ThetaHealing/Mediáció

ThetaHealing/Mediáció Amivel foglalkozom: párkapcsolati-, válási-, családi mediáció; ThetaHealing oktatás és konzultáció (Székesfehérvár, Budapest, online) PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁK?

BÉKÉS VÁLÁS? MEDIÁCIÓ, a lehetséges megoldás

Munkám során azért teszek, hogy egy párkapcsolatból minél többet kihozhassanak a felek. Ne boruljon fel csak azért egy pár jövője, mert addig elbeszéltek egymás mellett, nem értették meg egymást, nem tudták kinek mire lenne szüksége vagy egyszerűen hirtelen felindulásból így döntenek. Mindig is azt vallottam, hogy addig nem szabad szétmenni, amíg meg nem tettünk mindent a kapcsolat megmentéséért, ha kell, akár külső segítséget kérve. Szeretnék javítani a válási statisztikán, de ha "az van megírva", hogy egy pár ne együtt folytassa az életét, akkor segítek, hogy méltó módon tudják elengedni egymást, különösen ahol már gyermek is van a családban, hiszen ők azok, akik aztán végképp nem tehetnek semmiről. Hosszas folyamat eredményeként megvilágosodott bennem, hogy mi az, ami igazán érdekel és szívesen foglalkoznék vele. Kb. 15 éve már, hogy a pszichológia, párkapcsolat, gyermeknevelés, személyiségfejlesztés... témakör foglalkoztat és hát mindig meg is találtak a "megoldandó esetek". Így szépen lassan ráeszméltem, hogy ezen a területen szeretnék mások segítségére lenni, úgyhogy ideje lenne hivatalosan is ez irányban lépéseket tennem. Így esett a választásom a mediációra. Mit is jelent a mediáció: egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában mind a két fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél (mediátor) jár közben. A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, valamint olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő. Természetesen titoktartási kötelezettségem van. A mediáció menete úgy történik, hogy a hozzám fordulók először egy tájékozódó beszélgetés során megismerik a mediáció lehetőségeit és a személyes benyomásunk alapján eldöntjük, hogy tudunk-e együtt dolgozni. Ezután a pár mindkét tagja először előkészítő beszélgetés(ek)en vesz részt, ahol megkeressük miért alakult ki a "konfliktus", majd ezután következik a mediációs ülés, amelynek a végén szerződésben rögzítjük, amiben megegyeznek a felek, amit aztán be lehet nyújtani a bíróságra. Ha a folyamat során sikerül a kapcsolat értékeit megtalálni, kideríteni hol romlott meg a kommunikáció, fellelni a párkapcsolatban maradt tartalékokat, adott esetben menthető lehet a kapcsolat. Előfordul, hogy a párnak csak az egyik tagja hajlandó érdemben a megoldást keresni a problémákra, ebben az esetben tanácsadásra kerülhet sor. Szeretném minél több emberrel megismertetni ezt a fantasztikus módszert, hogy aki akarja, az rendbe tudja hozni a kapcsolatát. Sajnos a mediáció még nem elég elterjedt, sokan még csak nem is találkoztak a fogalommal, pedig még a bíróságra benyújtandó keresetlevélen is szerepel. Küldetésem az, hogy minél több kapcsolat működjön úgy, ahogy az az adott párnak megfelelő és minél több gyermek cseperedjen fel Anya és Apa mellett is, egy CSALÁDban!!! Mediációt kizárólag az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium névjegyzékében szereplő szakember vezethet. Adatlapomat megtekintheti itt:

http://kozvetitok.irm.gov.hu/KozvetitoAdatlap.aspx?nyilvantartasiSzam=T/001799

Honlapom a www.amediacio.hu alatt érhető el. Ahol a közvetítői eljárásról szóló törvény lehetővé teszi, ott meg kell kísérelni a vita békés úton való rendezését. Amennyiben ez eredménytelen marad, a peres út még mindig igénybe vehető. Munkám során került utamba a ThetaHealing®, amely egy egyedülálló módszer. Számomra olyan meggyőző volt, hogy elvégeztem a tanári képzést és oktatom, hogy minél több ember tapasztalhassa meg a változást, amit el lehet érni általa az élet bármelyik területén. Kérdés merült fel Önben? Keressen nyugodtan az elérhetőségeimen!

