13/06/2026
Az elején sok minden egyértelműnek tűnik egy kapcsolatban. Van egy elképzelés arról, hogy hogyan fog működni, ki hogyan lesz jelen benne. Ez rendben is van. Aztán amikor elkezdődik a közös élet, kiderül, hogy ez a gyakorlatban mit jelent.
A hétköznapokban dől el minden. Ki ír rá a másikra. Ki szervezi a találkozókat. Ki alkalmazkodik. Ki figyel arra, hogy legyen kapcsolat. Otthon ki veszi észre, hogy mi hiányzik, ki kezdi el megcsinálni, ki viszi a láthatatlan részt. A kapcsolódásban ki kezdeményez beszélgetést, ki lép oda, amikor feszültség van.
Egy ponton sok kapcsolatban történik egy elmozdulás.
Az egyik fél elkezd változtatni. Többet foglalkozik magával, a saját életével, határokat húz, kevesebbet alkalmazkodik. Már nem ő ír rá először, nem ő szervezi a dolgokat, nem ő próbálja mindig helyretenni, ha valami megakad. Közben a másik fél működése alig változik. Ugyanúgy várja, hogy figyeljenek rá, hogy legyen kapcsolat, hogy menjenek a dolgok.
Itt kezd el szétesni az egyensúly. Az egyik oldalon kevesebb kerül bele, a másik oldalon nincs valódi belépés. A kapcsolat ettől megváltozik.
Mindenki elkezdi élni a saját életét. Több lesz a külön program, a külön tér, a saját ritmus. Kívülről nézve ez akár jól is működhet. Közben eltűnik a kapcsolódás. Az érzelmi és az intim rész kiürül. Egy idő után két ember él egymás mellett, nem egymással.
Sokan ezt egyenrangú kapcsolatnak nevezik. Pedig ez egy csendes szétválás. Annak a fájdalma, hogy nem tudnak egymáshoz kapcsolódni.
Ez hosszú idő alatt alakul ki. Sok nő végigmegy közben csalódáson, el nem mondott feszültségeken, félretett érzéseken. Sok mindent lenyel, sok mindent elvisz, mire idáig eljut. Amikor végül elkezd hátrébb lépni, az sokszor már nem döntés. Inkább egy túlélési működés. Olyan, mintha az ember egyedül rekedt volna egy szigeten.
Ilyenkor gyakran hallom, hogy most már meghúzza a határait, már nem enged meg dolgokat, és jobb lett a kapcsolat. Ilyenkor én csak mosolygok. Kívülről rendezettebbnek tűnik, közben a távolság nőtt.
Évek, sokszor évtizedek mentek el alkalmazkodásban, önfeladásban, el nem mondott fájdalmakban. Sérül az önbecsülés, a bizalom, a kapcsolódás. Ennek egy részét már nem lehet visszahozni.
Sokan ilyenkor próbálják egyben tartani a kapcsolatot. Többet mennek ide-oda, programokat szerveznek, megosztják a házimunkát, korrektebbé teszik a működést. Ez többnyire mechanikusan működik. Ez a látszólag működő kapcsolat. Mechanikus együttélés. Határhúzás utáni távolság.
Ezeket a nőket nevezem „túlélő nőnek”.
Van egy másik működés is, amit úgy hívok: vak vezet világtalant.
Amikor a nő átveszi az irányítást. Kontrollal tartja kézben a kapcsolatot, erőből működteti, fölényt szerez, szabályozza, mi hogyan történjen. A férfi lassan alkalmazkodik ehhez. A feszültség, a konfliktusok és a következmények miatt. Egy idő után már inkább azt teszi, amit kell. Betanult működésben van.
A kapcsolat kívülről rendezettnek tűnhet. Sok nő ilyenkor elégedett. Működnek a dolgok, történik, amit mond, kézben van minden. Közben a férfi elveszíti magát ebben. Szó szerint „kiherélődik”. Egy ponton a nő már nem tekint rá férfiként, vagy a férfi kilép a kapcsolatból.
Ez egy kontrollált működés. Az egyik visz mindent, a másik követ. Itt sincs valódi kapcsolódás.
Van, aki közben külső kapcsolatok felé fordul, és ott próbálja megélni azt, ami a kapcsolatból hiányzik.
Érzelmi kapcsolódást, figyelmet, megértést. Van, hogy mindkét fél belelép ebbe. Van, hogy mindketten külső kapcsolatokban keresik a szexualitást, a visszajelzést, az elismerést. Azt, hogy nőként vagy férfiként megéljék magukat.
Ilyenkor a kapcsolatban az érzelmi rész eltávolodik, és a testi intimitás is kiürül.
Van, aki ezt nem viszi tovább. Kilép, elválik, vagy új kapcsolatban próbálja megkeresni azt, ami hiányzott.
Van, aki már pontosan meg tudja fogalmazni, milyen érzelmileg elérhető férfit szeretne, és azt is, mi hiányzott neki eddig, csak a saját működése marad ugyanaz.
Ezeket a nőket hívom „naivan bizakodónak".
De addigra már nem csak egy kapcsolatból jön ki. Ez minden ilyen működés következménye. Akár benne marad és eltávolodik, akár kontrollál, akár kilép. Ugyanaz történik.
Hosszú ideje tartó érzelmi terhelés, érzelmi hullámvasút, kimerültség.
Ezt 15 év szakmai tapasztalatból, rengeteg ember történetén keresztül látom: mindhárom működési mód ugyanoda vezet, mire valaki idáig eljut, addigra rengeteg minden történt.
Sokszor az idegrendszer is megviselt. Évekig tartó feszültség, készenléti állapot, folyamatos belső nyomás után. Hosszú ideig tartó szorongás, pánikos epizódok, depresszív időszakok, sokaknál visszatérően.
És ez nem áll meg itt.
Az állandó feszültség, a készenléti állapot a testet is kimeríti. Alvásproblémák, folyamatos fáradtság, idegrendszeri túlterhelés, különböző testi tünetek és betegségek jelennek meg.
Ehhez jönnek az eszközök, amikkel próbálják tartani magukat: altatók, nyugtatók, alkohol. Valamilyen formában sokaknál megjelenik, mert ezt az állapotot hosszú távon nem lehet következmények nélkül vinni.
Amikor valaki hozzám kerül, ezt nagyon gyorsan látom.
Látom a működést, kimondom, ami van, és nem hagyom, hogy valaki évekig benne maradjon egy olyan helyzetben, ami rombolja. Segítek abban, hogy tisztán lásson.
A döntés mindig a kliens kezében van. Én a szemét nyitom ki. A döntés, a felelősség és minden, ami ezzel jár, az övé.
Ha azt érzed, hogy „túlélő nő” működési módban vagy, „vak vezet világtalant” működésben élsz, „sz*****is átjáró üzemmódban” működik a kapcsolatod, vagy „kiherélő” működésben vagy, és szeretnél tisztán látni, szeretettel várlak konzultációra.
A témához kapcsolódó további írások és feldolgozások a www.gpsazelethez.hu oldalamon a Publikációk menüpontban találhatók.
© Minden jog fenntartva. A szöveg az alkotó szellemi tulajdona, felhasználása csak forrásmegjelöléssel, az eredeti oldalról történő megosztással lehetséges. Engedély nélküli felhasználása jogi következményekkel jár.
