22/02/2018
Elindult a változás!
Meg kell értenünk, hogy csak önmagunkra számíthatunk.
El kell érnünk azt, hogy a történelmi közösségünk, városaink, falvaink újra önállóak és önfenntartóak legyenek.
Csak akkor van esélyünk a fejlődésre és fennmaradásra, ha emberi értékű közigazgatás, gazdálkodási rendszer épül ki és saját sorsunkról önmagunk dönthetünk.
Ma Romániában, Erdélyben sok olyan tiszta múltú és hiteles személy van, akikről tudom, hogy képesek egy széleskörű társadalmi összefogással reményt adni a változáshoz.
Számomra és sok ember számára tisztán tükröződik az a tiszta szándék, az elhivatottság, a példamutató életvitel, szakmai tapasztalat, ami miatt örömmel csatlakoztak hozzánk, és hogy közvetlen közreműködésükkel kezdjük el közösen a változáshoz szükséges teendők kivitelezését.
Meggyőződésünk, hogy új kezdetre van szükség, annyi hiábavaló próbálkozás után helyre kell állítani a rendszerhibákat, személyes példamutatással elöljáróban, az embereket ezzel meggyőzve, megvalósítani egy méltó és szeretet alapú társadalmat.
Most van itt a történelmi pillanat, amikor a világban jelentős változások zajlanak le, Romániában, Erdélyben is a józan ész forradalmának kell megtörténnie.
Mi, akik csendes többsége vagyunk a társadalmunknak, mi tehetjük jobbá ezt a világot, melyben most élünk.
A fát a terméséről, az embereket cselekedeteiről ismerni meg, embert barátain keresztül, madarat tolláról, ezért itt az ideje, hogy mi ismét a megfelelő módon emeljük ki értékeinket.
Én pedig vállalom, hogy ezért mindent megteszek.
Aki szeretne csatlakozni, írja alá és küldjön egy email cimet!
Köszönöm.
Veres Zoltán