Nagyon szeretek párokkal dolgozni, innen indultunk: "pszichológus segítségére van szüksége ... Ez már olyan súlyos h ves...
21/08/2026

Nagyon szeretek párokkal dolgozni, innen indultunk: "pszichológus segítségére van szüksége ... Ez már olyan súlyos h veszélyezteti a házasságunkat is. A kialakult helyzet engem is annyira frusztrál, hogy úgy érzem, h már nekem is szaktember segítségére van szükségem." ... 1 közös találkozó után:
❤️❤️❤️ "Csináljuk, haladunk...
Óriási fordulatok vannak folyamatban...
Nem tudom röviden leírni, majd mesélek."
.........
Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió: ❤️❤️❤️ "Szuper az anyag! Rengeteg az infó! Most értem oda, ahol javaslod a 30-...
20/08/2026

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió:

❤️❤️❤️ "Szuper az anyag! Rengeteg az infó! Most értem oda, ahol javaslod a 30-60 perc gyakorlást, amit ma meg is csináltam. 1-2 dologra dolgoztam, de annyi minden feljött, hogy 2 óra lett belőle.
Az nagyon tetszett, hogy a gyakorlás előtt meg picit konkretizaltad, hogyan kellene oldani. ..
Kiváncsi vagyok, milyen változások érkeznek mostantól:)
A téma rengeteg, amit felírtam, már most is.
Alig várom a folytatást! Köszi nagyon!"

Mindig sajnálom mikor valaki halogatja hogy belevágjon, mert tudom milyen sokat segít. Ha eddig Te is hezitáltál, lehet most jött el az idő. Bármikor, bármire, bárhol alkalmazhatod.

Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió: ♥️♥️♥️  "Munkaterületet váltottam pont az elmúlt hónapokban, sokat segített a ...
19/08/2026

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió:

♥️♥️♥️ "Munkaterületet váltottam pont az elmúlt hónapokban, sokat segített a tanfolyam a döntéshez és a nyelvizsga is sikerült. :-)

Kiváncsi lennék a mentor programra is."

Hosszú hétvége jön ... van 4-5 órád magadra?

Ennyi kell most hirtelen ha van valami, ami most nagyon idegesít, ami kilátástalannak tűnik, vagy amit már régóta nem tudsz megoldani. Van olyan amit nem szívesen mondanál el sehol, amit akár szégyellsz még egy szakembernek is elmondani?

Sokan járnak hónapokig-évekig terápiára … miközben a legtöbb témán saját maguk is tudnának dolgozni, ha lenne hozzá eszközük ... és változhatna az ügy akár mielőbb.

Legutóbb mesélte valaki, hogy éveken át járt terápiára, egyszerre pszichológussal és más szakemberrel is dolgozott. Mégis, most a tanfolyam után látványos változásokat ért el több életterületen, több témában és nagyon lelkes hogy képes önállóan is dolgozni magán, a nehézségein.

Most lehetőséged van egy intenzív, önálló munkára, ahol rá tudsz nézni a témádra, eszközöket kapsz, amiket azonnal használhatsz, és ami segíthet elindítani változásokat, megoldani helyzeteket.

Ez a SPEKTRUM kezdő videostanfolyam neked is eszközt ad ahhoz, hogy önállóan dolgozz magadon, a saját tempódban, bárhol és bármikor. Egy 14 órás program, már az első 5 óra után tudni fogod a lépéseket, hogyan oldd fel a saját blokkjaidat– saját tempódban, online, és azonnal elérheted. Nem kell heteket, hónapokat várnod ezután egy időpontra.

