitális szintjét ITT: https://kkvdigital.dkf.hu/ - akkor pályázhatsz, ha az eredmény "NAGYON ALACSONY" szint jelenleg
▶️ Csekkold a pályázatban szolgáltató szállítókat és ajánlataikat ITT: https://vallalkozzdigitalisan.mkik.hu/palyazati_arajanlatok.html
Ha tanácsra van szükséged, szólj!
Cserti Csilla - 06 30 395-10-45

🚀 Digitális fejlesztést tervez vállalkozásában? Most itt a lehetőség!

A DIMOP Plusz-1.2.6/B – KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak szól, amelyek alacsony digitális szinten működnek, és szeretnének alapvető IT-, szoftveres és online megoldásokat bevezetni.

A pályázat célja egy mérhető digitális szintlépés, amely javítja a működési hatékonyságot és a versenyképességet.

💰 Fontos tudnivalók:
• Keretösszeg: 30 milliárd Ft
• Igényelhető támogatás: 3 – 12 millió Ft
• Támogatási intenzitás: akár 90%

Rendezvényünkön bemutatjuk a pályázati lehetőséget és a kapcsolódó finanszírozási megoldásokat is a Széchenyi Kártya Program keretében.

📅 Időpont: 2026. március 3. (kedd) 10:00 óra
📍 Helyszín: Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara (Nagykanizsa, Fő út 24., II. emelet)

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

👉 Regisztráció:
https://forms.gle/RnwN3sBTtE1cbnQg6

Várjuk szeretettel a vállalkozásokat!

Amit mindig is tudni szerettél volna a PÁLYÁZATOKRÓL----------------------------------------------------------------.. d...
18/02/2026

Amit mindig is tudni szerettél volna a PÁLYÁZATOKRÓL
----------------------------------------------------------------.. de eddig nem kaptad meg a válaszokat:
👉 A mi cégünk miért nem kap támogatást?
👉 Hol rontjuk el?
20+ év rutin és tapasztalat cikkekbe öntve - hetente frissülő tartalom.
Maradt még kérdésed? Keress bátran!
Cserti Csilla - 06 30 395 10 45

Amit mindig szerettél volna tudni a pályázatokról, de sosem merted megkérdezni.

Cím

Buda Ernő Utca 19
Nagykanizsa
8800

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36303385649

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Total Tender Team új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Total Tender Team számára:

Megosztás