18/08/2026
A Henriques & Henriques története 1850-ben kezdődött Câmara de Lobosban, amikor João Gonçalves Henriques megalapította a céget. A ma ismert név később született meg, amikor 1912-ben bekövetkezett halála után két fia, João Joaquim és Francisco Eduardo együtt vitte tovább a vállalkozást. Nem éppen könnyű időszakban épült fel a ház. Két évvel az alapítás után megérkezett Madeirára a lisztharmat, majd 1872-ben a filoxéra is, és mindkettő hatalmas pusztítást végzett a sziget szőlőiben. A családi vagyont 1913-ban vonták össze egy vállalatba, 1925-től pedig már saját néven exportálták a boraikat.
A H&H azért is érdekes szereplő, mert a tradicionális Madeira házak között szokatlanul fontos szerepe van a saját szőlőnek. Ma 14 hektár saját ültetvényük van, többek között Sercial, Verdelho, Bual, Malvasia és Tinta Negra fajtákkal. És van 1,3 hektár Terrantezük is Câmara de Lobosban. Ha belegondolunk, milyen kevés szőlő maradt összesen a szigeten, ezek már egyáltalán nem jelentéktelen számok. A háznál Humberto Jardim vendége voltam, aki a cég vezetője, és a házasítások összeállításában is nagy szerepe van.
A H&H kóstolója azért volt különösen izgalmas, mert nem egyszerűen egyre idősebb borokat tettünk egymás mellé. Sokkal inkább azt lehetett végigkóstolni, hogy mennyi különböző arca van Madeirának, és mennyire más szerepet játszik benne a fajta, az édesség, az évjárat és az érlelési idő.
A Monte Secóval kezdtünk és a Rainwater-rel kezdtünk. Előbbi az angol piac belépő bora, míg a Rainwater az USA piacra készül. A Monte Seco Extra Dry, szárazabb, feszesebb irány, a Rainwater Medium Dry pedig lágyabb és könyedebb stílus. A két bor különösen jó belépő volt, mert innen lehetett igazán érzékelni, hogyan épülnek erre fel a komplexebb és idősebb tételek, egyben azt is megmutatta, hogy a két különböző piacon mit jelent egy átlag borfogyasztó számára a Madeira bor.
Utána jött az 5 éves Verdelho. Ennél már rögtön előkerült az egyik fontos madeirai összefüggés, hogy a fajta és a stílus itt együtt mozog. A Verdelho jellemzően medium dry irány, több testtel és gazdagsággal, mint a Sercial, de még mindig nagyon feszes savakkal. A H&H ezt a bort kizárólag saját szőlőből készíti.
Az 5 éves Finest Medium Dry szépen megmutatta, amit Madeirán újra és újra megtapasztaltam, hogy az édesség (ez esetben 80.7 gramm/liter) önmagában szinte semmit nem mond arról, hogy mennyire „nehéznek” fogjuk érezni a bort. A sav itt (is) teljesen átírja ezt az élményt.
Aztán jött a 2001 es Single Harvest Sercial. Itt már egészen más szinten kezdett érdekes lenni a kóstoló. Ez egyetlen évjárat bora, minimum öt év érleléssel. A bor friss, kifejezetten száraz érzetű (persze itt is van 56,3 g/l cukor – de a sav is 9,03 g/l) és kifejezetten oxidatív karakterű. Nagyon szép komplexitás. Tökéletes halakhoz és tenger gyümölcseihez.
Utána a 2007 es Single Harvest Verdelho következett, ami különösen fontos bor a H&H számára, mert kizárólag a saját Quinta Grande ültetvényük szőlőjéből készül – nekem pedig azért különleges, mert ebben az évben született a lányom. Már érettebb, fűszeresebb, teltebb világ, de még mindig nagyon egyértelműen Verdelho. Különösen szerettem benne a narancsvirágos – passion fruit-os jegyeket, és azt a gyömbéres vonalat, ami egy extra lendületet, csavart ad a bornak. A cukor? Nos a cukor 78,3 g/l, a sav pedig már „csak” 6,81 g/l – de tényleg csak érdekességnek írom ide, mert a bor egyáltalán nem az édességről szól.
Ezután jött a 20 éves Verdelho. Itt nagyon szépen összelehetett hasonlítani ugyanazt a fajtát két teljesen különböző kategóriában. A 2007 es egyetlen évjárat karakterét mutatja, míg a 20 éves Verdelho több évjárat házasítása, ahol maga az érlelési idő és a házasítás művészete kerül előtérbe. A H&H ennél a kategóriánál is kifejezetten fajtajelleges, 20 éves érlelési profilt épít. Bár elfogult vagyok a 2007-es évjárattal szemben, de a 20 éves pont a különböző évjáratok házasítása miatt komplexebb volt. Ezt alátámasztja a 202-ban kapott Decanter World W**e Awards Best in Show díj és az ott kapott 98 pont is.