Részletek, visszajelzések és megrendelés itt: https://www.amediacio.hu/spektrum

Ne cipeld tovább, amit nem kell, már most hétvégén tudsz dolgozni az aktuális problémádon vagy épp a céljaid megvalósulásán! Rendeld meg, életed egyik legjobb döntése lesz, a konzultációs visszajelzések elég beszédesek, olvass bele mennyi mindenre lehet használni:
https://www.amediacio.hu/visszajelzesek
..
Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

Imádom mikor egy konzultációban több legyet ütünk egy csapásra:❤️❤️❤️ "Úgy érzem nagyjából megbékéltem a szituációval, f...
18/08/2026

Imádom mikor egy konzultációban több legyet ütünk egy csapásra:
❤️❤️❤️ "Úgy érzem nagyjából megbékéltem a szituációval, fáj még, mert szeretem, de most hagyom a T.nek, hogy rendbetegye a dolgokat az életemben és ebben a szituációban is. ...
Másik szituáció: megkaptam egy lakásh*telt, amin 4 hónapja dolgozom és már két bank elutasított. Szinte hihetetlen, hogy ez így megtörtént.
A harmadik történet pedig egy régi barátomról szól, akivel nagyon jóban voltunk, aztán nem beszéltünk már majdnem ... éve. ... megkeresett és megint baromi jókat tudtunk beszélgetni, elfelejtettem mennyire hiányzott nekem. ...
Érdekes, hogy most jött vissza az életembe.

Őszintén köszönök mindent, mert miután együtt dolgoztunk, sok minden jó irányba kezdett fordulni!"
.........
Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió: ♥️♥️♥️ "Nagyon szuperül összeraktad, tetszik hogy a jegyzet tényleg a videókho...
17/08/2026

SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online verzió:

♥️♥️♥️ "Nagyon szuperül összeraktad, tetszik hogy a jegyzet tényleg a videókhoz készült számomra kifejezetten hasznos volt így. (Elején nem volt kinyomtatva a jegyzet lassan haladtam mert én szeretem ezeket részletesen leírni példákkal (tele írtam egy füzetet pluszban 😆) amikor kinyomtattam a jegyzet nagyon megörültem hogy részletes a jegyzet nem csak egy vázlat...
Már most sok mindent elkezdtem beépíteni a mindennapjaimba / gondolkodásomba a megelőzésekből 😊

A közepén azt éreztem h te jó hogy fogok ennyi mindent megjegyezni és alkalmaz..... hogy fogok ennyi mindenre figyelni.... a végére elengedtem 🤣
Jó h többször említed közben hogy ... ."
.........
Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.17. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online
2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

Rövid időn belül több olyan konzultációm is volt, ahol párkapcsolatra dolgoztunk. Volt ahol akkora lelki fájdalom miatt ...
13/08/2026

Rövid időn belül több olyan konzultációm is volt, ahol párkapcsolatra dolgoztunk. Volt ahol akkora lelki fájdalom miatt kerestek, hogy nem tudták abbahagyni a sírást, volt aki dolgozni sem tudott elmenni, stb. ... nem érdemes napokra sem tönkretenni magunkat valaki miatt ... igyekszem mielőbb rendelkezésre állni, ha olyan a helyzet ... 1 alkalom után:

♥️♥️♥️ "A tegnap és a mai nap nagyobb része volt a legnehezebb talán, aztán egy barátnőmnél mintha kicseréltek volna teljesen. Nyílván néha elfog a szomorúság, de aztán átveszi a helyét egy ilyen megmagyarázhatatlan pozitivitás.
Én őszintén úgy gondolom, hogy x-nak és nekem itt még nem zárult le a történetünk, ...
x-val azóta beszéltünk, nagyon keveset, ... .
Ezek történtek ebben az egy napban, azt hiszem magáért beszél, hogy mennyit tudtam írni:) Remélem még tudunk majd együtt dolgozni a jövőben, mert én úgy érzem nagyon pozitív hatással volt rám!"
..........
Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.15. 9.30-kb.15.30 Megoldások&Célok Nap - Székesfehérvár
2026.08.17. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online
2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

Csoportos foglalkozást indítok 5–8. és 9–12. osztályos gyerekeknek, fiataloknak, ahol a résztvevők saját aktuális nehézs...
10/08/2026

Csoportos foglalkozást indítok 5–8. és 9–12. osztályos gyerekeknek, fiataloknak, ahol a résztvevők saját aktuális nehézségeikkel, élethelyzeteikkel dolgoznak.

