06/05/2026
Néha az elengedés ennyi: ma nem oldok meg mindent.
Sok férfi fejében nagyon gyorsan megszólal egy belső mondat: meg kell oldanom.
Ma. Gyorsan. Lehetőleg egyedül. Úgy, hogy közben semmi ne csússzon meg.
Elsőre ez könnyen tűnhet erőnek, felelősségnek, megbízhatóságnak. Egy idő után mégis csapdává válhat. Coachként, vezetőkkel és férfiakkal dolgozva újra meg újra azt látom, milyen mélyen ül ez a működés. Ha valami nyitva marad, feszít. Ha csúszik valami, zavar. Ha egy helyzet nincs lezárva, máris megmozdul bennünk valami, mintha ettől a hasznosságunk, a hitelességünk vagy akár az önértékelésünk is veszélybe kerülne.
Ez a reflex ráadásul nem áll meg a munkában.
Otthon is gyakran ugyanebből működünk. A társunk, a gyerekünk vagy valaki a családból hoz egy nehéz érzést, egy dilemmát, egy panaszt, és bennünk már indul is a megoldáskeresés. Tanácsot adunk, javítanánk, irányt mutatnánk, mert azt hisszük, ettől segítünk. Közben sokszor egészen másra lenne szükség. Meghallgatásra. Jelenlétre. Egy kis együttérzésre. Arra, hogy ne azonnal választ adjunk, hanem egy kicsit ott maradjunk azzal, ami van.
Nekem egyre inkább az látszik, hogy az elengedés sokszor itt kezdődik.
Abban, hogy nem akarok ma mindent lezárni. Abban, hogy nem mérem a saját értékemet az aznapi megoldások számához. Abban, hogy el tudom fogadni: ami ma nem készül el, attól még nem lettem kevésbé hiteles.
Számomra ma a tudatosság ezt jelenti. Kiválasztom, mi az, ami valóban fontos, a többit pedig későbbre teszem. Átgondolom, tervezem, és nem hagyom, hogy a belső sürgetés döntsön helyettem.
Rómát sem egy nap alatt építették fel.
Amit ma megtehetek, sokszor holnap is megtehetem. Egy kisebb csúszás nem dönti romba a hitelességemet. Attól, hogy valamit ma nem javítok meg, még nem dől össze a világ. Néha éppen ettől marad egyben.
Ma te mit engedsz el?
Egy feladat megoldását?
Vagy azt a belső kényszert, hogy mindenre azonnal választ kell adnod?
Az enyém kommentben. 👇