Ezután jött a 2009 es Single Harvest Boal. Ennél már sokkal gazdagabb, édesebb aromatikába érkeztünk. A borban érezhetünk karamellt, aszalt fügét, fűszereket, keserű narancslekvárt és aszalt gyümölcsöket, miközben a sav (7,39 g/l) és az édesség (97,5 g/l) tökéletesen egyensúlyban maradt. Szuper példa volt arra, hogy egy édesebb Madeira is mennyire feszes tud maradni.
Emellett kóstoltuk a 30 éves Boal-t, ami a Decanter Platina (97 pont) mellett szintén Best in Show lett idén, emellett 2026-ban a W**es of Portugal Challenge legjobb erősített bora is lett. Ez a bor rendkívüli koncentrált, komplex, tele szárított, kandírozott gyümölcsös jegyekkel, és egy hihetetlenül fiatalos, vibráló savgerinccel.
A 2001-es Single Harvest Malvasia már a gazdag, kifejezetten édes Madeira világa (113 g/l cukor és 7,46 g/l sav). Ez a bor több mint húsz évet töltött régi 700 literes hordókban. Koncentrált és sűrű, gazdag aszalt gyümölcsös, melaszos és sós karamelles-étcsokis aromákkal.
Aztán jött a 20 éves Terrantez, ami szintén nagy kedvencem volt. A Terrantez ma már ritka fajta Madeirán, és talán pont ezért is ennyire izgalmas találkozni vele. Nagyon elegáns bor, aszalt gyümölcsökkel, mazsolával, mogyoróval, dióval és finom fás jegyekkel. Medium dry stílus, de nem igazán illeszkedik olyan egyszerűen a klasszikus Sercial, Verdelho, Boal, Malvasia sorba. Van benne valami sajátos, fűszeres, enyhén kesernyés-sós-virágos karakter, ami egyedivé teszi (cukor 74,7 g/l sav 7,91 g/l).
A következő bor számomra különösen érdekes volt. Az 50 éves Tinta Negra. Sokáig hajlamosak voltak úgy beszélni erről a fajtáról, mint Madeira kevésbé nemes szőlőjéről, a H&H viszont nagyon tudatosan dolgozott azon, hogy megmutassa, mire képes hosszú érleléssel. Amikor 2015 ben a Tinta Negra hivatalosan is ugyanabba a kategóriába került, mint a hagyományosan nemesnek tekintett fajták, a H&H ennek alkalmából kiadta az 50 éves változatot, és azt a nevet adta neki, hogy „The Belle of the Ball”. Ízében kandírozott gyümölcs, fekete mazsola, karamell és melasz dominál, egyensúlyos, élénk savakkal. (cukor 102 g/l sav 7,91 g/l)
Ezután visszatértünk a Verdelhóhoz, csak éppen 1981-ből, hiszen ez számomra különleges évjárat: a bor és én is ebben az évben születtünk. Nagyon gazdag és komplex, trópusi gyümölcsökkel, kandírozott narancshéjjal, őszibarackkal és sárgabarackkal, a végén finom borsos fűszerességgel, még mindig tele energiával, lendülettel, ami az élénk savaknak is köszönhető. Minimum húsz évet érlelték tölgyfahordóban, és ez nagyon klassz struktúrát és extra komplexitást ad neki. (cukor 68 g/l sav 9,46 g/l)
És végül az 1927-es Bastardo Frasqueira. Már a fajta is ritkaság. A Bastardo korán érő kékszőlő, amely magas cukrot tud elérni, Madeirán pedig ma már nagyon kevés van belőle. Humberto elmondása szerint szükség van erre a nagyon hosszú oxidatív érlelésre, hogy ilyen rendkívül komplex bor legyen belőle. Itt már tényleg nehéz volt nem csak a számra figyelni, mert 1927 az majdnem száz éves bor. De végül nem az volt az érdekes, hogy milyen öreg, hanem az, hogy mennyire fiatal és élő volt. Még mindig ott voltak benne a gyümölcsök és egyáltalán nem érződött semmi fáradtság benne. Na ezt nevezem én longevity-nek! És talán ez az egész H&H kóstolóról elmondható. Nem egyszerűen régi borokat kóstoltunk, hanem azt, hogy mennyi mindent tud az idő Madeirával csinálni úgy, hogy közben valahogy mégsem veszi el belőle az energiát.
Gondolom ezek után nem csodálkoztok, hogy több palackot is be kellett szereznem. Van köztük a lányom és a saját évjáratomból is. Ez utóbbival pedig van egy tervem, kicsit önző, de vállalom. Azt szeretném, hogy majd sok-sok év múlva, talán száz év múlva, egyszer az unokám vagy a dédunokám vegye elő. Bontsa ki a saját gyerekeivel, és meséljen nekik rólam egy pohár bor mellett, amit én tettem félre nekik.
