18/09/2026
Amikor még azt hittem, hogy mindenkinek tudok segíteni
Ó, amikor elkezdtem vállalkozni, milyen sokáig ellenálltam annak a tanácsnak, hogy ne akarjak mindenkihez szólni!
Hol tartottam akkoriban? Éppen csak elindultam, jöttek az első ügyfeleim – és mindegyik teljesen más élethelyzetből, más problémával, más témával érkezett. Hogy tudtam volna én ezt beszűkíteni? Nem is akartam. Miért zártam volna ki bárkit is, aki hozzám fordul?
Aztán ahogy elkezdtem posztolni, oldalakat készíteni, kampányokat csinálni – rájöttem, milyen baromi nehéz ezt coachként megfogni. Mert hogyan szólaljak meg? Szlengesen, mint egy tinédzserekhez szóló tartalom? Fogalmam se lett volna, hogyan kéne hozzájuk beszélnem. Vagy inkább komoly vállalatvezetőknek, esetleg IT-s közegben, ahonnan én magam is jöttem? Vagy negyvenes anyukáknak, akik sokat fáradnak, sokat panaszkodnak, de közben szépen, intelligensen fogalmaznak?
Egy idő után rájöttem: sokkal könnyebb dolgom van, ha kiválasztok egy-két fő fókuszpontot – azokat, akik amúgy is a leggyakrabban rám találnak, a tapasztalataim, a tudásom és a személyiségem alapján. A coachingban ezek lettek: IT-s munkavállalók, fejlesztők, tesztelők, üzleti szakemberek, középvezetők. Innentől kezdve egészen más volt a dolgom – könnyebb, egyértelműbb, önazonosabb.
A vállalkozásmentorálásnál pedig már rögtön így indultam el. Nem kellett újra végigmennem ezen a felismerésen – mert egyszer már megtanultam.
Ti hol tartotok most ebben? Ijesztő még a gondolat, hogy leszűkítsetek valakikre, vagy már túl vagytok rajta? Mit gondoltok erről a "mindenkinek szólok" dologról – nektek mennyire nehéz volt (vagy még most is az) elengedni?