Aug. 19.; Szept. 2.; Szept. 16.; Szept. 30. szerdai napokon a Köz-Pont -ban,
16:30–18:00 – 12–15 év
18:30–20:00 – 15–18 év

Vannak helyzetek, amiket egyedül nehéz megoldani.

Egy gyereknek vagy fiatalnak sem könnyű, amikor nincs kivel barátkoznia, magányosnak érzi magát, nehezen találja a helyét az osztályban, kiközösítik vagy bántják, bizonytalan önmagában, nehézségei vannak az iskolában, vagy éppen otthon romlik meg a kapcsolat a szüleivel.

De nem minden nehézségre az a megoldás, hogy egyszerűen azt mondjuk neki: „légy magabiztosabb”, „ne foglalkozz velük”, „tanulj többet”, vagy „beszéld meg a szüleiddel”.

A Közösen könnyebb csoportos foglalkozásokon konkrét élethelyzetekkel és kihívásokkal dolgozunk. Megnézzük, mi történik, milyen lehetőségek vannak, más nézőpontokat keresünk, és közösen próbálunk olyan megoldásokat találni, amelyek az adott helyzetben valóban működhetnek.

A csoportokban előkerülhet többek között:
• barátok hiánya, magány
• beilleszkedési nehézségek
• kiközösítés, bullying
• önbizalom- és önértékelési problémák
• iskolai vagy tanulási nehézségek
• konfliktusok, nehéz kapcsolatok
• szülőkkel való problémák
• szorongás, bizonytalanság
• egyéb élethelyzeti kihívások

Két korcsoportban indulnak a csoportok:
5–8. osztály
9–12. osztály

A foglalkozások kis létszámú, 1,5 órás alkalmak, ahol minden résztvevőnek lehetősége van aktívan bekapcsolódni.

Nem előadás.
Nem „oktatás”.
És nem kell egyedül megtalálni a megoldást.
Együtt dolgozunk azon, ami most nehéz.

Ha szülőként úgy érzed, hogy a gyermekednek vagy fiatalodnak segítség lehet egy ilyen csoport, írj nekem üzenetet, és elküldöm a részleteket: [email protected]

Az 5. osztály alatti gyermekek számára inkább egyéni konzultációt javaslok, ahol személyre szabottan lehet foglalkozni az adott nehézséggel.

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet
Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu
Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

Lehet, hogy a   akar újraéledni. Nagyon régóta nem posztoltam  -témában, mostanában viszont többször eszembe jutott, hog...
09/08/2026

Lehet, hogy a akar újraéledni.

Nagyon régóta nem posztoltam -témában, mostanában viszont többször eszembe jutott, hogy olyan jó lenne újra elővenni…
Erre odajött hozzám egy férfi: ne haragudjak, hogy zavar, de nagyon csinos vagyok. Megköszöntem, hogy nagyon kedves. Nézelődtem volna tovább, megkérdezte, hogy bemutatkozhat-e. Persze. Bemutatkozott. Végül megkérdezte, hogy találkozhatnánk-e? Ööö… hát… én férjnél vagyok, családom van.

Meleg van, nem mindig viselek gyűrűt most. De közben milyen jó, hogy még van, aki odamegy egy nőhöz és megszólítja!

És innen már egyenes út volt ehhez a poszthoz. Mert szerintem tényleg milyen zseniális lenne, ha elterjedne:

egy zöld gyűrű vagy telefonmatrica vagy a kéztartás ((hüvelykujjad érintsd össze a gyűrűsujjaddal), ami azt jelzi: nyitott vagyok az ismerkedésre.

Összenéztek. Felmutatod. Ő is felmutatja. És mehet a randi.

Lehet, hogy tényleg újra kell éleszteni ezt a -t…

Ha használnád a jelzéseket – és egymásra találtok a nagy Ő-vel, feltétlenül oszd meg velem a jó hírt!

