22/11/2025
Ha a magyar embert megkérdezik, hány kilométerre van a szomszéd falu, azt feleli, légvonalban húsz kilométer, de ő tud egy rövidebb utat az erdőn keresztül. Mindenre van itt egy ügyesebb, okosabb, furfangosabb megoldás.
Afféle „betyáros” divat ez, részben alighanem az utóbbi korok idegen megszállásainak emléke, nem mintha ez bárkit felmentene bármi alól.
A legendás magyar „betyárok” is lélektelen útonállók voltak valójában, de mivel az osztrák hadsereg üldözte őket, elterjedt róluk, hogy csak a hatalommal cimboráló gazdagokat fosztják ki, így aztán Robin Hood-féle nemzeti hőssé magasodtak, mintát adva minden igaz, dacos, független magyarnak.
Az ügyeskedés, a ravaszkodás valahogy a kisember titkos revansa, halhatatlan diadala az elnyomó, többnyire idegen hatalom felett.
Hogyan képes bosszút állni az, akinek semmi hatalma? A magyar ember hallott egy jellemző történetet, mely az 1980-as években esett meg egy Budapest-környéki faluban. A közelben szovjet hadseregtest állomásozott, melynek katonáival különben a helybeli lakosok remekül elcsereberéltek.
A szülőföldjüktől elszakított, derék orosz kiskatonáknak elvben tilos volt érintkezniük a helybeli lakossággal, elvileg szóba sem szabadott volna állniuk egymással, mi több, egymás létezéséről sem tudhattak hivatalosan.
Ám ami egy szovjet laktanya körletében mozdítható volt, mégiscsak kivándorolt onnan valahogy. Számos falusi magyar ember viselt orosz katonai kucsmát, orosz vattakabátot, orosz bakancsot, orosz gázálarctáskát, orosz hátizsákot, furikázott orosz benzinnel, kenegette a kocsiját orosz gépzsírral. Valóságos divat volt ez akkoriban.
Ha valakinek az volt a heppje, még fegyvert, töltényt, kézigránátot, légvédelmi rakétát is szerezhetett magának. Cserébe étel, ital, pénz vándorolt be a Magyarországon hivatalos álláspont szerint „ideiglenesen állomásozó” sereg titkos hadiszállásaira.
A szovjet csapatok az éjszaka leple alatt konvojban közlekedtek a falu utcáin páncélos járműveikkel, hogy rettentő furfangosan megtévesszék az őket műholdon figyelő amerikaiakat, akik így majd jól összezavarodnak, és rémületükben bizonyára feladják a hidegháborút. A totális rendszerek története tele van hasonlóan logikus akciókkal, úgyhogy ezen sem csodálkozott már senki.
A falu bolondja viszont, akinek egyik szenvedélye az egyenruhagyűjtés volt, úgyhogy a tűzoltószereléstől a rendőrkacabajkáig mindenféléje volt otthon, az egyik ilyen álcázott, éjszakai hadművelet idején, amikor magyar embernek nem volt tanácsos mutatkoznia, felöltötte egyik mutatós uniformisát, kiállt a főútra, és széles karmozdulatokkal, szakszerűen hadonászva beterelte a sorra vonuló, böhöm vasmamutokat egy zsákutcába.
Mikor a lánctalpasok sora elérte a zsákutca végét, a félkegyelmű szépen elosont, a káromkodó, üvöltöző sofőrök pedig nagy üggyel-bajjal tolatgatva hajnalig navigálták kifelé az ormótlan szörnyetegeket a szűk átjáróból.
A falu bolondja évekig ingyen italt kapott a kocsmában, ha elmesélte, mit tett.
Kép: AI
(Ez a szöveg is olvasható MILYENEK A MAGYAROK? című kötetemben. A könyv dedikáltan megrendelhető nálam. Ára 3000 forint (plusz 2000 forint postaköltség). Várok egy POSTACÍMet, TELEFONSZÁMOT (a futár miatt), s hogy KINEK dedikáljam, ide: [email protected])
