A Mecsek déli lankáin, Pécs város fölött, a Donátusi kápolna szomszédságában immár a negyedik generáció foglalkozik elhivatottsággal, odaadással a szőlő termesztésével és a bor készítésével. A szőlő itt olyan ásványi anyagokban, napsütésben gazdag területre lelt, ahol a fajtára jellemző legjobb tulajdonságokat lehet belőle kicsikarni. A családi gazdaság alapjait a dédapa, Radó Endre rakta le azzal, hogy 1930-ban telepített a területre először Cirfandli tőkéket. A nagyapa, Radó János, szőlő és föld iránti szeretetéből, tiszteletéből nőtt ki az FVM Pécsi Kutatóintézete által is támogatott Pécsi Szőlészek Kisszövetkezete. A szövetkezetnek a család is tagja volt így juthatott az Ördögárok és Murom dűlő parcelláihoz. Fia, Radó István, önmagát autodidakta módon képezve jutott el odáig, hogy a családi gazdaságból kikerülő, erjedését tekintve reduktív, de hordóban érlelt borok regionális, országos versenyeken és a fogyasztók körében is elismerést váltson ki. Az unoka, Radó András, már diplomás szőlész-borászként folytatja tevékenységét. A pincészet arculatát meghatározza a Pécsi Cirfandli fajta, mely itt a Mecsek déli lejtőin találta meg a maga számára legjobb talajt ahhoz, hogy a kitűnő íz-, zamat-, illatkomponensek kialakuljanak. A fajta a Como-i tó környékéről, Ausztrián keresztül a pécsi káptalan kezdeményezésére, a 19. század közepén került Pécsre. Az egyházi szőlőbirtok széthullásával a Cirfandli fokozatosan eltűnt a parcellákból, egyedül a Kutatóintézet foglalkozott a különös gondot igénylő fajtával. A 90-es években a város vezetése is felismerte, hogy Pécs sajátos arculatának a Cirfandli szőlő és bor is szerves része, így pályazati formában támogatta és támogatja ma is annak telepítését. A Cirfandli fajtát kiegészítve a pincészet foglalkozik Chardonnay és Zöldveltelini fajtákkal is.