Szívből drukkolok hozzá. Kövesd be a Facebook oldalt: SignMe Gyere a zárt fb csoportba, ha ismerkednél tudatos, nyitott emberekkel: SignMe Közösség – találj rá a párodra: https://www.facebook.com/groups/1281593576641255/ A csoportba akkor tudsz belépni ha válaszolsz mindhárom kérdésre a belépési szándéknál – most is többen várakoznak emiatt.

A mozgalom elindítója: Ruff Nikoletta [email protected]www.amediacio.hu/signme

Hamarosan kezdődik az óvoda és az iskola. Vajon a gyermeked – és Te – készen álltok rá?Az óvoda- vagy iskolakezdés sok c...
06/08/2026

Hamarosan kezdődik az óvoda és az iskola. Vajon a gyermeked – és Te – készen álltok rá?

Az óvoda- vagy iskolakezdés sok család számára nem egyszerű időszak.

Van, aki már most szorong miatta.
Van, aki tavaly is nehezen élte meg.
Van, akinek a gyermeke nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, rosszul alszik, gyakrabban dühös, visszahúzódik vagy éppen egyre több konfliktusa van.

Ezért is tartok most augusztusban Szülői Konzultációs Napokat: aug. 7., 14., 21., 28-án.

Az egyéni konzultáció során együtt feltérképezzük, mi állhat a nehézségek hátterében, milyen tényezők tarthatják fenn a problémát, és milyen irányok segíthetnek abban, hogy a család mindennapjai könnyebbé váljanak.

Fordulhatsz hozzám, ha...

• gyermeked nehezen alszik vagy válogatós,
• gyakoriak a dühkitörések, szorongás vagy viselkedési nehézségek,
• ADHD-val, autizmussal vagy más neurodivergens állapottal él,
• tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelsz,
• a gyermekedet bántják, kiközösítik, vagy nehezen találja a helyét a közösségben,
• szeretnél tudatosan felkészülni az óvoda- vagy iskolakezdésre,
• vagy a tavalyi év után idén másképp szeretnétek nekivágni a szeptembernek.

Két – ma már 16 és 19 éves – gyermek édesanyjaként, valamint az elmúlt években számos gyermekkel és szülővel végzett munkám során azt tapasztaltam, hogy a megfelelő időben kapott támogatás sok későbbi nehézséget megelőzhet.

Itt olvashatsz visszajelzéseket, amikor gyerekekkel kapcsolatos témákra dolgoztunk: https://www.amediacio.hu/visszajelzesek

Egy rövid bemutatkozó videot találsz rólam és a munkámról ezen a linken: https://www.amediacio.hu/bemutatkozas

A pénteki konzultációs napokon előre egyeztetett időpontban, egyedi kedvezménnyel várlak. Ha szeretnél időpontot foglalni, írj nekem: [email protected]

SOS oldást csináltunk, ráadásul írásban🙈, mert a fájdalomtól beszélni sem tudott az illető. Felmerült hogy műteni kell, ...
02/08/2026

SOS oldást csináltunk, ráadásul írásban🙈, mert a fájdalomtól beszélni sem tudott az illető. Felmerült hogy műteni kell, ami során eltávolították volna egy szervét, ami igencsak rontott volna az életminőségén. Érthető módon nagy volt a félelem ... már másnap lett változás, nem kicsi volt az öröm, ezért most is javaslom a SPEKTRUM kezdő online videostanfolyamom, mert utána bármikor, bármilyen helyzetben tud az ember dolgozni magán/másokon:

♥️♥️♥️ "Szia Niki! Nagyon boldog vagyok, azért írok, mert már a jobb oldalon is elkezdtem egy kis ...at ...ni! Nekem ez is épp elég egyelőre, érzem mennyire megkönnyebbültem. Köszönöm szépen!!"
..........
Az időd az életed. Az idő telik. Nem mindegy hogyan. Ha Te is megtanulnád, hogyan tudsz Te is dolgozni önmagadon, bíztatlak hogy rendeld meg a SPEKTRUM kezdő tanfolyamot, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg. 14 órában adom át azt a tudást, amivel az életedben bármin tudsz segíteni magadnak, a családodnak! Tartalmaz egy bonus relaxációt gyerekeknek. Jegyzet van hozzá.
Részletfizetés igényelhető, ha szükséges.

