15/05/2025
Egy korszak vége, avagy mit hozott és mit vitt a Gyurcsány-korszak a politikai kommunikációban.
Előzetesen is jelzem, most nem politikai állásfoglalásra készülök.
Vegytisztán a politikai kommunikációs stílus egyfajta megújításáról beszélnék. A kétezres évek derekán még jellemzően sötét öltöny, világos ing és nyakkendő jellemezte a magyar politikust. Így öltözködött Antall József, Horn Gyula és még Medgyessy Péter is.
Utóbbi legalább önazonosan elegáns volt ebben a szettben, nem úgy mint pl. Torgyán doktor, aki önkényes divatdiktátorként csinált bohócot az öltözködési etikettből színes zakóival és idétlen nyakkendőivel.
2004 őszével köszönt ránk az új dresszkód ideje, Gyurcsány Ferenc színrelépésével. A konvenciókkal szakító, azzal már-már pökhendi módon dacoló öltözködési stílusa kissé hajazott Tony Blair laza eleganciájára. Nyakkendőt elhagyós, ingujj -felhajtós és felsőgomb kigombolós korszak következett, amely megteremtette a munkának nekifeszülő, de mégsem izzadtságszagú miniszterelnök imázsát.
Persze, korábbi sportminiszterként helyzeti előnye volt a ex-miniszterelnökökkel szemben, mégis ez a fajta lazaság kihatással volt a hazai politikai kommunikáció stílusának teljes átalakulására is.
Üde színfolt volt az az önkritikus, sőt helyenként önironikus beszédstílus, ami az elhíresült öszödi beszédben jelent meg először a magyar közéletben. Persze, ez a beszéd sem volt előzmény nélküli, gondoljunk csak az Antall József féle " Tetszettek volna forradalmat csinálni! " vagy Horn Gyula " Egyedül vagyunk Tibor, egyedül..."- elszólásokra. Ez az eredetileg belsős, nem a közvéleménynek szánt beszéd végül egészen más érdekektől vezérelve, de politikai bombaként robbant be a közbeszédbe, sőt átvette a hétköznapi szleng szótár is: nem kicsit, nagyon!