További információ, visszajelzések: http://www.amediacio.hu/spektrum

Mi az a téma az életedben, amit szeretnél ha megváltozna? Minek várni akár csak egy napot is, hogy időpontot kérj konzultációra, ha már jól is érezheted utána magad?!?

Ha Neked is számít, hogy telnek a mindennapjaid, keress konzultációs időpont miatt vagy görgess lejjebb és nézd meg mikor milyen program, tanfolyam lesz mostanában, akár online is elérhető módon. Ha már régóta csak halogatod, eljött az idő, hogy jelentkezzél! Ha pedig egyébként is tervezed, minek várnál még a következőig! Van aki még nem érti, van aki már tudja, miért ajánlom annyira a tanfolyamokat .

Ha valakinél nincs egyből változás annak oka van, érdemes tovább dolgozni rajta, csak már lehet nem is az adott témán kell. A SPEKTRUM - Kulcs a változáshoz tanfolyamon közel 100 lehetséges okot osztok meg Veled, rendeld meg az online verziót és változtass könnyedén azon, amin eddig nem tudtál!

2026.08.03. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online
2026.08.10. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.12. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.15. 9.30-kb.15.30 Megoldások&Célok Nap - Székesfehérvár
2026.08.17. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online
2026.08.24. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.08.26. 18-20h Nyári önismereti estek - Székesfehérvár/online
2026.08.31. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

2026.09.07. SPEKTRUM - Kezembe veszem az egészségem tanfolyam - online
2026.09.14. SPEKTRUM kezdő tanfolyam - online

Bárkinek nagy örömmel adom át azt a tudást, hogyan tud az élet bármely területére magán vagy másokon dolgozni. Nálam a ThetaHealing®, SPEKTRUM kezdő, SPEKTRUM -Kezembe veszem az egészségem tanfolyamot lehet elvégezni.

Van, aki inkább az egyéni konzultációban találja meg a támogatást, de én akkor is hiszek abban, hogy óriási biztonságot ad a mindennapokban, ha az ember egy olyan technikát tudhat a kezében, amit bármilyen helyzetben önállóan is tud használni – így nem kell minden alkalommal szakemberhez fordulni.

Úgyhogy ha valamiben segítségedre lehetek, keress nyugodtan egyéni konzultációs időpont miatt, de szívből ajánlom, hogy inkább vegyél részt a legközelebbi SPEKTRUM kezdő tanfolyamon vagy a SPEKTRUM kezdő tanfolyam online verzióján, amit a saját időbeosztásod szerint nézhetsz meg.

Ismerd meg önmagad, láss rá miért és hogyan működsz; miért és hogyan éled meg a napjaid és változtasd meg, ha nem jó úgy. Emlékezz: miért várnál még egy napot, ha a következő már lehet úgy is, ahogy szeretnéd!!!

Ha még nem hallottad a legutóbbi rádiós beszélgetést velem a ThetaHealingről, elérhető itt: http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert/media

VAGY olvasd el a velem készült interjút itt:http://feelingmagazin.hu/thetahealing-azaz-matrix-piros.../

Konzultációról és tanfolyamról visszajelzések, információ:www.amediacio.hu

Ruff Nikoletta
problémák megoldásának és célok megvalósításának specialistája
(segítek megoldani, ami visszahúz – és elérni, amit igazán szeretnél)

Mediátor | ThetaHealing® instruktor és konzulens | SPEKTRUM | Access Bars® | Tanulástechnika | Gyógyító képzelet

Előadás a CSALÁDokért, a válási statisztika javításáért
Összefogás a Gyermekekért
06-20-950-9779
www.amediacio.hu

Helyszín: Székesfehérvár, Budapest, online

Cím

Központ
Székesfehérvár

Telefonszám

+36209509779

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ThetaHealing/Mediáció új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás